Üdvözlünk a London Life FRPG-n, az Európa második legnépesebb városára épülő szerepjáték oldalon! Tudtad-e, hogy 7 év és öt kontinens szakembereinek munkájával épült a London Eye? Vagy hogy a Harry Potter és a bölcsek kövét a helyi állatkertben is forgatták? London változatos és izgalmas nagyváros, rengeteg látnivalóval, ahol nincs megállás, csak úgy pezseg az élet. Nem számít hányszor látogatsz el ide, sosem tudhatod mit hoz a holnap Londonban. Mindig találsz valami újat, amit még nem tapasztaltál.Játssz velünk, alakítsd kedved szerint karaktered lehetőségekkel teli életét! Ha bajban vagy, fordulj bizalommal bármelyik Staff taghoz, akik mindenben segítenek majd.

London vár, regisztrálj most!
• • • • • • •
Az oldal alapítása:
2011. július 25.



Latest topics


by Lana Evens Today at 10:58 am


by Vendég Yesterday at 9:59 pm


by Lora Norwood Pént. Okt. 20, 2017 8:01 pm


by Linda Colbert Kedd Okt. 17, 2017 11:29 am


by Nyhil A. Vrataski Vas. Okt. 15, 2017 7:56 pm


by Becca M. Hawkins Vas. Okt. 15, 2017 4:59 pm


by Becca M. Hawkins Vas. Okt. 15, 2017 4:57 pm


by Becca M. Hawkins Vas. Okt. 15, 2017 4:50 pm




Share| .

Milo && Onyx

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
avatarOnyx S. Lowell
honey, I'm chasing the sun
× play by :
→ elodie yung
× kor :
27
× tartózkodási hely :
→ london
× foglalkozás :
→ virágkötő
× hsz-szám :
12

TémanyitásTárgy: Milo && Onyx Hétf. Jún. 13, 2016 6:32 pm

you look like my next mistake
A szombat este kellemes meleggel köszöntött rá Londonra, a lemenő nap sötétvörös sugaraival fénybe vonva a város utcáit; igaz, Onyx Seraphina Lowell csupán az autója sötétített ablakain át csodálhatta a látványt, tekintve, hogy leragadt egy dugóban, ahogy a városközpontból a lakása felé tartott, azután, hogy valamilyen csoda folytán sikerült evakuálnia magát a bankett-teremből, amit korábban díszített. Igaz, illett volna ott maradnia legalább a rendezvény kezdetéig, hogy biztos lehessen abban, mindent tökéletesen megszervezett, minden díszítése ki fog tartani legalább az estély végéig, de egyrészt nem volt túl sok kedve hozzá, másrészt nem is volt meg a megfelelő öltözéke ahhoz, hogy észrevétlenül maradjon a meghívott vendégek között; még ha nagyon intenzíven próbálkozott volna is, lehetetlen feladat volt a számára hogy a szakadt farmerjában és pólójában beleolvadjon az elegáns koktélruhákba öltözött nők és drága öltönyös férfiak közé. Talán ezért is használta ki az első lehetséges alkalmat, hogy evakuálódjon; egyébként is, mint ahogy korábban is mondta már az anyjának, más tervei is voltak már az estére, annak ellenére is, hogy csak jóval azután szervezte meg őket, hogy a nő távozott a virágüzletéből. És hiába mondogatta utána magának, hogy ez csak egy egyszerű, baráti találkozó egy rég nem látott ismerőssel, egész nap izgatottan sündörgött azután, hogy letette a telefont; és most, mikor végre esélye lett volna korábban hazaérni, hogy a találkozóra olyan lehessen, mint egy million dollar baby, a karma megint közbeszólt és megfogta őt a város szívéből kivezető főúton, egy közlekedési dugó kellős közepében.
Beletelt egy kis időbe, mire végre kiszabadult belőle; igaz, mire hazaért, már tudta, el fog késni, tehát már az sem mentené meg a totális megszégyenüléstől, ha elhanyagolja a zuhanyzást; talán épp ezért is nem zavartatta magát és egy rövid üzenet után ("késni fogok, várj meg") ugyanúgy visszatért az előre eltervezett rutinjához a forró fürdőjével és szépítkezésével, mint ahogy azt minden fontosabb találkozója előtt tette. Igaz, a magánélete siralmasan lapos volt az elmúlt időben; a munkájának és ambíciójának mókuskerekéből nem tudott (vagy nem akart?) kiszabadulni, így jóformán már el is felejtette, milyen volt az, ha bárhova is ment bárkivel, csak úgy, hogy szórakozzon, nem csak azért, hogy újabb díszletterveket és virágdíszeket komponáljon. Szinte el is felejtette, mennyire élvezte azt az eufóriát, ami a randevúkra találkozókra való készülődéshez kapcsolódott, amit akkor érzett, amikor a szekrénye előtt állva azon gondolkodott, mit vegyen fel, hogy ennyi idő után, ami alatt nem látták egymást, újfent kitűnő első benyomást tehessen. Jó, az, hogy elsőt, talán enyhe túlzás, tekintve, hogy régebben a kis klikkjük szinte minden estét együtt töltött; igaz, már jó ideje nem látták egymást, amióta a társaságuk szétesett, de nem változhattak annyit, nem? Ennek ellenére úgy készülődött, mintha élete első randevújára menne; kedve lett volna nevetni saját magán, ahogy felrángatta magára a szűk farmert és begombolta a blúzát, taktikusan kigombolva hagyva a két legfölsőt, és pár kínosan hosszú perc vonakodás után, amit azzal töltött el, hogy átgondoljon minden pro-t és kontrát, miért viseljen magassarkút vagy tornacipőt, végre elindult; igaz, ekkor már tizenkét perces késésben volt, de abban a hitben élt még, hogy egy újabb szöveges üzenet majd tényleg maradásra bírja a srácot, akit már régóta nem látott.
"tíz perc és ott vagyok ígérem"
Igaz, az üzenetben tett ígéretével ellentétben teljes huszonkét és fél perccel később érkezik meg a találkozó megbeszélt helyére, a szórakozóhelyre, ahol régebben az egész kis társaságukkal jártak; már a belépéstől kezdve kereste a pillantásával a hamuszőke, kócos hajkoronát, ami a fiúhoz tartozott, akivel találkozót beszélt meg. Beletelik pár pillanatba, mire észreveszi a neonfények kereszttüzében és a bent lévő tömegben, de mikor végre megpillantja, apró mosolyra vonva ajkait indul felé, cipőjének sarkaival halkan kopogva a klub márványpadlóján. Reménykedve még abban, hogy talán sikerül őt meglepnie, hátulról közelíti meg és mikor odaér hozzá, hátulról öleli meg, a nyakába akaszkodva, mint azt annak idején is tette, mikor még majdnem minden nap találkoztak, mintegy megszokásból, szinte el is felejtve, hogy talán nem lenne illendő, mert... Mert. Ez egy kitűnő indok, nem?
- Ne haragudj, hogy késtem, de megfogott egy dugó... Régóta vársz?

tag: Milo ♥ | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarMilo E. Boyd
honey, I'm down the line
× play by :
.charlie hunnam.
× kor :
29
× tartózkodási hely :
.london, man.
× foglalkozás :
.self-made musician.
× hsz-szám :
15

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Hétf. Júl. 11, 2016 11:56 pm

i don't even try looking for something new
cause wherever i go, i'll be looking for you


