Üdvözlünk a London Life FRPG-n, az Európa második legnépesebb városára épülő szerepjáték oldalon! Tudtad-e, hogy 7 év és öt kontinens szakembereinek munkájával épült a London Eye? Vagy hogy a Harry Potter és a bölcsek kövét a helyi állatkertben is forgatták? London változatos és izgalmas nagyváros, rengeteg látnivalóval, ahol nincs megállás, csak úgy pezseg az élet. Nem számít hányszor látogatsz el ide, sosem tudhatod mit hoz a holnap Londonban. Mindig találsz valami újat, amit még nem tapasztaltál.Játssz velünk, alakítsd kedved szerint karaktered lehetőségekkel teli életét! Ha bajban vagy, fordulj bizalommal bármelyik Staff taghoz, akik mindenben segítenek majd.

London vár, regisztrálj most!
• • • • • • •
Az oldal alapítása:
2011. július 25.



Latest topics


by Erin Pynlor Szomb. Dec. 09, 2017 7:14 pm


by Vendég Szomb. Dec. 09, 2017 8:25 am


by Danica H. Coy Pént. Dec. 08, 2017 11:36 pm


by Erin Pynlor Csüt. Dec. 07, 2017 6:06 pm


by Hugo Norton Kedd Dec. 05, 2017 10:59 pm


by Daniel Osmer Vas. Dec. 03, 2017 8:52 am


by Lana Evens Csüt. Nov. 30, 2017 8:47 am


by Daniel Osmer Kedd Nov. 28, 2017 7:01 pm




Share| .

Becca && Ronnie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Becca && Ronnie Kedd Okt. 18, 2016 5:10 pm


trouble


- Egészen beleillesz a környezetbe – alattomos vigyorra húzódik a szám miközben a velem szemben üllő kolléganőmre nézek, aki lecserélte a szokásos laza nyomozói felszerelését egy elegáns koktélruhára és ha nem tudnám, hogy boldog családanya egy katona férjjel, akkor talán még illetlen gondolatok is megkörnyékeznének. Most azonban inkább csak a feladatra koncentrálunk miközben a lefizetett eszkort lányunk gyöngyöző nevetése átszűrődik hozzánk is a szomszédos asztaltól. Semmi érdekes, csak a szokásos: prostitúció és kábítószer kereskedelemmel gyanúsítják a bár tulaját – aki mindeddig tökéletesen leplezte ezen üzleteit, de nem is ő az érdekes, hanem a férfi akivel kapcsolatban áll.
- Fogd be, Cheshire – a hangja komoly, de látom a szája szegletében bujkáló mosolyt és elégedetten dőlök hátra a párnázott fotelben miközben az itallap tanulmányozását tettetem, de a szemem a tömeget pásztázza, gyanús alakok után kutatva. A hely azonban eddig egészen eseménymentes, egyetlen maffiatag sem tűnt még fel ami arra adhat gyanút, hogy valaki beköpött minket és tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy bizony két civil nyomozó is itt tölti a mai estét.
- Hozok még valamit inni – felállok a székből, megigazítom a zakóm és kérdőn pillantok le a vörös hajú nőre – Megfelel az eddigi kimondottan kalóriamentes koktélod? – csak egy szúrós tekintettel vegyített bólintást kapok és vigyorogva elindulok a pult irányába, hogy kikérjem az italainkat. Szigorúan semmi alkohol, hiszen még egészen 2 teljes óráig szolgálatban vagyunk és jajj nekünk, ha a főnök fülébe jut, hogy a megfigyelésre szánt óráinkat azzal töltjük a drága partneremmel, hogy végigigyuk egy bár itallapját.

A jó kedvem egészen addig a pontig tart, amikor a szemem sarkából megpillantom azt az ismerős göndör, szőke hajzuhatagot az ajtóban. A pultnak támaszkodva várom az italunkat, amikor észreveszem, hogy új vendégekkel bővül az este. Vegyes érzelmek borítják el az agyamat, ahogy a pillantásom Beccára esik. Jég kék tekintetem ráérősen siklik végig a nő alakján és akármennyire is a volt főnököm lány és ismerem egészen pici kora óta, most mégis inkább a nőt látom benne, mint a pattanásos tizenéves lányt, aki mesterien játszotta el a jó kislányt az apja előtt. Mit keres itt? A kérdés teljesen jogosan fut át a fejemben, a válasz pedig még egyértelműbb: szórakozni jött a barátnőivel. De miért pont ide? Fogalmam sincs, hogyan festhetek miközben a szemem egy pillanatra sem veszem le róla és egyszerre olvashat ki elismerést és haragot is, habár az utóbbiról egyáltalán sem tehet. A pultos srác ment meg a további kínos bámulástól, ahogy elém tolja a koktélt és a pohár gyömbért.
Visszarázódom a jelenbe és egy erőltetett mosoly keretében biccentek egyet Beccának, majd megcélzom az asztalunkat és talán a kelleténél kicsit erősebben teszem le az asztalra a poharakat. Az agytekervényeim lázasan pörögnek, hogy miként is érhetném el, hogy mindenféle magyarázat nélkül eltüntessem Beccát a klubból.
- Feszültnek tűnsz – halkan felhorkanok a tökéletes megállapításon, miközben a lopva a női társaság felé pislogok majd a mellettem levő asztaltársaság férfi tagjaira, akiknek szintén szemet szúrt az új csapat.
- Csak idegesít, hogy teljesen feleslegesen kell itt pöffeszkednünk, mikor millió más dolgot is csinálhatnánk, ami talán célravezetőbb lenne, mint ez itt – idegesen körbemutatok a termen majd sóhajtok egy hatalmasat – Ne haragudj – egyelőre még nem szándékozom neki elmondani, hogy sokkalta bonyolultabbá váltak a dolgok, mint azt vártuk – Egy pillanat – sajnos képtelen vagyok egy helyben maradni és innen, csendesen szemmel tartani Beccát. Felállok és határozott léptekkel célzom meg a lányokat, hogy aztán egy szemérmes torokköszörülés keretében jelezzem, hogy társaságuk akadt.
- Hölgyeim – magamra varázsolom a legcsábosabb mosolyomat miközben a tekintetem le nem veszem Beccáról – Ha nem probléma, elrabolnám Beccát egy pillanatra – csak remélni merem, hogy nem kell semmiféle magyarázatot adnom.