Furcsa érzés újra London utcáit róni. Nem mintha jelenleg bármi közöm is lenne ahhoz, hogy az utcán mászkáljak, hiszen éppen a lakásom adta előnyöket élvezem, amelyek közül ötnél többet biztosan nem tudnék felsorolni - ebből is legalább négyet az a tény foglalna le, hogy annak örülök a legjobban, hogy a hűtőmben valami csoda folytán mindig találok valami ehetőt -, mindenesetre próbálkozik az ember. Fogjuk rá, hogy éppen a tökéletes kanapémon fetrengek - ami se nem túl puha, hogy rögtön elaludjon rajta az ember, se nem túl kemény, hogy bizonyos testhelyzetekhez és tevékenységekhez kényelmetlen legyen - egy közepesnek minősíthető videojátékkal a szemeim előtt, amelyek kellőképpen lefoglalnak ahhoz, hogy ne kelljen az afrikai árvák gondjait megoldó világrengető megoldásokról elmélkednem.
Valószínűleg sokkal jobban tettem volna, ha a játék helyett inkább azzal foglalkozom, hogy próbálok kiválasztani egy olyan ruhakombinációt a meglehetősen hiányosnak mondható gardróbomból, amellyel pillanatok alatt le tudok nyűgözni egy olyan nőt, akit már legalább... Fogalmam sincs mióta tettem feltett szándékommá, hogy én, Milo Eugene... Nem, nem inkább csak Milo Boyd. Jesszusom utálom a szüleimet. Lényegtelen. Szóval Isten tudja mióta tervezem már, hogy a magamévá teszem Onyxot, valamiért ez a tervem azonban még nem akarta véghezvinni magát. Nyilván közrejátszik, hogy jó időre eltűntem a városból, valaki Odafönt azonban mégis kedvelhet, egy icike-picikét, mert hosszú hetek könyörgése invitálása után Onyx igent mondott a meghívásomra. Még most is ki tudnék ugrani a bőrömből, amikor belegondolok, hogy tényleg igent mondott nekem. Aztán rájövök, hogy nem a gimis bálról van már szó, ahová az iskola, a francokat, a város legjobb nőjét viszem el és nem is vagyok már tizenhat éves. Onyx és én felnőtt emberek vagyunk és... A francba az egésszel, izgatott vagyok.
Tudom, tudom, hogy ez az egész csak egy találkozó lesz, hiszen így beszéltük meg és különben is, jó ideje ismerjük már egymást, mindketten tudjuk milyen hülye szoktam lenni sokszor, ki akarna több időt eltölteni egy akkora idiótával, mint én? Ha tehetném én sem lennék magammal a nap huszonnégy órájában, de sajnos egész bérletet váltottam a Milo vonatra és nincs leszállás. Egy esetleges kisiklásért pedig valószínűleg nem én leszek a felelős - maximum csak részben -, hanem a sarki török étterem tulajdonosa, aki valójában valami bűnszervezetet működtet a pincében és egyszer csak elege lesz a fejemből. Jó, ezt most csak kitaláltam. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem igaz.
Fene sem tudja mikor jutok el arra a pontra, hogy félredobjam a konzolt és helyette a szekrényajtóra szerelt tükörben nézzem magam legalább öt percig úgy, hogy fel sem fogom mit csinálok és miért, tekintve, hogy jómagam nem vagyok nő, mégis sikerül megtennem a legfontosabb lépéseket; felvennem egy sötét farmert egy legalább olyan sötét pólóval együtt. Mondhatnám, hogy azért csinálom, mert még nem találtak fel a feketénél sötétebb színt, de valójában csak azért veszek fel feketét, mert az legalább közvetett módon kifejezi mekkora sötétség uralkodik egyébként a fejemben.
Induláskor jut csak eszembe, hogy illett volna valamit szereznem, lopnom, kölcsönvennem, vagy szimplán vennem Onyxnak, mert mégsem arra neveltek, hogy üres kézzel köszöntsek egy olyan szépséget, mint Ő, de annyira gáz még én sem vagyok, hogy virágot viszek a virágkötőnek. Az pedig mégiscsak furcsa lenne, ha a szomszédom kiskutyájával állítanék oda.
Miközben az Onyx előre számított érkezésével kapcsolatban üzenetet olvasom, átfut az agyamon, hogy az válaszoljam rá bármennyit várnék, de mégsem vagyok ötödikes, sem hobbi stalker, azért csak a következő szavakat pötyögöm be neki: "oké, itt várlak." A felmerülő kacsintós hangulatjelet inkább lehagyom, mert a végén még visszafordul.
Az idő elütése végett, na meg azért, hogy izgatottságomban ne kezdjek el dadogni, amikor meglátom a világ legszebb nőjét, Onyxot, kértem egy sört a pultostól, akit a hölgyemény megérkezéséig fennmaradó időben arról kérdezgettem kit kell lefizetnem ahhoz, hogy a bandám játszhasson itt, illetve, hogy van-e egyáltalán értelme lefizetni valakit. Nem mintha el lennék engedve anyagilag annyira, hogy bárkit is lefizethessek.
Amikor azonban valaki a nyakamba akaszkodik - akinek nem mellesleg remek illata is van -, vigyor terül szét az arcomon és csak szélesedik, amikor meghallom a nyakamban lógó kezek tulajdonosának hangját is. Nem mondom, hogy ezer közül is megismerném, mert a saját anyám és a húga hangját is simán összetévesztem, ráadásul olyan régen találkoztunk, az emlékeimben pedig a képek és a hangok egészen más színt kapnak... Mindenesetre pillanatok alatt eltöltött a viszontlátás öröme. - Ne is törődj vele, megérte várni - jegyzem meg jókedvűen, miközben magam elé vonom Onyxot, hogy jobban szemügyre is vehessem. Ha úgy vesszük, hogy Ő Piroska, én meg a farkas, akkor mondhatjuk, hogy felfaltam a pillantásommal. Mondhatjuk. - Nagyon csinos vagy.

_________________
YOU ARE UNFORGETTABLE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarOnyx S. Lowell
honey, I'm chasing the sun
× play by :
→ elodie yung
× kor :
27
× tartózkodási hely :
→ london
× foglalkozás :
→ virágkötő
× hsz-szám :
12

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Kedd Júl. 12, 2016 8:43 pm

you look like my next mistake
Isten, akiben nem hitt, legyen a tanúja arra, hogy esze ágában sem volt elkésni.
Igaz, valamelyest ő is hibás volt ezért, nem csak a forgalom, amiben kétszer is leragadt a jobb napokat is látott chevrolet impalájával egyetemben; talán ha nem szentelt volna annyi időt arra, hogy szalonképes állapotba hozza magát, ennek következményeképp pedig merő káosszá tegye kis lakásának minden egyes pontját, teleszórva őket ruhákkal és kiegészítőkkel, amiknek nagy részét életében egyszer sem viselte még, vagy legalábbis azóta, hogy anyja diszkréten becsempészte őket a szekrényébe, talán akkor oda is ért volna egy valamivel kisebb késéssel, mint az a huszonkét és fél perc, amit így sikerült összehoznia. Igaz, reménykedett abban, hogy ha mással nem is, de legalább a társaságával kárpótolni tudja majd Milot azért, mert megváratta.
Igaz, minél közelebb került a megbeszélt találkozóhelyhez, és ezzel együtt Hozzá, szíve annál vadabbul zakatolt a bordái fogságában az izgatottságtól. Mióta is nem látták egymást? Néhány hónapja, ha nem néhány éve; valahogy maga sem tudta már megmondani, mikor volt az a pillanat mindkettejük életében, mikor útjaik nemes egyszerűséggel elváltak egymástól; talán akkor, amikor ő a jogi egyetemet választotta szülei kérésére, Milo meg... Na igen, fogalma sem volt. Kicsit el is szégyellte magát, hogy fogalma sem volt, mi történt Vele ez idő alatt; de hát pont ezért akart találkozni vele, hogy bepótolják ezt az időt, nem igaz? Mintha azt a pár évet olyan egyszerűen be lehetne pótolni...
És mikor végre megérkezik és pillantásra rátalál az ismerős, hamuszőke hajkoronára, szíve kihagy egy ütemet; beletelik pár hosszabb pillanatba, mire újra összerendezi magát, aprócska, halvány mosolyra vonja az ajkait és felölti a lehető legnyugodtabb attitűdjét, amire csak telik tőle; mégis, olyan lelkesedéssel akaszkodik a másik nyakába, hogy egy pillanatig meg is billen magas sarkú cipőiben, annak ellenére is, hogy egyébként hozzá van szokva a viselésükhöz.
- Legközelebb ígérem, pontosabban érkezem. - És halkan felnevet, észre sem véve, hogy keze közben szinte mechanikusan siklik a hajába, hogy zavarát azzal leplezze, hogy félretúrja az arcába hulló hajtincseket; nem kerüli el a figyelmét a tény, hogy Milo végigméri, és ebbe a gondolatba bele is pirul, nem is kicsit; csak abban reménykedik, hogy a bár villogó neonfényei majd valamennyire eltakarják legalább ezt, ha már azt nem is, hogy fogait óvatosan ajkába mélyeszti, mikor újra megragadja a fiú pillantását. - Te sem panaszkodhatsz; bár féltem, nem foglak megismerni ennyi idő után, de a hajad mindenhol lebuktatna, azt hiszem.
És mielőtt jobban meggondolhatná, mit csinál, gyengén remegő keze már nem a saját hajtincseit túrja, hanem a másikét; egy óvatlan, meggondolatlan pillanatig óvatosan rá is markol a szőke loboncra a fiú fején, de aztán visszahúzza a kezét, szabadkozva pillantva félre, ahogy valami olyasmit motyog, ami valahol az "izé, bocsi" és a "mit csinálok úristen" környékén határolható be; aztán azzal a tudattal, hogy már teljesen idiótát csinált magából, lép egy apró lépést hátra, alig észrevehetőt, de épp eleget ahhoz, hogy könnyedén dőlhessen a pultnak, a távolsága ne legyen elutasító, de Milo kikerüljön a keze ügyéből, mielőtt újabb ostobaságot tenne, vagy valami olyat, amit ne gondolna át legalább háromszor. Meg hát pillantásával esetleg olyan helyet is keres, ahogy leülhetnének; elvégre is az Ő kedvéért érkezett, nem azért, hogy a bárpultot támassza egész este, ahol már a harmadik rá irányított, kiéhezett pillantást kapta el az elmúlt öt percben.
- Láttam pár szabad helyet az erkélyen, leülünk? El sem tudod képzelni, mennyire kényelmetlen ez a cipő, ha végigfutod benne a fél várost... - És ártatlanul mosolyog rá, mintha épp a világ legjobb kifogását találta volna fel; pedig ez csak aprócska hazugság, aminek célja mindössze annyi, hogy elcsábítsa őt a bárpulttól (igen, csakis a bárpulttól, miért, mire gondoltál, te?) egy olyan helyre, ahol kettesben lehetnének (mondjuk egy szórakozóhelyen azért ez jó vicc volt, de hát na). Csak reménykedik abban is, hogy a fiú is rááll az ajánlatára; hacsak tényleg nem szándékozik egész este a pultos srácot bámulni. De hát, miért is tenné ezt, amikor itt van neki Onyx (aki kicsit sem öntelt, csak tisztában van a saját esztétikai értékével)?

tag: Milo ♥ | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarMilo E. Boyd
honey, I'm down the line
× play by :
.charlie hunnam.
× kor :
29
× tartózkodási hely :
.london, man.
× foglalkozás :
.self-made musician.
× hsz-szám :
15

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Hétf. Aug. 01, 2016 10:28 pm

i don't even try looking for something new
cause wherever i go, i'll be looking for you


Magamnak ugyan nem kerül túl sok időbe, hogy beismerjem, akár egy fél napot is képes lennék várni arra a leányzóra, aki végül a nyakamba csimpaszkodik, de ha valaki ezt meg is mondaná neki, valószínűleg csípőből letagadnám az egészet. Na nem mintha nem lenne igaz, hogy már legalább azóta odáig vagyok érte, hogy megismertem, de mivel jelenleg nem ez a kérdés, nem is igen fogom ezt neki fejtegetni. Még a végén itt hagyna és soha többé nem akarna velem találkozni.
Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy a végén ne jött volna el, hiszen elég jól ismerem őt ahhoz, hogy ha egyszer megígért valamit akkor nem fogja szó nélkül lemondani a dolgot. Az üzenete pedig amit ki tudja hány perccel az érkezése előtt kaptam, csak még jobban megnyugtatott ebben a hitemben.
Gondolkodhattam volna komolyabban is azon, vajon milyen lesz újra látni őt, de tök felesleges volt, mert amikor végül megbeszéltük a találkozót, úgy éreztem magamat, mint évekkel ezelőtt, amikor tudtam, hogy Onyx-ot fogom látni. Az izgatottság legalább olyan iramban száguldott az ereimben, mint amikor valami hülyeséget találok ki és tudom, hogy véghez is fogom vinni - ha ezúttal nem kétszeres tempóban. Rögtön azután, hogy sikerült magamat túltennem a kezdeti sokkon, illetve a két lábon kihordott mini szívrohamon, amit Onyx gondolata okozott, rögtön azon kezdett járni az agyam - mert hogy azzal is rendelkezem, a közhiedelmekkel ellentétben -, hogy vajon mit művelt az évek alatt és ez a dolog hogyan is sikerült neki. Az már persze nem érdekel, hogy boldog-e, mert az már közhelyes.
- Szóval lesz legközelebb? - Teszem fel az olyan egyértelmű kérdést, legalább akkora lelkesedéssel, mint egy öt éves, amikor édességet kap, mert jó volt. (Vagy mert a szülei nincsenek otthon és rohadt jófej a bébiszittere.) A vigyorom mindenesetre már arról árulkodik, hogy nagyon is benne vagyok abban a legközelebbi találkozóban. Ki is ne lenne odáig, amikor olyasvalaki társaságában lehet, mint Onyx. A rajongásom ugyan már saját magam számára is kezd ijesztő méreteket ölteni, de hogyan is igyekezhetnék ezt elnyomni, amikor éppen ennek a csodaszép embernek a társaságában vagyok? Hajlamos vagyok túlzásokba esni, amikor egy dologra koncentrálok és bátran kijelenthetem, hogy most is sikerült. Éppen ezért próbálok meg az ezer wattos mosolyból vagy kétszázat levakarni, hogy ne tűnjek hidegvérű sorozatgyilkosnak. Meg őrültnek se.
- Ó.. - felnevetek, ahogyan a hajamat említi és az arcát fürkészem, amíg ő a hajamat csodálja. Úgy tűnik, mintha ezer éve lett volna már, amikor úgy döntöttem természetellenesen szőke, már-már ezüst hajjal fogok szaladgálni London utcáin, annyira hozzám nőtt már ez a szín. - Pedig épp nemrég jutott eszembe, hogy megint barna leszek - jegyzem meg foghegyről, próbálva enyhíteni a zavarát, amit nem tudok hova tenni, mert tulajdonképpen miért is ne fogdoshatná a hajamat ennyi év ismeretség után?
- Persze! - Azzal a lendülettel szakadok el a bárpulttól, ahogyan Onyx kérdésére válaszolok. Különben is, azt hiszem a pultos mostanra éppen eléggé utál már ahhoz, hogy ha még egyszer megkérdezném tőle kivel kell lefeküdnöm ahhoz, hogy felléphessen itt a bandám, egyszerűen fogná magát és kinyír, vagy leüt a pult mögött elrejtett baseball ütővel, amit csak nagy valószínűséggel rejteget ott, ugyanis nem jártam még a pult mögött, de miért ne lehetne ott egy baseballütő, az olyan hülyék ellen, mint én? - Vezess - mondom vigyorogva, ahogyan nagyvonalúan az erkély felé intek, mindenféle hátsószándék nélkül, mert hát persze, hogy nem arra készülök, hogy legalább annyira végigmérjem őt hátulról, mint ahogyan az előbb tettem szemből. Ugyan. Mocskos vádaskodás már csak a feltételezés is, hogy ilyesmire képes lennék a két szép szememmel.