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Vas. Okt. 23, 2016 7:40 pm


- so baby, baby, come and save me -

Idejét sem tudom már mikor voltam legutóbb szórakozóhelyen; ami egyrészt elkeserítő, belegondolva, hogy fiatalabb koromban, alig néhány évvel ezelőtt milyen gyakran léptem át egy-egy olyan helynek az ajtaját, mint ahová most is igyekszünk néhány barátnőmmel együtt. Másrészt egyáltalán nem hiányzott a dolog, hiszen remekül megvoltam a tánciskola irányításával és legfőképpen azzal, hogy anyuka vagyok. Az ember nem is gondolná mennyi határidő és milyen komoly időbeosztás jár az anyaság mellé, főleg, ha egyedülálló szülőről van szó.
Az egyik legkedvesebb barátnőm, Autumn leánybúcsúját azonban mégsem hagyhattam ki, tulajdonképpen így is csodának számít, hogy kis társaságunk minden tagjának sikerült egy alkalmas időpontot találnia az eseményre. Amit mellesleg maga  az ünnepelt sem akart nagy dobra verni, így mellőztük a filmekben oly sokszor feltűnő egyen pólókat, tiarát és más apróbb kiegészítőket - hiszen nem az volt a szándékunk, hogy felkeltsük magunkra a figyelmet. Sokkal inkább az volt a cél, hogy jól érezzük magunkat és egy estére elfelejtsük mindazokat a dolgokat, amelyek a hétköznapokban nyomasztanak bennünket, nem mellesleg pedig az, hogy megünnepeljük Autumn barátnőnket, aki egészen pontosan egy hónap múlva férjhez megy.
- Lányok, muszáj eljönnötök velem a legközelebbi ruhapróbámra! Az a ruha annyira gyönyörű, hogy egyedül nem is bírok ránézni. - mondja a menyasszony, aki már kedvesen spicces állapotba került a néhány saroknyira elfogyasztott pohár bortól.
- Én a koszorúslány ruháinkra vagyok már nagyon kíváncsi - szólalok meg a kelleténél talán túlságosan is jókedvűen én magam, hiszen köztudott, hogy nem bírom az alkoholt. Valószínűleg hiába gondoltam azt előző este, hogy két pohár bor elfogyasztásától még nem lesz semmi bajom, már egy után is úgy érzem, hogy éppen elég volt mára.
Épp elhatározom, hogy a továbbiakban korlátozom a fogyasztásomat ásványvízre, amikor belépünk a korábban kiszemelt helyre és rögtön a pult környékére emelem a tekintetemet, hogy fel tudjam mérni vajon mennyit kell majd pontosan várnom erre a vízre, amikor olyan ember pillantásával akad össze a sajátom, akire nem is számítottam. Vegyes érzésekkel fogadom a Ronnie szeméből a felismerésen kívül felém áramló indulatot, hiszen nem tudom, hogy ez kifejezetten nekem szól, vagy esetleg másnak, esetleg annak, akivel ide érkezett. Biccentésére egy mosollyal és apró integetéssel felelek, ami persze rögtön feltűnik barátnőimnek is, én pedig kérdések kereszttüzében találom magamat.
- Hú, itt helyben magamévá tenném, bárki is Ő - érkezik a megállapítás, elismerő hangnemben barátnőmtől.
- Samantha! - Hogy még jelentőségteljesebbé tegyem a rosszallásomat, oldalba is bököm Őt, holott valójában nagyon is egyetértek a kijelentésével; annak ellenére is, hogy olyan férfiról beszélünk, aki több, mint 10 évvel idősebb nálam és egészen kicsi korom óta ismer, így valószínűleg minden rossz tulajdonságommal is tisztában van. Végül mégis kitör belőlem a nevetés, majd belekarolok a barátnőmbe, és elindulok vele a pult irányába. Legalább elterelhetem a témát a Ronnieval való ismeretségemről. - Inkább igyunk valamit.
Mire a pulthoz érünk, gyakorlatilag meggondolom magamat és korábban kigondolt ásványvíz helyett inkább egy white sangria koktélt kérek, azonban még mielőtt megkapnám, torokköszörülés jelzi mögöttünk, hogy társaságunk érkezett. Hátrapillantva rögtön mosoly kúszik az arcomra, bár fogalmam sincs pontosan miért, de valószínűleg nagyon sok köze van ahhoz a megjegyzéshez, amit korábban Samantha ejtett el, aki most is hamarabb válaszol bárki másnál.
- Egész éjszakára is elrabolhatod. - Lesújtó pillantást vetek barátnőmre és még azelőtt odalépek Ronnie mellé, mielőtt bárki újabb megjegyzéssel ronthatna a helyzetemen.
Bocsánatkérő pillantással emelem a tekintetemet Rá. - Ne haragudj!



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Szomb. Nov. 05, 2016 1:00 pm


trouble


- Amikor visszatértem Londonba azt hittem, hogy majd újdonsült elvált férfiként biztosan minden este – vagy legalábbis minden második este – egy pubban fogok ücsörögni a kollégákkal vagy barátokkal, sört iszogatok és csupa olyan dolgot csinálok, amit eddig nem, mert az asszony nem engedte. Ehelyett azonban a kutyámmal osztozkodom a kanapén, amikor fáradtan hazaesek a melóból vagy az edzőteremből és megnézem az esti meccseket vagy valami értelmetlen valóságshow, jobb esetben pedig találok egy valamire való ismeretterjesztő filmet. Mellesleg pedig mindent ismételnek a tévében, ez pedig egészen bosszantó tud lenni. A tény, hogy a nagy újrakezdés a válás után ugyanazt hozta, mint amit az ex-feleségemmel műveltem csak lelki beteggé és depressziósság varázsol. Bár őszintén szólva annyira nincs is kedvem kimozdulni, amikor egész napomat azzal töltöm, hogy papírokat nézek át, bizonyítékokat keresek és hatodjára is átnyálazom az egyik vallomást, hátha valami fölött elsiklottam – de hiába.
Végül, amikor eljutok egy bárba, akkor sem azért vagyok ott, hogy szórakozzak, és kicsit kieresszem a gőzt, netán keressek magamnak egy szemrevaló nőt, hogy feldobjam az amúgy eléggé siralmas magánéletemet. Nem, azért jutok el a bárba, hogy egy prostitúcióval gyanúsított fazont figyeljek meg a társammal, aki szívesebben lenne otthon a férjével és a gyerekével, minthogy itt üljön velem és azt tettesse, hogy épp randevúzunk. Sóhajtok.
Már egészen kezdtem bizakodó lenni, hogy lefüleltek minket és egy fél óra múlva lefújhatjuk az akciót, hogy aztán valami újabb nyomot találjunk vagy a beépített emberünk leadja, a fülest én pedig megrendelhetem a pizzám és vehetek egy karton sört. De nem. Az élet nem ilyen egyszerű.
Mire feleszmélhetnék, hogy mekkora baromságot készülök tenni – ami valljuk be egyáltalán sem jellemző egy tapasztalt, profi nyomozóra – már úton is vagyok a női társaság felé, hogy elraboljam tőlük Beccát. A terv első része már meg is van, viszont fogalmam sincs, hogyan is fogom előadni neki, hogy jobban tennék, ha távoznának.
Jobb esetben valami perverz és csípősebb megjegyzéssel vágnék vissza Becca barátnőjének reakciójára, de jelen pillanatban csak egy gyors mosolyra telik tőlem és már karon is ragadom a volt főnököm bájos lánykáját, hogy arrébb vonulhassunk.
- Semmi probléma, valószínűleg az én haverjaim is hasonlóképpen reagálnák le a helyzetet – legyintek egyet egy mosoly keretében és közben még közelebbről szemügyre veszem a hölgyeményt, aki mostanában sokkalta többet jár a fejemben, mint ahogy azt kellene.
- [b]Nos, szóval ünnepeltek valamit? –
nyelek egy nagyot és közben lopva a társamra tekintek, aki hála az égnek felismerte a helyzetet és már az egyik bárszéken ücsörög miközben könnyednek tűnő csevejbe bonyolódik az egyik férfival – Vagy csak egy könnyed esti csajos iszogatás? – igyekszem valami hétköznapi témát feldobni közben lázasan gondolkozok a megfelelő indokon, amivel elérhetem, hogy lelépjenek innen.
- Egyébként pedig csodásan nézel ki – most már egy őszintébb mosollyal nézek le a nőre, igyekezve nem foglalkozni azzal a kellemes melengető érzéssel, ami elönti a bensőmet ahogy felvillan az a kis mosoly az arcán. A tény pedig, hogy ez nem először fordul elő mióta visszatértem Londonba, még inkább zavarba hoz ugyanis a korkülönbségen kívül még rengeteg más tényező is ott van, ami helytelenné teszi ezt a dolgot.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Vas. Nov. 13, 2016 12:17 am