_________________
YOU ARE UNFORGETTABLE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarOnyx S. Lowell
honey, I'm chasing the sun
× play by :
→ elodie yung
× kor :
27
× tartózkodási hely :
→ london
× foglalkozás :
→ virágkötő
× hsz-szám :
12

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Vas. Aug. 07, 2016 6:49 pm

you look like my next mistake
- Ha szeretnéd, hogy legyen, akkor persze.
Aprócska, halvány mosoly ül ki ajkaira; lelkesedését csupán szemei tükrözhetnék pajkos csillogásukkal, ha Milo most elkapná a tekintetét, de lehet, azt is betudná a szórakozóhely villogó neonjainak, hogy azok csillannak vissza a lány ébenfekete íriszein; igazából vissza kell fognia magát, hogy ne azt a lelkes tinédzsermosolyt villantsa a másikra, ami régebben már szinte a védjegye volt, és azóta sem változott, tulajdonosa hiába öregedett jó néhány évet az iskolás éveikhez képest. Igaz, valamiért nem érezte helyénvalónak azt a mosolyát villantani a fiúra, mintha lett volna benne valami bűnös és illetlen; vagy csak az hibázott ebben a szituációban, hogy nem volt elég alkohol a szervezetében? Elvégre is évek óta nem látták egymást, az a lelkesedés is, amivel a nyakába vetette magát, az is kicsit el volt túlozva; legalábbis ő így érezte, bár örült, hogy nem fagyott le úgy, mint az utolsó alkalommal, amikor látták egymást, mielőtt útjaik elváltak volna, és nem szaladt el úgy, mit akkor. Igaz, azt a butaságát azóta már megbánta, mert lényegében ez volt az, ami azt eredményezte, hogy utána évekig nem látták egymást, de hát, itt volt a lehetőség, hogy ezt bepótolják, nem igaz?
- Szerintem pedig hagyd meg a szőkét, jobban áll. - És ezen szavaihoz társítja azt a fogkrémreklámba is illő, széles mosolyát; igaz, elméjében már csak ködösen vannak meg az emlékképek, amiken esetleg barna hajjal láthatná a vele szemben ülő fiút, de még így is biztos benne, hogy ezüstszőkén is tökéletes a megjelenése, sőt; nem is igazán tudná őt most elképzelni más hajszínnel, tekintve, hogy szinte már a srác védjegyévé avatta magában a puha, fehér tincseket. Igaz, azt nem szándékozta kielemezni, hogy miért is gondolja így, hogy jobb neki a mostani hajszíne; hiszen sosem volt az a fajta, aki nyíltan vállalta, kit és mikor nézett meg magának, esetleg ki iránt táplált gyengédebb érzelmeket, még ha tudta is, hogy a jó megfigyelők így is, úgy is észreveszik ezt rajta; elvégre is bármennyire biztos volt abban, hogy jól el tudja titkolni ezeket a dolgokat, azért voltak olyanok, amiket nem tudott teljesen leplezni; és egy pillanatig elgondolkodott azon is, hogy Milo vajon tudja? Vagy legalábbis régebben tudta, amikor még jóval fiatalabbak voltak, és ő úgy belé zúgott, mint vak ló a gödörbe? Igaz, akkori, tinédzserlányos rajongása mostanra már valamennyire elkopott (legalábbis ő ezt akarta hinni), vagy ha nem is, de valamivel disztingváltabb formát öltött, amiből a nyálcsorgatás és konstans, szünet nélküli bámulás már kimaradt. Na nem mintha bármikor is csorgatta volna a nyálát, mint egy pitbull; egyrészt az még a legszebb szavakkal élve is kurvára nem volt nőies, másrészt pedig nem tartozott az extrém fangirl-ek közé; minden esetre szíve valamivel hevesebben vert bordái mögött, mint kellett volna, és ez egy picit meg is ijesztette, elvégre is... Elvégre is mi?
Még maga sem tudta pontosan, de egyelőre nem is akart ezen gondolkodni; egyelőre csak jól akarta érezni magát ennek a fiúnak a társaságában, ez pedig még önmagában nem volt bűn, igaz?
És mikor Milo beleegyezik, hogy menjenek fel az erkélyre, valamilyen szinten meg is könnyebbül; igaz, mielőtt még elindulna, jelez neki, hogy várjon egy pillanatot és magához inti még a pultos fiút, csak hogy egy cinkos mosollyal utána áthajoljon a pulton és a fülébe kiabálja-súgja a rendelését, ami most már Milo rendelése is, akár szereti, akár nem, amit a lány kiválasztott; legrosszabb esetben majd kicserélik valami másra, ezen ne múljon... És mikor megerősítést kap, hogy a rendelése nemsokára követi őket az erkélyre, már el is indul a korábban kinézett helye felé, menet közben megragadva Milo kezét, hogy maga után húzza őt és ne veszítse el a lefelé jövő tömegben. Odafent, az erkélyen pedig már céltudatosan vezeti őt a legtávolabbi, viszonylag nyugodtnak nevezhető boxig, hogy kényelmesen elhelyezkedve a kanapékon nyugodtan tudjanak beszélgetni az elmúlt évekről és úgy iszogathassanak, hogy ne legyenek ezer és egy figyelő tekintet kereszttüzében.
Az már egy teljesen mellékes indok, hogy így kényelmesen el tud helyezkedni; mert tényleg nem azért választotta ezt a bőrüléses csodát, hogy szükség esetén majd feltehesse rá a lábait; ki az, aki ilyet feltételezne róla? Még annak ellenére is, hogy megmaradt benne az egykori koncertjáró, fesztiválozó groove, ilyet nem tenne... Normális esetben.
- Remélem, nem bánod, hogy tequilát rendeltem. - És ha Milo is helyet foglal, diszkréten közelebb húzódik hozzá, tekintetével az övét keresve; legrosszabb esetben ráfogja, hogy túl hangos a zene és azért ült közelebb (igaz, tudja, hogy ez a legszarabb kifogás, amit kitalálhatott), és egyáltalán nem azért, hogy ha már fejébe szállna az alkohol (merész választás volt tőle a tequila, tudván, hogy a toleranciája az alkoholra nem épp a legmagasabb), akkor esetlegesen nekidőlhessen, mint a régi szép időkben.
És mikor megérkezik hozzájuk a rendelésük és az asztalra kerül a tálca az egész üveg itallal, poharakkal, lime-gerezdekkel és sóval, pajkos mosolyt villant a fiúra; szinte már büszke is magára, hogy ennyi év után is emlékszik még rá, hogy kell ezt csinálni, és fúrja is az oldalát a kíváncsiság, vajon Milo emlékszik-e még; így csak biztatóan rákacsint, hogy töltsön csak, beszélgetni ráérnek még, hosszú még előttük az éjszaka...

tag: Milo ♥ | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarMilo E. Boyd
honey, I'm down the line
× play by :
.charlie hunnam.
× kor :
29
× tartózkodási hely :
.london, man.
× foglalkozás :
.self-made musician.
× hsz-szám :
15

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Hétf. Aug. 29, 2016 11:37 pm

i don't even try looking for something new
cause wherever i go, i'll be looking for you


Mindenki tudja, hogy nem vagyok egy túlságosan filozofikus alkat, mert éppen úgy, ahogy minden mást is, hamar megunom a gondolkodást. Éppen ezért csinálok sokszor olyasmit, amit nem kellene; hülyeséget. Mert egyszerűen lusta vagyok hozzá, hogy átgondoljam a dolgot, ezt bevallom, még ha nem is büszkén. Viszont az is igaz, hogy amikor visszajöttem Londonba, elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha nem jövök vissza. Amikor tragédia történik, az emberek gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi lett volna ha. És azt hiszem az, hogy az egyik legjobb barátom meghalt, eléggé tragédiának számít. Hogy az vitt-e rá, hogy eltűnjek a városból, mert Ő meghalt, nem tudom. Hogy az bírt-e rá, hogy visszajöjjek a városba, mert újra akartam látni Onyx-ot (és természetesen Ethant is), nos, arról fogalmam sincs, de azt figyelembe véve hogyan leszek olyan izgatott, akár egy kutya, amikor azt mondják neki; irány sétálni, amikor meglátom Őt, elég valószínű, hogy a visszatérésemnek köze volt a lányhoz.
De mi lett volna, ha én halok meg és nem Shawn? Hiszen könnyen lehetett volna fordított is a helyzet, amikor nem az Ő szüleinek kell temetést szervezniük, hanem az enyémeknek. Nem mintha érdekelném őket annyira, hogy egyáltalán tudjanak a hollétemről. Nem mintha akarnám, hogy tudják hol vagyok és mit csinálok, vagy kivel múlatom az időmet.
De tegyük fel, hogy túléltem. Merthogy ez a része tényleg megtörtént, hacsak ez az egész nem egy szar vicc és valójában nem is találkoztam Onyx-al, hanem mondjuk kómában vagyok. Szóval tegyük fel, hogy túléltem, de nem jövök vissza Londonba. Soha. És soha többé nem találkozom azzal a gyönyörű teremtéssel, aki éppen most ígért meg nekem egy következő találkozót - amit ha beledöglök is be fogok hajtani tőle. Persze nem azt mondom, hogy csak azért, mert most találkoztunk, a jövőnk örökre össze fog fonódni, vagy, hogy bármi is lesz közöttünk, bármennyire is élvezném ez utóbbit. De jó érzés tudni, hogy bár évek óta nem láttuk egymást, nem lettünk idegenek egymás számára - legalábbis szeretném ezt hinni, aztán lehet, hogy az este végére teljesen más sül ki a helyzetből, mint ahogyan én azt elképzeltem. Vagyis ahogyan nem képzeltem el, mert nem gondoltam végig milyen is lehet majd az este vége. Mindegy is.
- Ha te mondod - halk nevetés szakad ki belőlem, amit a háttérben szóló zene talán teljesen el is nyom és csak látható nyoma marad a cselekvésnek, a rázkódó vállaimban. - Akkor maradok szőke.
Amíg társaságom a pultossal beszél, nem fogom vissza magamat és a legmocskosabb módon megbámulom Őt, mivel továbbra is alig akarom elhinni, hogy újra találkoztunk. A szemem csak úgy issza az alakját és hiánytalanul korrigálja, frissíti az Onyxról eddig emlékeim elő képet. Isten tudja mióta ismerjük egymást, de még sosem fordult meg a fejemben, hogy megmondjam neki mennyire tetszik. Miért is nem? Talán mert túlságosan is jól ismer ahhoz, hogy tudja, nem éri meg a nyakába vennie egy akkora terhet, mint amilyet én és a viselkedésem jelentünk. De van az a kis hang, amelyik mindig azt mondogatja, hogy mi lenne ha...
- Igenis... - vigyorogva hagyom, hogy Onyx maga után ráncigáljon, mert felőlem éppenséggel elvihetne egy olyan helyre is, ahol ki lehet nyírni valakit, ha vele kellene mennem, akár mennék is. Sőt, ha Ő akarna kinyírni, még azt is hagynám. Szép halál lenne. A lépcsőn lefelé igyekvők pedig mintha még furcsán is néznének rám, pedig esküszöm nem vagyok fele annyira sem beállva, mint ők. Sőt, évek óta nem is fogyasztottam semmilyen tudatmódosító szert, amit bár kevesen tudnak, vagy hisznek el, de igaz. - Egyáltalán nem bánom. - Vonom meg a vállamat, miközben helyet foglalok mellette, a kiválasztott helyen. Jól esik Onyx közelsége, mert a régi szép időkre emlékeztet, amikor még fiatalok és ártatlanok voltunk.
- Ez egeen. - Cinkos pillantást vetek a lányra, amit egy felszabadult nevetés követ, majd az, hogy előre hajoljak és töltsek a poharainkba. - Remélem azóta már jobban bírod a piát - Mindentudó mosollyal a vállam fölött pillantok oda rá, miközben a második pohár fölé emelem az üveget, amelyet aztán meg is töltök, majd Onyx kezébe adok. - Mert nagyon sokba fog neked kerülni, ha a hátamon kell levigyelek a lépcsőn.

_________________
YOU ARE UNFORGETTABLE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarOnyx S. Lowell
honey, I'm chasing the sun
× play by :
→ elodie yung
× kor :
27
× tartózkodási hely :
→ london
× foglalkozás :
→ virágkötő
× hsz-szám :
12