- so baby, baby, come and save me -

Tulajdonképpen fogalmam sincs pontosan mire számítottam a mai estével kapcsolatban, de az biztos, hogy nem arra, hogy összefussak Ronnieval, arra pedig végképp nem, hogy még beszélni is fogok vele. Hosszú ideje ismerjük bár egymást, de mielőtt a feleségével együtt el nem költözött Londonból, gyakorlatilag nem volt számomra más, mint púp a hátamon, amikor el akartam lógni egy-egy bulira apám tudta nélkül, máskor pedig ugyanennek az apának a dögös kollégája, aki jobban belegondolva sokkal nagyobb része volt az életemnek, mint akkor gondoltam volna. Most pedig, hogy visszatért, úgy érzem visszanyerte a helyét az életemben, ugyanis gyanítom nem ez lesz az utolsó találkozásunk. Mégiscsak egy helyen dolgozik apámmal. London pedig sokszor egyáltalán nem olyan nagy, mint amilyennek tűnik. Egészen más kérdés azonban, hogy az alatt a tíz év alatt, mennyit változtunk mind a ketten. Én sem vagyok már az a tizenéves kamasz, aki főállásban hanyagolja a tanulást és lóg el a barátaival mindenféle bulikra, miközben szeretné elhitetni a szüleivel, hogy jó kislány, és Ő sem ugyanaz az ember már, aki volt. Az élet így működik, mindannyian változunk.
Ronnie arcát fürkészem, miközben az italomba kortyolok, azon törve a fejemet, hogy pontosan mire fel is ez a beszélgetés és van-e köze ahhoz az indulatos pillantáshoz, amit akkor kaptam tőle, amikor megérkeztem ide a barátnőimmel együtt, akiknek a gyöngyöző nevetése meg-megüti a fülem. Egészen addig, amíg azon nem kapom magam, hogy már nem azért bámulom őt, mert arra próbálok rájönni, hogy mire is gondolhat; hanem azért, mert Őt figyelve, Samantha barátnőm kijelentése nagyon is megmozgatja a fantáziámat.
- Öhm... - A lányokra pillantok, azon járatva egy kis ideig az agyamat, hogy mit is válaszoljak. Végül azonban úgy döntök, teljesen felesleges lenne magyarázkodnom, az arcom valószínűleg úgyis elárul, főleg, ha egy képzett és tapasztalt nyomozóval állok szemben, ami igaz is. - Autumn barátnőm hamarosan férjhez megy. Őt ünnepeljük. - A barátnőim felé intek, miközben magabiztos mosoly telepedik az arcomra. - Na és Te? Nem akarlak elrabolni a társaságodtól... - Fogalmam sincs mitől, de hirtelen az idegesség és izgatottság olyan keveréke önt el, amilyet már nagyon régen éreztem és most sem tudnám megfogalmazni pontosan miért is történik ez velem. Mindenesetre az italomból hörpintett újabb korttyal próbálom leküzdeni az érzést.
- Köszönöm. - Érzem, ahogyan az arcomat elönti a forróság a bók hatására, mindenesetre a mosoly nem olvad le onnan, úgy pillantok fel Ronniera. - Te sem panaszkodhatsz - szalad ki belőlem, halk nevetéssel együtt, holott nagyon is komolyan gondolom a dolgot. Éppen ezért érdemlek meg még egy kortyot az italomból.
- Megbocsátasz nekem? Kiszaladok a mosdóba... - A válaszát ugyan még megvárom, de ha azt mondaná is, hogy nem bocsát meg, én akkor is a mosdóba indulnék, tekintve, hogy a szükségesnél talán picivel jobban is úgy érzem, hogy muszáj felfrissítenem magamat. Hogy a bárban van túl meleg, vagy én ittam már eleget, azt nem tudnám eldönteni, mindenesetre újfent eldöntöm, hogy a biztonság kedvéért most már tényleg nem iszom több alkoholt, tudván, hogy fele annyira sem bírom, mint azelőtt, hiszen az, ahogyan érzem magam, legalábbis erről árulkodik.
Úgy érzem, a hideg víz sokat segített, így visszaindulok a folyosón, Ronniehoz, vagy legalábbis indulnék, egészen addig, amíg utamat nem állja két szembejövő férfi, akikkel pár pillanatig egymást próbáljuk kikerülni, teljesen sikertelenül, belőlem pedig ideges kis kacagás szalad ki, és továbbra is próbálok kitérni az egyik irányba, hogy ne vesztegessük tovább egymás idejét, a szemben álló férfi azonban úgy tűnik nem akarja, hogy átmenjek. - Elnézést.. - Az ellenkező irányba indulnék, a férfi azonban megint csak ugyanabba az irányba mozdul, én pedig kezdem azt hinni, hogy ez az egész nem a véletlen műve.