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Pént. Dec. 30, 2016 2:04 pm

you look like my next mistake
Sokkal egyszerűbb lett volna lent maradniuk.
Erre akkor jött rá, mikor már a klub erkélyén ültek; az egész táncparkett a lábaik alatt terült el, és Onyx Seraphina Lowell rá kellett, hogy jöjjön, még mindig nem bírja jobban az alkoholt, mint korábban, amikor még középiskolások voltak, és ha le akarna majd menni innen táncolni abban a bokatörően magas sarkú cipőben, amivel egyébként nem volt semmi problémája, akkor bizony komoly problémái lehetnek majd és nem kizárt, hogy a mellette ülő, mellesleg elég attraktív fiatalember segítségére szoruljon majd. Persze erről még nem tájékoztatja; hiszen az túl egyszerű lett volna, túl nyilvánvaló és nem mellesleg elég déjá vu illatú is, tekintve, hogy annak idején is mindig ő volt az, aki hazacipelte őt, miután a kelleténél eggyel több pohárral ivott meg.
- Próbáljuk ki. - És cinkosan kacsint rá, mintha csak valami titkot közölne, ahogy átveszi tőle a poharat; bár kivár még, hogy Milo is a kezébe vegye a saját poharát, csak utána nyalja meg a kézfejét és szórja rá a sót, tekintetét lehetőleg a mellette ülő fiúéba fúrva, már amennyire ez lehetséges a villogó neonfények kereszttüzében; hiszen a tequila csak úgy az igazi, ha közben a tekinteteddel megszexualizálod a személyt, akivel iszol, bármennyire is idiótán hangzik ez a kifejezés kiejtve, mint fejben. - Legfeljebb majd valahogy kárpótollak azért, mert haza kellett cipelned.
És ugyanezzel felé is tolja a citromos gerezdekkel megpakolt kis tálat, hogy ő is vegyen magának egy gerezdet, csak utána vesz el egyet ő is; bár hálásabb lenne azért, ha lime lenne a tálcán, de ha nincs ló, a szamár is jó alapon fogadja el azt, ami van... Meg mert sosem volt az a fajta ember, aki csak úgy panaszkodna efféle apróságok miatt. Meg hát, ha nem most, akkor majd legközelebb lime lesz, nem igaz? Még egy indok arra, hogy még egyszer meglátogassák a szórakozóhelyet, ha az önmagában nem lenne elég, hogy ígért neki egy újabb találkozót. Igaz, azt be nem vallotta volna neki, sem magának, hogy nem bánt volna egy valamivel csendesebb helyet, ahol nyugodtan leülhetnének beszélgetni, hogy bepótolják az elmúlt évek hiányait; mert hát legyünk őszinték, egy éjszakai klubot nem pont beszélgetésre terveztek.
És mikor már mindkettejük kezén és kezében volt már só és citrom, koccintásra tartja a poharát, valamivel szélesebbre húzva korábbi, aprócska mosolyát; hiszen miért is ne tenné, ha Milo pont egy volt azon kevesek közül, akik ezt megérdemelték?
- A régi szép időkért...? - Érdeklődve billenti félre a fejét, de korántsem olyan biztos ebben, hogy ez lenne a megfelelő dolog, amiért ihatnának; talán helyesebb lenne a fényesebb jövő vagy az este kellemes befejezése... De ezt már Rá bízza, hogy ajánljon valamit, amit lowkey biztosan szeretne, ha már Onyx sosem volt az a fajta ember, aki nyíltan vállalná az ilyeneket, még ha egyébként nyilvánvalóan látszódtak is rajta (amennyiben az embert tudta, mire figyeljen).

tag: Milo ♥ | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki

_________________
DRUNK ON YOUR TOBACCO LIPS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarMilo E. Boyd
honey, I'm down the line
× play by :
.charlie hunnam.
× kor :
29
× tartózkodási hely :
.london, man.
× foglalkozás :
.self-made musician.
× hsz-szám :
15

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Csüt. Feb. 09, 2017 11:14 pm

i don't even try looking for something new
cause wherever i go, i'll be looking for you


Sosem tekintettem vissza a múltra előszeretettel. Legyen szó a múlt éjszakáról, a gyerekkoromról, vagy éppenséggel az iskolában eltöltött  - és onnan ellógott - időről. Legfőképpen azért, mert az elmúlt öt évem emlékeiben több lyuk van, mint a születésemtől kezdve egészen az első iskolai napomig. Sőt, egészen a közelmúltig abban sem voltam biztos, hogy valaha visszatérek Londonba, élve. A tucatnyi hiányos éjszaka, fel-felvillanó emlékkép mellett a fejem sajnos tele van sötét foltokkal is, amelyekbe még én sem sétálok bele önként. Nem ismerem azt a luxust, amelyben boldogan, mosolyogva tekinthetnék vissza a múltamra. Kezdve attól, hogy már nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel, és hogy az egyik legjobb barátom meghalt, mert azt hittük miénk a világ és bármit megtehetünk.
Azonban most Onyx szemeibe pillantva valahogy ijesztően jól esik visszagondolni arra, amikor alig néhány évvel ezelőtt ugyanilyen, vagy legalábbis nagyon hasonló helyzetben voltunk, én pedig ugyanígy a szemeibe néztem. Meg fogom-e neki valaha mondani, hogy elviselném, ha életem végéig az Ő szemeibe bámulhatnék? Nem valószínű. Életem végéig el fog-e tölteni az a kellemesen melengető érzés, amikor a szemeibe nézek? Ezer százalék. Lehet, hogy önmagamon kívül lennék hónapokig, ha olyan valakivel tölthetném az életemet, mint Onyx, ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy nem olyan valakit érdemel maga mellé, aki fogja magát és évekre eltűnik, olyannyira, hogy idő közben akár meg is halhatott volna. Mindenesetre amíg előnyt élvezek abban, hogy Onyx szabadidejét csak és kizárólag magam birtokolhassam, bármilyen mocskos módon és eszközzel ki fogom használni. A végén talán még meg is mondom neki, hogy ha együtt jártunk volna oviba, neki csináltam volna a Valentin-napi papírszívecskémet.
- Aztán ne halljam, hogy nem szóltam előre - mondom vigyorogva. Mindketten tudjuk, hogy gyakorlatilag bármit megtennék érte, szóval ha a hátamon kell levinnem ez után az üveg tequila után ahhoz, hogy táncolhassunk, akkor a hátamon fogom levinni és még élvezni is fogom. És nem feltétlenül csak azért, mert a tequila felét én iszom meg. Sőt.
Kis híján fulladásos halál áldozata leszek, amikor kárpótlásról esik szó, száznyolcvan százalékban azért, mert rögtön mindenféle rosszaságra gondolok. De hát ahogyan a mondás is szól, rossz az, aki rosszra gondol, de hülye aki nem. Ha bárki azt mondaná nekem, hogy képes lett volna úgy meginni a pohárka italt Onyxal, hogy közben egy egész estés hollywoodi romantikus filmet (inkább pornót) lejátszanak fejben - nálam ez történt -, és aztán nem gondolt rosszra, az hazudik. Nagyon csúnyán. - Ezt írásba is hajlandó lennél foglalni? - Teszem fel a kérdést vigyorogva, csak a biztonság kedvéért. Nem mintha nem lennék benne továbbra is teljesen biztos, hogy bizony amit ez a lány megígér, azt be is fogja tartani. Ismerem már. Tapasztalatom szerint azonban az elfogyasztott alkoholmennyiséggel fordított arányosságban mozog az emberek emlékezete. Csak biztosra akarok menni. Meg különben is, mikor haragudott meg rám Onyx csak azért, mert egy kicsit piszkáltam? Attól még ugyanúgy szeretem.
- Arra, hogy itt vagyunk. Együtt - - teszem hozzá kérdőn pillantva vissza a társaságomra. Ha olyan alkat lennék, most jött volna el a pillanat, hogy olyasmiken kezdjek gondolkodni, milyen is lett volna az a múlt, amikor nem válnak el útjaink hosszú évekre, hanem mondjuk mindketten Londonban maradunk és továbbra is tartjuk a kapcsolatot. De mivel nem vagyok híve annak, hogy bárki is a múltban vájkáljon, amikor előtte a fényes, vagy talán kevésbé fényes, de ismeretlen jövő, nem teszem. Hanem arra figyelek hogyan húzódnak mosolyra Onyx ajkai és mennyire meg akarom most csókolni.
Helyette azonban a kezemben tartott poharamat az övéhez koccintom, halvány mosolyt villantva a kis 'csing' hangra, aztán a kezemre olyan nagy művészi pontossággal és igénnyel felvarázsolt sót tüntetem el onnan, lehúzom a tequilát, hagyva hogy alkohol lévén jó szokásához híven végigégesse a torkomat és melegséget költöztessen a mellkasomba, csak aztán harapok bele a citromba. Mi tagadás, szeretem, ha kínozni magamat. - Szóval, még mindig Londonban?