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Szer. Jan. 04, 2017 1:58 pm


trouble


- Meg akarom magyarázni Beccának, hogy igazából semmi probléma nincs azzal, hogy szórakozik – talán még én is példát vehetnék róla. De nem tehetem, mert ő „csak” egy civil és Isten ments, hogy miattam kerüljön veszélyes helyzetbe, mert nem bírtam tartani a számat. Hazudni pedig nem akarok neki, mert egy hazugság csak még több bonyodalomhoz vezethet így inkább maradok annál, hogy úgy teszek, mintha az előbb nem akartam volna eltüntetni innen egyetlen nézéssel.
- Ó, tehát egy lánybúcsú… - halványan elmosolyodom és bólintok egyet miközben a pillantásom ismét a társaságra esik majd gyorsan vissza Beccára – És még terveztek valahova menni? Ha jól emlékszem egy lánybúcsú nem áll meg egyetlen helynél, sőt szerintem még durvábban nyomjátok, mint a férfiak – megengedek magamnak egy halk kuncogást is és érezhetően megkönnyebbülök egy picit. A lánybúcsúk – legalábbis ami a néhai Mrs. Cheshiret illeti – rengeteg idióta női feladatból áll meg kocsmatúrából, ahol megpróbálják rávenni a férfiakat, hogy hívják meg őket mindenféle italra. Az én legénybúcsúm kifulladt annyiban, hogy egész este videójátékoztunk és sört vedeltünk majd lebeszéltük Markot, hogy sztriptíz táncosokat hívjon mivel rajta kívül mindenki házas volt a társaságban és egészen elpuhultak – vagy pedig csak nem akarták, hogy az asszony fülébe jusson a hír és emiatt fasírtban legyenek egy hétig. Ha valamit megtanultam egy házasság alatt, az az, hogy jobb a békesség. Egy boldog nő egyenlő egy boldog házassággal. Márpedig az nem teszi boldoggá a nőket, ha férj azt figyeli, ahogy egy bögyös maca megszabadul a ruháitól miközben ritmusosan riszálja a fenekét egy számra.
- Csak egy kis műszak utáni leeresztés egy kollégával – hanyagul vállat vonok, mintha nem jelentene semmit sem az egész – bár arról a részről nézve, ami Beccát érdekelheti tényleg jelentéktelen iszogatás az egész – Ugyan, nem raboltál el amint látom a társam máris talált magának partnert, akivel pótolhat – elvigyorodok ahogy figyelem a szőke hölgyeményt, amint bájosan cseveg egy férfival, akit valószínűleg egy másodperc alatt tenne ártalmatlanná.
Abban a pillanatban amikor olyan édesen elpirul, mint egy kislány legszívesebben odahajolnék hozzá és csókot lehelnék a kis piros pontokra, majd úgy haladnék egészen míg az ajkaihoz nem érek. Kénytelen vagyok megköszörülni a torkom és gyorsan elűzni ezeket a bűnös gondolatokat az elmémből, mielőtt még olyat tennék, amit megbánok és ami Hawkins nyomozó fülébe jut – aminek természetesen nem lenne jó vége.
- Rendben, menj csak itt várlak – bólintok egyet és figyelem, ahogy magassarkúiban eltipeg a női mosdó felé, szemérmetlenül végigmérem izmos lábait, amit talán a tánc varázsolhatott ilyen formássá és nem tudom elképzelni, hogy azok után, hogy szült miként nézhet ki még mindig ilyen mocskosul dögösen. Felsóhajtok és fáradtan megnyomkodom az orrnyergem, igazán véget érhetne már ez a mai nap. Nem kívánok mást, mint az ágyamat a kutyámat és a tévét, hogy szépen elszundíthassak mellette.
Elkapom sorstársam kérdő pillantását mire csak egy vállrándítással válaszolok, erre mosolyogva csóválja a fejét és visszatér a férfihoz, akinek a keze már zavaróan közel került a nő combjához, de azt hiszem felesleges lenne közbelépnem, elvégre egy nyomozó nőről van szó, aki osztályelsőként végzett az akadémián. Nem kell félteni.
Nem úgy, mint Beccát aki szerény személyem szerint túlságosan is hosszú ideje időzik a női mosdóban. Bár fogalmam sincs, hogy egy nőnél mennyi az elfogadott időtartam, amíg rendbe hozza a sminkjét és felfrissíti magát így inkább nyugton maradok és tovább kortyolgatom a gyömbéremet. Valami kellemetlen érzés azonban mégis beférkőzik a gyomromba, mintha valami hetedik érzékem súgná, hogy itt bizony történni fog valami. Kék íriszeim a hölgyet keresik, aki egy kis pénz fejében hajlandó arra, hogy a mi oldalunkon játsszon és segítsen leleplezni az itt folyó alvilági dolgokat. Nos, előbb említett hölgyeményünk még mindig vidáman fecserészik és lopva simogatja a szakállas csávót, aki kurvára nem az az ember, aki nekünk kellene de, mint eszkort nem igazán választhatja meg, hogy kivel töltse az estét. Újabb sóhaj hagyja el a számat, a karórámra nézek és megfogadom, hogy ha öt perc múlva nem jelenik meg Becca, akkor utánamegyek.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Szomb. Jan. 07, 2017 12:22 pm


- so baby, baby, come and save me -

- Hétpecsétes titok, hogy ilyenkor mit csinálunk - jegyzem meg nevetve az észrevételre, miszerint a nők durvábban ünnepelnek egy lánybúcsú alkalmával, mint a férfiak az ő verziójuk során. Átvillan az agyamon, hogy bizony nekem is van tapasztalatom a témában, amiről tudnék mesélni. Szerencsére azonban nem ragadom meg jobban a gondolatot, így nem veszi el a jókedvemet. Mindenesetre emlékeim szerint az én leánybúcsúim alkalmával senki nem tűnt el, akit végül a tetőre zárva találtunk meg, a másnapot pedig nem azzal töltöttük, hogy próbáltuk kitalálni hogyan került egy tigris a fürdőszobába. - De mivel Samanthára lett bízva a szervezés, gondolom megyünk még valahová - vonom meg a vállamat elgondolkodva. Barátnőmet ismerve még várhatóak meglepetések az este folyamán, annak ellenére, hogy előre meg lett kérve, ne csináljon semmi extrémet, amire alapvetően egyébként hajlamos. Mindenesetre az a tény, hogy ez a második hely, ahol járunk, arra enged következtetni, hogy hamarosan innen is továbbállunk.
- Nem hiszem, hogy téged lehet pótolni... - Mire rájövök, hogy mit is mondok, már túl késő, kicsúszott. A szörnyű felismerés pillanatában igyekszem nem Ronniera pillantani, a barátnőimet figyelem, aztán a nőt, akivel korábban még Ronniet láttam. - Na és.. sok ügyetek van mostanában? - Tisztában vagyok vele, hogy nem válaszolhat nekem mély részletekbe menően, mégis megpróbálkozom a téma elterelésével, mielőtt még olyan vörösre pirulnék, mint egy cékla, amely felé már nagyon jó úton járok.
Nem tudom, hogy italnak tudjam-e be, vagy a beszélgetés témájának terelődése az oka, de nem csak hogy érzem, hogy az arcom már legalább olyan piros, mint a paradicsom, nem is érzem magam olyan jól, mint akár tíz perccel ezelőtt. Többek között ezért kérek elnézést a beszélgető partneremtől és billegek ki a jó pár centis magassarkúmban a mosdóba. A tükörben farkasszemet nézve magammal rájövök, hogy felesleges feszültnek éreznem magamat Ronnie társaságában. Túl jól ismerjük már egymást ahhoz, hogy attól féljek mit fog rólam gondolni a ma este után, vagy úgy általában. A tény, hogy én magam másképp nézek rá, mint a tizenhat éves énem, picit megrémít, de ma is legalább annyira apám kollégája, mint tíz évvel ezelőtt volt, nekem pedig jobb esetben is csak így szabad rá gondolnom.
Alig lépek azonban ki újra, valamivel frissebben a folyosóra, a gyomromat rögtön idegesség rántja újra össze, amikor két kifejezetten megtermett fickó állja az utamat, akikről nagyon is úgy tűnik nem viccből sasszéznak egyik oldalról a másikra, utamat állva. Az egyik hirtelen meg is szólal: - Nem érzed jól magad, szöszi? Gyere, kikísérünk a levegőre.
- Nem, én jól.. - Még mielőtt befejezhetném a mondatomat, közölve mindkettőjükkel, hogy teljesen jól vagyok és nincs szükségem a segítségükre, a másikuk, aki eddig nem szólalt meg, most karon ragad és a folyosó másik oldala felé kezd vezetni, ahol a vészkijáratot jelző fénylő tábla alatt egy ajtó áll. Útba esik a boltív, amely a bár belseje felé vezet én pedig igyekszem megkeresni a pillantásommal a barátnőimet, vagy Ronniet, vagy bárkit, aki segíthetne, azonban senkit nem sikerül. A bár, amelyet nemrég még teljes valójában, élesen ki tudtam venni magam előtt, most homályosság válik és összeolvad a szemem előtt. Úgy érzem nincs más, aminek jobban örülnék jelenleg, mint a szemüvegem, holott valószínűleg nem éppen azért kellene fohászkodnom, hogy jól lássak. - Elengedne? Aú. - Kérdésemre csak még erősebb szorítást érzek a karomon, amikor pedig megpróbálom kihúzni a kezemet az erős markok közül, a másik oldalról is megragad egy erős kéz, nekem pedig könnybe lábad a szemem. Bele sem merek gondolni mit akarnak velem csinálni, a félelem azonban minden porcikámat átjárja, amikor az egyik férfi újra megszólal. - Hol van már az az idióta a kocsival?



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Szer. Feb. 01, 2017 11:36 am


trouble


- Hazudnék ha letagadnám a megkönnyebbülést, ami átjárja a testem annak hallatán, hogy még más állomásai is lesznek a lánybúcsúnak. Ugyan már letettem arról, hogy itt akármilyen rajtaütést is elkapjunk, azért mgé jobb szeretném ha Becca nem lenne egy ilyen helyen túlságosan is sokáig. Nyugodtabban feküdnék le aludni, ha tudnám, hogy minimálisra csökkent az esélye annak, hogy őt is prostitúcióra kényszerítse ennek a klubnak a tulaja.
Tekintetem a kollégám felé siklik, ahogy zavartalanul flörtöl egy idegen férfival amikor tudatosul bennem, hogy mit is mondott Becac. Hirtelen az érett 40 éves felnőtt férfiból egy tizenöt éves kis kamasz lesz, aki nem tudja hogyan reagálja le az ilyesfajta bókokat – mert hát akárhogy is nézem, ennek a megjegyzésnek csak pozitív oldalait tudom látni. Nem hiszi, hogy engem lehet pótolni. Az agyam hátsó részében egy gonosz kis hang keserűen felnevet és eszembe juttatja, hogy márpedig nem is olyan nehéz pótolni, elég arra gondolni, hogy a szomszéd miatt hagyott el a feleségem,t ehát mgé csak különösebb erőfeszítéseket se kellett tennie ahhoz, hogy találjon valaki mást. A tény azonban, hogy Becca így gondolja kellemesen melengeti a bensőmet és arra enged következtetni, hogy talán nem csak én vagyok tele furcsa érzésekkel és gondolatokkal, amikor szóba kerül a másik. Ahogy félrenéz miután elszólja magát pedig még jobban biztosít afelől, hogy ezt inkább megtartotta volna magának, mint ahogy én is igyekszem nem rázúdítani egy bóktengert arról milyen dögösen fest ebben a ruhában, hogy milyen szívmelengető a nevetése és mennyire meg akarom csókolni azokat a tökéletes ajkait. Nem-nem. Így hát jogos a hálás pillantásom, amikor eltereli a témát a munkára.
- Akad egy pár, de mostanában inkább csak ilyen apró-cseprő dolgok – vonok vállat és kortyolok bele az italomba – Semmi olyan, amiről az újságok írnának – nem fogom beavatni abba, hogy igazából most is egy ügy kellős közepén vagyunk, ami ráadásként az apját is érinti, hiszen Mr. Hawkins egy régi ügyéhez kapcsolható ez a mostani, azt az ügyet pedig még mindig nem zárták le csak bizonyítékok hiányában a raktár leghátsó részébe száműzték.
A tekintetem összeakad nyomozótársammal, amikor pofátlanul végigkövetem Becca útját a pulttól a női mosdók felé. Elkapom a cinkos pillantást, a mindentudó vigyort és én is képtelen vagyok uralkodni az arcvonásaimon, érzem ahogy ugyanaz a vigyor kúszik az arcomra.