_________________
YOU ARE UNFORGETTABLE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarOnyx S. Lowell
honey, I'm chasing the sun
× play by :
→ elodie yung
× kor :
27
× tartózkodási hely :
→ london
× foglalkozás :
→ virágkötő
× hsz-szám :
12

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Kedd Ápr. 18, 2017 11:52 pm

you look like my next mistake
Egyáltalán nem volt már olyan biztos abban, hogy a tequila annyira jó választás volt. Amikor már szóba került a tánc, kezdett elbizonytalanodni, egyrészt azért, mert legalább négy év eltelt már azóta, hogy utoljára járt egy szórakozóhely táncparkettjén, másrészt pedig azért, mert sejtette, istentelenül magas sarkú cipői egy idő után (meg a harmadik ital környékén) már nem nyújtanak majd annyira stabil támaszt, mint eddig, annak ellenére, hogy egyébként meglepően jól boldogult rajtuk - ennek tökéletes bizonyítéka volt az, hogy képes volt akár tűsarkakban is átsétálni a lábtörlő rácsán anélkül, hogy kitörte volna a bokáját; ez olyan képesség volt, amivel csak a kiváltságosak rendelkeztek, ennek ellenére nem szívesen próbálta volna ki ezt most, vagy később, amikor a tequila már a fejébe szállt. Talán pár évvel ezelőtt még ő lett volna az első, aki felajánlja a tánc lehetőségét, de mostanra ez megváltozott benne; bár remélte, feleannyira sem lesz majd zavarba ejtő a dolog, ha esetleg végül rászánnák magukat és nem végződne bokatöréssel vagy szexuálisan túlfűtött, ám annál awkwardabb szemkontaktussal az egész.
És bár eleinte válaszolni készül még, tovább provokálni ezt a beszélgetést a táncról, valahogy elfelejti, mit akart mondani, mikor szavainak következményeképp Milo majdnem a kanapén fullad meg mellette; egy pillanatig elgondolkodik azon, mégis mi olyat mondhatott volna, amire a másik így reagált, de aztán villámcsapásként hasít bele a felismerés; ennek hatására ahelyett, hogy a férfit próbálná menteni, inkább zavartan pislog a tequilás pohárra, próbálva valahogy elrejteni a zavarát és a pírt, ami elönti arcát; így végül csak intenzíven bólogat válaszképp a másik kérdésére, próbálva elkerülni a tekintetét, még mielőtt véglegesen fülig vörösödne zavarában, mint a szűz lány az első randevúján; és csak ekkor jön rá arra is, hogy ennek a metaforának legalább a fele igaz rá és ezzel megint csak saját magát hozza zavarba; hiszen mi lenne, ha Milo is rájönne? Mi lesz, ha már rájött?
- Együtt. Ámen. - És azzal a lendülettel már koccintja is poharát a másikénak, ugyanabban a pillanatban felvéve vele a szemkontaktust is, mikor nyelve már a sót szántotta fel hóka bőréről; és sietősen küldi utána a tequilát is, abban a reményben, hogy a torkát végigmaró alkohol majd elmossa a zavarát. A citromról egy pillanatra meg is feledkezik; csak pár pillanat múlva harap rá, mikor az alkohol keserű íze már szétáradt a nyelvén és a citrom már nem sok mindenen változtat; csak mikor már kiharapta a gyümölcs savanyú húsát és félretette a héját, néz fel újra Milo-ra, fejét óvatosan félrebillentve, ahogy halkan felkacag.
- Mint látod... Visszamehettem volna Skóciába a szüleimhez, de akkor a jogi karra is vissza kellett volna iratkoznom, az meg nem ér annyit. Nem ezért nyitottam a virágboltom. - És óvatosan vonja meg a vállát, észre sem véve, hogy pulóvere ennél a mozdulatnál le is csúszik a válláról; inkább csak újratölti mindkettejük poharát, aztán kényelmesen hátradőlve a kanapén kezdi el fürkészni a másik arcát. - És te? Hallottam, hogy elutaztál, hogyhogy visszajöttél végül?

tag: Milo ♥ | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki
[/quote]

_________________
DRUNK ON YOUR TOBACCO LIPS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarMilo E. Boyd
honey, I'm down the line
× play by :
.charlie hunnam.
× kor :
29
× tartózkodási hely :
.london, man.
× foglalkozás :
.self-made musician.
× hsz-szám :
15

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Vas. Május 28, 2017 11:53 pm

i don't even try looking for something new
cause wherever i go, i'll be looking for you