Fogalmam sincs, hogy pontosan mennyi ideje várok már BEccára, hogy visszatérjen a női mosdóból. Mi férfiak egy pár perc alatt elvégezzük a dolgainkat, nincs szükség púderezésre meg hasonlókra ha meg mégis tovább időzünk a mosdóban az meg azért van, mert épp csapattaktikát beszélünk meg a haverokkal, hogy miként szedhetjük fel a kiszemelt nőket. Legalábbis régen még így volt, bár meg kell hagyni azóta, hogy én is a vadászok között voltam, eléggé sok idő telt el. Talán elfogadott, hogy Becca is már vagy negyedórája lelépett mellőlem.
Mégis képtelen vagyok nem foglalkozni azzal a rossz érzéssel, ami felkúszik a hátamon és nem tudok nem tíz másodpercenként a mosdók felé pillantani. Végül csak megnyugtatom magam, hogy adok még neki egy percet megjelenni. Aztán ahogy az egyik férfi átvág a termen és a hostess lányunk combjait fogdosó fazon füléhez hajol, hogy belesúgjon valamit… Nos akkor szakad el a cérna és lököm el magam a pulttól, amit eddig támasztottam, hogy elinduljak a mellékhelyiségek felé.
Ahogy belépek a folyosóra, a szemem sarkából egy szőke villanást látok de először a női mosdót célzom meg, nem törődve a felháborodott tekintettel amivel a tükörben találkozok, amikor benyitok a helyiségbe.
- Becca? – nem kapok választ, egyesével nyitogatom a vécéfülkék ajtaját de a nő sehol így visszatérek a tükör előtt magát rúzsozó barnához, aki közli, hogy a nő akit keresek pár perccel ezelőtt ment ki innen. Ez pedig azt jelenti, hogy muszáj lett volna találkoznunk a bárrészt és a mosdókat összekötő folyosón, mert más út nem vezet ki innen.
Érzem, ahogy az adrenalin végigszáguld az ereimben. Csak nem hagytak cserben azok a rendőr-ösztönök, amiknek köszönhetően már egy ideje megérzem, ha valami baj történik a közelemben. Az egyetlen lehetőség, ahol eltűnhetett Becca az a vészkijárat. Útban az ajtó felé még elkapom a társam tekintetét és csak remélni tudom, hogy rögtön veszi az adást, hogy gáz van.
Kiérve megpillantom Beccát, akit egyetlen férfi tart miközben a másik kezével telefonon beszél valakivel. Sajnos ahhoz túlságosan is távol vannak, hogy megértsem a szavait de szinte biztos vagyok benne, hogy épp a társait hívja vagyis nagyon minimális az időm arra, hogy ártalmatlanná tegyem.
- Engedje el! – magabiztos léptekkel haladok a férfi felé, akinek arcán először megdöbbentség majd gúnyos vigyor terül szét.
- Állj be a sorba, haver – a kezem a szolgálati fegyveremen nyugszik, hogy ha kell egy pillanat alatt ránthassam elő. Addig nem lőhetek rá, amíg ő nem tesz valami ostobaságot, különben búcsút mondhatok a jelvényemnek. A torkom azonban összeszorul, amikor a tekintetem találkozik Becca íriszeivel, bedrogozták. Fantasztikus.
- Rohadtul nem a megfelelő emberrel baszakszol, haver – szándékosan megnyomom az utolsó szót és teszek pár lépést feléjük, mire a fogva tartó férfi ciccegve csóválja meg a fejét és húzza fel a zakójának sarkát, rálátást engedve az övében megbúvó fegyverre. Ó, haver csak vedd elő és egy másodperc alatt kapsz a fejedbe egy golyót.
Ebben a pillanatban jelenik meg dőlöngélve és vihorászva Keats ügynök én pedig igyekszem nem megdöbbent arcot vágni, amiért ilyen tökéletesen előadja a részeg picsát. Magassarkúját a kezében tartva indul meg Beccáék felé.
- Na srácok, mi ez a feszkó – vigyorogva néz először rám majd a másik férfira – Hadd csatlakozzam én is – annyira hihetően búgja a szavakat, hogy ha nem tudnám, hogy egy csepp alkoholt se ivott ma, én is bedőlnék neki.
- Gyere csak, babám. Lesz itt neked is hely bőven – ahogy gondoltam, nem küldi el – hogyan is tenné, hiszen ha egy nő helyett kettőt vihet, annak nem tud ellenállni. Kihasználva az alkalmat, hogy a Beccát fogva tartó férfi most Keatsre koncentrál elindulok feléjük és amikor ő ezt észreveszi, a partnerem könyöke már a gyomorszájába vágódik. Kihasználva a pillanatot, hogy elengedi Beccát villámsebességgel termek mellette, hogy elkapjam. Nagyon úgy tűnik nincs abban az állapotban, hogy képes legyen megállni a lábán.
- Megvagy – szorítom magamhoz és suttogom a fülébe, bár nem tudom pontosan mit is érzékel ebből az egészből. Szabad kezemmel előhalászom a telefonom és gyorstárcsázón hívok erősítést – Jól csináltad, Keats. Sokszor voltál ilyen állapotban, hogy ennyire hihetően adtad elő? – figyelem ahogy a pisztolyát a férfi halántékának nyomja, aki arccal a földön fekszik, bordái közé pedig nem éppen finoman nyomódik be a nő cipőjének tűsarka. Hatalmas megkönnyebbülésemre az erősítés hamarabb érkezik a szirénázó rendőrautók személyében, mint a férfi haverjai.
- Gondoskodok róla, el tudod intézni a többit? – esdekelve pillantok a másikra miközben Becca térde alá nyúlok, hogy felkapjam és elinduljak vele az autóm irányába miután Keats biztosít róla, hogy már nincs szükség rám a helyszínen. Mivel jobb ötletem nincs, ezért miután óvatosan berakom Beccát az autómba úgy döntök, hogy az én lakásom a legmegfelelőbb arra, hogy kijózanodjon, hiszen fogalmam sincs arról pontosan merre is lakik és nem hiszem, hogy jelenleg képes lenne elmagyarázni.
- Nem lesz semmi gond, Becca. Csak egy jó nagy alvásra van szükséged – inkább azért beszélek, hogy magamat nyugtassam és ne menjek vissza, hogy a szart is kiverjem abból a fazonból.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Hétf. Feb. 06, 2017 11:29 pm


- so baby, baby, come and save me -

Bevallom kicsit csalódott vagyok. Csalódtam magamban, amiért annak ellenére, hogy egész életemben arra voltam tanítva hogyan kerüljem el a bajt és védjem meg magamat, a város egyik legjobb rendőrétől - akárki akármit mond, számomra az apám mindig a legjobb lesz -, most mégis úgy rángatnak, mintha rongybaba lennék. Fogalmam sincs hová visznek, vagy mit akarnak velem csinálni. A legriasztóbb azonban mégis az, hogy ahelyett, hogy minden idegszálammal küzdenék ellene, nem érzek mást, csak tompaságot. Mintha kaptam volna egy vadállat leterítéséhez elég nyugtatót. Átfut az agyamon, hogy talán tényleg ez történt, komolyabban azonban nem tudok foglalkozni a gondolattal, tekintve, hogy a figyelmem arra kalandozik, hogy egyedül maradtam az egyik fickóval, aki éppen a telefonján beszél valakivel. Totál kimaradt az a rész, amikor a másik oldalamon álló férfi itt hagyott minket.
Ha megtehetném, legszívesebben a földön ülve hisztiznék, amiért ilyesmi történik velem. Éppen amikor úgy érzem huszonöt évesen már kivettem a jussom az élet rossz dolgaiból, egyszer csak el akarnak rabolni. Egy tiszta pillanatban az ajtó felé fordítom a fejemet, amelyen át elhagytuk a bárt, reménykedve benne, hogy megpillantom Ronniet, vagy bárki mást, aki segíthet - de legfőképpen Ronniet.
- Na-na, cicám, nem megyünk sehova. - Észre sem vettem, hogy ahelyett, hogy csak az ajtó felé pillantgatnék, most már egész testemmel igyekszem arrafelé fordulni, remélve a szabadulást. A férfi éppen csak rám szól, aztán folytatja a telefonálást, ügyet sem vetve rám, miközben a karom kiszabadításával foglalkozom.
A következő pár másodperc, vagy perc ugyanúgy kiesik, mint a tény, hogy az egyik elrablóm itt hagyott minket. Azon kapom magam, hogy hirtelen egyenesen Ronnie szemeibe bámulok, aki  most már alig néhány lépésre áll tőlünk. - Ronnie! - Szinte érzem, ahogyan a szívem őrülten pumpálja az adrenalint, a fülemben érzem a dobolását, és csak reménykedem abban, hogy nem csalnak a szemeim, ennek az egész rémálomnak pedig hamarosan vége lesz.
Ködös gondolataim között, valahogyan sikerül felfogni, hogy Ronnie tényleg itt van és megmenteni készül. Hiába teszek azonban reszketeg lépést felé, a karomra szoruló vasmarok most még erősebben tart fogva, nem hagyva hogy engedve gyengülő térdeimnek egyszerűen a földre zuhanjak.
- Segíts... - Igazán biztos sem lehetek abban, hogy elhaló hangom bárki is meghallotta, a mellettem álló férfi semmi jelét nem mutatja, hogy hallotta volna Ronniehoz intézett segélykérésemet, amely egyértelműen meghallgatásra talált, bármiféle kérés nélkül is.
Gyerekkoromban még úgy éreztem félelmetes bár, de izgalmas lenne olyan helyzetbe kerülni, ahol egy rendőrnek kellene megmentenie. Később, tinédzser koromban már hozzácsaphattam azt is, hogy biztosan romantikus lenne, amikor egy akadémián évfolyamelsőként végzett jóképű nyomozó a segítségemre sietne. Hiszen az összes sorozat és film amit láttam erről szólt. Amikor anya lettem már sokkal jobban izgultam a gyerekeim miatt, minthogy magammal foglalkoztam volna. A baleset után felfogtam milyen farkasszemet nézni a halállal és megtapasztalni milyen az, amikor Ő pislog előbb.
Olyan helyzetben soha nem voltam még, amikor gyakorlatilag ki vagyok szolgáltatva valaki akaratának, aki Isten tudja milyen dolgokra akar és fog kényszeríteni, akaratom ellenére. Soha nem kívánom újra érezni, ahogyan a torkom összeszorul, a gyomrom cigánykerekeket vet - és nem jókedvében -, a szívem majd kiugrik a helyéről félelmében és a végtagjaimból úgy fut ki az erő, mintha most végeztem volna egy maratonnal.
Nem érzem sem izgalmasnak, sem romantikusnak a helyzetet, félelmetesnek azonban annál inkább. Lehet, hogy sohasem hallottam sem apám, sem Ronnie részletes beszámolóját arról, hogyan alakult egy-egy ügyük. Ahhoz azonban megvan a magamhoz való eszem, hogy tudjam min nyugszik Ronnie keze és hogy bármelyik pillanatban használhatja is. A feszültségtől hirtelen nem tudom, hogy elájuljak, engedjek a percek óta kínzó hányingernek, vagy sikítsak.
Végül egyik mellett sem döntök, látóteremben feltűnik ugyanis egy újabb alak, ezúttal egy nőé. A változás mintha visszaállítana egy pillanatra a helyes vágányra. Mindent hallok és érzékelek magam körül. A nőben felismerem Ronnie társát, hallom, ahogyan közbeszól, és azt is, ahogyan a felkaromat markolászó férfi válaszol. - Ne! - nyögöm ki nagy nehezen, habár magam sem vagyok benne teljesen biztos pontosan mire is gondolok, amiről nem szeretném, ha megtörténne.
Az emlékeimben újra beállni készülő szünetben még érzékelem, amikor a karomon nagy valószínűséggel lila foltokat hagyó szorítás előbb enyhül, aztán teljesen meg is szűnik. A szorongatás helyett most erős karokat érzek magam körül, amelyeket Ronniehoz kötök. Az orromba szökő férfias parfüm kellemes illata a fejemben összekapcsolódik Vele. Csak egy szó hagyja el a száját, nekem mégis egy egész világot megváltoztatónak tűnik. Teljes megnyugvás ugyan nem tölt el, ahhoz túl tompa az agyam, hogy teljesen felfogjam: megmenekültem; mégsem kell hozzá kinyitnom a szemeimet, hogy tudjam, most már biztonságban vagyok.
Kísértetiesen emlékeztet a helyzet arra, amikor kómából ébredtem. Nem vagyok fáradt, a szemeim mégis lecsukódnak, hiába küzdök ellene. Az agyam igyekszik úgy tenni, mint én az első úszás órámon: a felszínen tartani és nem hagyni, hogy a sötétség úgy nyeljen el, mint egy medencényi víz. Ha ilyen érzés drogozni, nagyon nem szeretném újra kipróbálni. Ragaszkodom ahhoz, hogy tudjam és emlékezzek rá hogyan is kerültem egy kocsiba.
Előbb azt veszem észre, hogy mozgásban vagyunk, az elsuhanó fényeken sikerül egy-egy pillanatra megállapodnia a tekintetemnek, aztán Ronnie arcára suhan a tekintetem. A feszes állkapcsa és az összevont szemöldöke rögtön elárulja mit érezhet most, habár biztos egyáltalán nem lehetek benne.
- Mekkora az esélye, hogy erről apám nem tud majd meg semmit? - Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy megszólalt, vagy hogy szólt-e hozzám egyáltalán. Az azonban biztos, hogy úgy érzem magamat, mintha megint tizenéves lennék és arról győzködném Ronniet, aki éppen hazafelé visz, hogy ne áruljon be apámnál, amiért a kelleténél többet ittam, ez pedig megnevettet, bármennyire nem illik a helyzethez. - Emlékszel, amikor évekkel ezelőtt is Rád voltam bízva?



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Csüt. Ápr. 06, 2017 5:11 pm


trouble


- Szerencsésnek mondhatom magam amiatt, hogy rendőri pályafutásom során egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy olyasvalaki került veszélybe, aki közel áll hozzám. Akármennyire is vagyok higgadt és nehezen lehet kihozni a sodromból, akkor is teljesen más az, ha számodra egy teljesen idegen ember kerül bajba és őt próbálod megmenteni. Jelenleg minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne repítsek rögtön pár golyót a Beccát fogva tartó férfi fejébe. Az akadémián és a terepen is egészen kimagasló teljesítményt nyújtottam a lövészeti órákon, ezt pedig annak köszönhetem, hogy apám minden egyes alkalommal elrángatott magával és a haverjaival vadászatokra. Néha utáltam felvenni a csizmát, a vastag pulóvert, a kabátot és órákon keresztül csak egy helyben feküdni a hóban, miközben már egyetlen végtagomat sem éreztem. A sok szenvedés azonban megtérült és jóval nagyobb előnnyel indultam a társaimmal szemben. A munka gyümölcsét pedig most is learathatnám, elég lenne egyetlen pillanat amíg félrenéz vagy kicsit veszít a figyelméből, már egy aprócska lyuk díszelegne a két szemöldöke között.
Keats menti meg a férfit és engem is attól, hogy valami olyasmivé váljak, amit üldözök. Sokkal könnyebben és gyorsabban záródik le az egész ügy, mint ahogy azt hittem volna akkor maikor kiléptem a vészkijáraton és megpillantottam, ahogy a felettesem lányát rángatja magával a fazon.
Teljesen csak akkor fújom ki a levegőt, amikor már az autómban ülök és lopva két másodpercenként az anyósülésen mellettem szédelgő Beccára pillantok. Eléggé ramaty állapotban van, de ez biztos annak a drog mennyiségnek köszönhető, amit beletettek a piájába. A szernek egyedül annyi köszönhető, hogy valószínűleg fel se fogta rendesen, hogy mi történik vele így legalább nem került sokkos állapotba. Legalább valami, nem?
- Őszintén szólva nagyon kevés – megállok a piros lámpánál és jobban szemügyre veszem, talán mégiscsak elért egy kis adrenalin az agyába és meggyorsította a drog lebontását a szervezetében – Szólj ha fázol, akkor feljebb húzom az ablakot de gondoltam egy kis friss levegő még jót tenne – lassan elindulunk a sorral együtt. Felvont szemöldökkel pillantok a nőre, amikor megüti a fülemet nevetésének hangja. Lövésem sincs, hogy mit találhat jelen pillanatban annyira poénosnak, mert az én agyam csupa olyan gondolattal van tele, ami az este kimenetelét írja le, abban az esetben ha éppen nem vagyok jelen a bárban. Még csak belegondolni is borzalmas.
- Arra gondolsz, amikor az egyik házibuliból a járdáról szedtelek össze miközben a kedvenc ruhádat sirattad, mert lehányta a barátnőd? – tökéletesen emlékszem arra az estére, habár még csak újonc voltam a kapitányságon és elképesztő kicseszésnek gondoltam azt, hogy a főnök rám sózza a tinédzser lányának a felügyeletét. Az emlék mégis egy aprócska mosolyt csal az arcomra és kellemesebb irányba tereli borús gondolataimat.
- Nagyon leleményes kamasz voltál – jegyzem meg még mindig azzal a nosztalgikus mosollyal az arcomon – Mesteri szintre fejlesztetted, hogy miképpen lehet meglógni egy rendőr felügyelete alól – nem egyszer fordult elő, hogy fogalmam sem volt róla merre kószál, mert az egyik pillanatban még a barátnőivel nevetgélt a teraszon a másikban pedig már hűlt helyét találtam a lánynak. Régi szép idők.
- Mivel fogalmam sincs, hogy pontosan merre laksz ezért úgy gondoltam jobb ha hozzám megyünk – ránézek, hogy vajon mennyire érinti kellemetlenül az információ – Ha gondolod ott is aludhatsz, majd én maradok a nappaliban a kanapén de ha rendbe szedted magad, akkor szívesen hazaviszlek.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Csüt. Ápr. 13, 2017 6:57 pm