Van valami furcsán kielégítő abban, amikor az embert olyan hangos zene veszi körül, hogy a saját gondolatait sem hallja, egyedül csak a hangszórókból üvöltő ütem dübögését érzi a mellkasában. Akkor legalábbis biztosan hasznát tudja venni bárki ennek az kifejezetten hasznos tudásnak, amikor arra vágyik, hogy elfelejtsen valamit, vagy ha csak egy kis ideig is, de ne gondoljon rá - állítólag az alkohol pont ilyen jótékony hatással van bárkire, akinek van egy legalább olyan szimpatikus üveg tequilája, mint nekünk. Ellenben a ma esti alkalommal kicsit talán még örülnék is neki, ha valami meghittebb, csendesebb helyen lennénk és ott bámulhatnám gátlástalanul, zavartalanul Onyx-ot. Természetesen legfőképpen abból az okból, mert csodálatosan szép a sminkje.
Ha zaklatónak minősíthető szexuálisan túlfűtött gondolataim hirtelenjében nem okoztak fulladásost halált nálam, akkor valószínűleg még öt percen belül elvisz a stroke, ha csak a társaságom hamvasan pirulós arcára pillantok. Azt hittem volna, hogy évek alatt az ilyen érzések megfakulnak és most, hogy újra találkozunk, nem akarom majd Neki ajánlani (áldozati állatként) a szomszédom macskáját, csak hogy a kegyeibe fogadjon és máskor is összehozhassunk egy ilyen találkozót. Szívesen elkezdeném verni a fejemet a falba, tekintve, hogy az a pár éves kihagyás - ami miatt most kicsit olyanok is vagyunk, mint keresztény gyerekek az első nyári táborukban ismerkedéskor, meg olyanok is, mint az örök cimborák, akik egymás szomszédjában nőttek fel és mindent tudnak egymásról -, csakis az én hibám, amiért eltűntem. - Ne haragudj, egy pillanatra azt hittem elfelejtettem kihúzni a vasalót, aztán rájöttem, hogy nincs is vasalóm - vonom meg a vállamat szórakozottan, miközben hátradőlök és pár pillanatig mindenhová nézek, csak Onyxra nem, végül mégis megeresztek egy halvány bár, de annál őszintébb mosolyt felé, miközben igyekszem azokba a csodálatosan igéző szemeibe nézni.
Alig emelem a számhoz a poharamat és döntöm le az italt, ismerős érzés kerít hatalmába, mintha a véremet felpezsdítő alkohol üdvözölni akarna, mint régi ismerősét, aki újra lát. Hirtelen nem tudom eldönteni jól esik-e a kedves üdvözlés, vagy oda kellene figyelnem azzal, hány pohárral is fogyasztok az este folyamán, mert bármelyik pillanatban veszélyes vipera módjára támadhat nekem, hogy olyasmiket tegyek és az az ember legyek, akit igyekeztem ott hagyni London határánál, amikor öt év után újra betettem ide a lábamat.
- Valaki egyszer azt mondta nekem a denevérek miatt van tequila... - Magyarázom zavarodottan, mivel sem arra nem emlékszem, hogy pontosan miért is a kis bőregereknek köszönhetnénk egyáltalán, hogy tequilázhatunk, vagy hogy ki mondta ezt nekem - és egyáltalán komolyan gondolta-e a dolgot. Mindenesetre én azóta szentül hiszem, hogy ez így van, holott lehet, hogy az egész életem egy hazugság.
- Halálra untad volna magad, ha a jogot választod - Jegyzem meg pimasz mosollyal az arcomon, próbálva elképzelni, ahogy Onyx az egyetem folyosóit róva cipeli a mindenféle könyveit, a római jogot, meg a többi jogot, amiről sosem hallottam még. Ki sem kell mondanom, hogy mindketten tudjuk, nagyon is jól döntött, hiszen Ő meg a virágbolt egy és ugyanazon fogalom - Ő a legszebb az összes virágszál között. Hirtelenjében majdnem megígérem neki, hogy mostantól csak tőle fogok virágot venni. No, de mivel ha őt akarom virággal meglepni és tőle venném, a meglepetés része füstbe menne, inkább az egész tervet gyorsan ki is verem a fejemből. Főleg, hogy még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akarna-e tőlem virágot kapni.
Ahelyett, hogy az arcát fürkészném és a pillantását keresném, a szemem oda villan, ahol fél pillanattal ezelőtt még a pulóvere volt, most pedig puha bőre hívogat érintésre.
- Elég hosszú történet - nyögöm ki egy zavart mosoly kíséretében, újra Onyx arcára emelve a pillantásomat, a szabadon maradt válla helyett. Beletúrok a hajamba, miközben újfent igyekszem mindenhova nézni csak nem a mellettem ülő tündérre. Számíthattam volna kérdésére. Ki ne kérdezte volna meg mi a fenét csináltam öt éven át és egyáltalán hogy kerülök ide megint? Mégis, az egyetlen élőlény, akivel eddig mindent megbeszéltem, a szomszédom macskája volt. Ő nem ítélt el miatta, de még nem tudok felsőfokon macskául, így nem is lehetek benne biztos. - De az egész ott kezdődött, hogy el akartam lopni a szüleim kocsiját, ami végül nem jött össze. És a vége valami olyasmi, hogy én vagyok a város legjobb catsittere és a szomszédomnak szüksége volt rám. - Fejezem be egy zsivány mosollyal az arcomon. Ha azzal kezdeném, hogy meghalt az egyik legjobb barátom és kis híján én is, nem ülnénk itt ilyen nyugodtan. És most már, hogy újra Londonban vagyok, lesz időm elmesélni mindent. Később.

_________________
YOU ARE UNFORGETTABLE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarOnyx S. Lowell
honey, I'm chasing the sun
× play by :
→ elodie yung
× kor :
27
× tartózkodási hely :
→ london
× foglalkozás :
→ virágkötő
× hsz-szám :
12

TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx Csüt. Jún. 01, 2017 12:48 pm

you look like my next mistake
- Mi köze van a denevéreknek a tequilához? - Szemöldökét érdeklődve vonja a magasba, egy pillanatra tekintetét az alkohol üvegére függesztve, mielőtt visszairányítaná azt Milora; nem volt egy nagy alkoholszakértő, tudása kimerült azon a néhány fajta boron, amit rendszeresen vásárolt, hogy egy jó könyv társaságában iszogassa őket, de mindig nyitott volt az új tudásra, főleg, hogy ez egy elég érdekes sztorinak ígérkezett. Ez is egy volt azok közül a történetek közül, amilyeneket az emberek az alkohol mellett meséltek egymásnak - hiszen korábban is, amikor még fiatalok voltak, tinédzserek még, középiskolások, általában ilyen történetekkel szórakoztatták egymást, vagy rémtörténeteket meséltek, amiknek a koronázatlan királya az egyik közös ismerősük volt, akit lényegében már évek óta nem látott. Egyetlen pillanatig még gondolt arra is, hogy rákérdezzen, mi lett vele, de aztán elvette ezt az ötletet, mert hogy ilyet nem illet egy randin, már ha ezt már egyáltalán annak lehetett nevezni. Tényleg, mi is volt ez pontosan?
De nem sok ideje van gondolkodni ezen, mert a beszélgetést illett volna folytatnia; és bár az egyetem témáját már inkább ejti, mert nem szívesen beszélt ő maga sem arról, hogy ejtette a dolgot, mert egyrészt nem volt büszke erre, másrészt más indok is volt, amit nem szívesen emlegetett. Ez az ő titka volt és a szüleié, kölcsönös megegyezés arról, milyen feltételeken élhetné az életét úgy, ahogy azt akarta. Ezért is tereli inkább a témát saját magáról a férfira, aki az elmúlt öt évben egyetlen apró életjelet sem adott magáról; hiszen le sem tagadhatta volna, hogy érdekelte, mi volt vele, hiszen az elmúlt időben is rengeteget gondolt rá, meg úgy nagy általánosságban is. De nem kerüli el a figyelmét, hogy kérdése összezavarja Milot, ami miatt egyből az az érzése támad, hogy érzékeny pontra tapintott rá; ezért is elégszik meg azzal a válasszal, amit kap, és felkapja a legkönnyedebbnek ítélt részét az egész válaszának: a macskát.
- Szóval azt mondod, van egy fél macskád? - És halkan kuncogva emeli ajkaihoz a poharát megint csak, ha már kitöltötte korábban a tequilát és kérdő pillantást vetett a mellette ülő férfira; tudatában volt annak, hogy talán túl gyors tempót diktált, már ami az alkoholfogyasztást illette, és hogy rengeteget kockáztatott, mert még mindig pocsékul viselte az alkoholt, legalábbis amennyiben több volt belőle egy italban, mint amennyit egy ordinary bor tartalmazott. De hát mi volt a legrosszabb, ami történhetett? Legrosszabb esetben a másiknak majd haza kell őt cipelnie, ami akár érdekes kis kaland is lehetne... Ami nem jelentette, hogy életcélja volt lerészegedni, de hát... - Megismerhetem majd valamikor?
Mosolyogva billenti félre a fejét, a másik arcát fürkészve; tényleg kíváncsi volt arra a cicára is, még ha nem is az övé volt, hanem a szomszédé, mert szerette, bah, egyenesen imádta az állatokat, ráadásul ez egy kitűnő lehetőség volt arra, hogy kikombináljon egy újabb találkozást. Persze ezt elintézhette volna máshogy is, de sosem volt az a fajta, aki nyíltan kimondott volna ilyeneket, mert akkor minden bizonnyal most nem ültek volna itt, így, hanem talán egyáltalán nem ültek volna itt, vagy más kapcsolati státuszban. Talán. Ki tudja.

tag: Milo ♥ | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki

_________________
DRUNK ON YOUR TOBACCO LIPS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Milo && Onyx

Vissza az elejére Go down

Milo && Onyx

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LONDON LIFE :: London :: soho-