- so baby, baby, come and save me -

- Fenébe... - Élesen szívom be a levegőt, majd lassan fújom ki, remélve, hogy a minden porcikámat görcsbe rántó pánik hirtelen megszűnik majd. Mindig is apám kicsi lánya voltam, akire különösen odafigyelt, már a kezdetektől fogva. Ha megtudja mi történt velem ma este fogalmam sincs mit csinál majd a férfival, aki el akart rángatni és velem, aki Isten tudja mi mindentől menekült meg. Azok után, hogy hányszor bízott Ronnie-ra fiatalabb koromban, kitelik tőle, hogy huszonnégy órás megfigyelés alatt tart majd. Ami egy pillanatra nem is tűnik olyan szörnyűnek, tekintve, hogy lassan már az utcára is félve lépek ki.
Hiába próbálom elképzelni hogyan mesélném el apámnak a történteket, nem sikerül. Kavargó, zavaros gondolataim között nem sikerül megragadnom egy arcot, vagy egy hanghordozást. Nem emlékszem semmire. És minél jobban próbálom erőltetni az agyamat az emlékezésre, annál kevésbé sikerül bármilyen részletet felidézni. Már abban sem vagyok teljesen biztos, hogyan kerültem Ronnie mellé a kocsiba. A gyomromat görcsben tartó szorongás mellett a sírás kezd kerülgetni.
Az ülés támlájának billentem a fejemet, hogy legalább a szédülés részben enyhüljön és ne cikázzanak úgy a szemem előtt a fények, mintha egy macskával játszanának. - Így tökéletes. Jól esik. - Észre sem vettem mikor hunyta le a szemeimet, most mégis laposakat pislogva fordítom a fejem előbb Ronnie felé, aztán vissza az ablakhoz, ahonnan a friss levegő beszökik az utastérbe.
Ha nem ismerném már évek óta Ronniet, most valószínűleg sokkal kényelmetlenebbül érezném magamat, mint ahogyan már egyébként is érzem. Lehet, hogy tizenéves koromban még nem törődtem azzal, hogy mennyire részegen visz haza, vagy éppenséggel miket hordok össze neki. Talán ezért is próbálom magamat a lehetőségekhez mérten összeszedni és kivételes akarattal bár, de nyitva tartani a szememet.
Indokolatlanul bár, de a kezdeti sokkot és kétségbeesést, melyet a tudat okoz, hogy nem emlékszem a történtekre, hirtelen felváltja a jókedv, mely nevetésre késztet. Szinte biztos vagyok benne, hogy Ronnie tehet róla. Ismerős, kellemes hangja és ahogyan azt figyelem, ahogy vezet.. Akaratlanul is déjà vum van. A ma esti emlékeim hiányában pedig csak azokra az évekkel ezelőtti estékre tudok hagyatkozni, amikor ugyanilyen helyzetben ültünk egymás mellett. - Mhmm - helyeslek halvány mosollyal az arcomon. A műszerfal fényében figyelem Ronnie vonásait és arra gondolok mi lett volna, ha nem jön vissza Londonba. Ha Sunderlandben megtalálja a helyét, boldogan él a feleségével és gyerekeik lesznek. Akkor soha nem láttam volna viszont és akkor most nem ülnék a kocsijában. - Többek között.
- Már akkor is kiváló rendőr voltál. Kreatívnak kellett lennem - vonom meg a vállamat még mindig mosolyogva a közös emlékeken. Megint nevethetnékem támad, hogy akkoriban mennyire tudtam örülni, ha sikerült tőle megszabadulnom csak egy kis időre is. Most pedig még nem telt el egy óra sem, hogy az Ő karjaiban éreztem magam a legnagyobb biztonságban.
- Jó. - bólintok egyet az állapotomhoz képest teljes magabiztossággal - habár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a szédülés mellett olyan határozottra sikerült ez a bólintás, mint ahogyan én azt gondolom. - Ugyanis én sem tudom Te hol laksz. - Halk nevetés kíséretében szakítom el a pillantásomat Ronnie arcáról. Hiába próbálnám meg behatárolni magunkat és azt, hogy pontosan hol vagyunk, tudom, hogy teljesen felesleges lenne. Kettőnk közül legalább az egyikünk ugyanis pontosan tudja hogy hol vagyunk, ez pedig számomra jelenleg abszolút megfelel. - Ronnie.. - Neve előbb szalad ki a számon, mint hogy teljesen átgondoltam volna mit akarok neki mondani. Kell néhány pillanat, hogy újra megtaláljam a hangomat. - Nem akarom még jobban elrontani az estédet. Valószínűleg az lesz a legokosabb, ha majd hazaviszel. - Nagyot nyelek, amint befejezem, próbálva tudomást sem venni a torkomban keletkezett gombócról. A gondolat, hogy ma este még egyedül kell maradnom jobban megrémít, mint bármi más.



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Vas. Jún. 18, 2017 9:33 pm


trouble


Eléggé nehezemre esik az utat figyelni, miközben Becca mellettem hol lehunyja a szemét hol kábán nézelődik. Talán kétmásodpercenként sandítok rá, ügyelve arra, hogy ne okozzak közben közúti balesetet. Még csak az kellene, hogy belehajtsak egy álló járműbe. Talán mégsem volt a legjobb ötlet, hogy én vezessek, egy taxi okosabb húzás lett volna. Az autóért meg majd elmentem volna mondjuk holnap reggel, de mindezen már késő gondolkozni.
Szerencsére azonban Becca hangulata egy pillanat alatt megváltozik és bár kimondottan furcsállom, hogy nevetni kezd egy ilyen történet után ez mégis jobb eshetőség, minthogy félájultan heverjen az anyósülésen. Arról nem is beszélve, hogy bennem levő feszültség is oldódni kezd, ahogy a fülemet megüti csilingelő nevetése.
- Köszönöm a bókot – féloldalas mosoly kúszik az arcomra, ahogy megemlíti a kiválóságomat bár talán ez a mai estére annyira nem volt igaz. Ha nincs ott a társam, aki tökéletesen elterelte a faszi figyelmét, akkor ki tudja hogyan végződött volna az este – Tudod, nagyon sokszor az őrületbe kergettél a kreativitásoddal – még egy apró nevetést is megengedek magamnak és most már, hogy beszél hozzám nem pislogok rá másodpercenként, hanem képes vagyok az útra összpontosítani.
- Szerencsére mindjárt ott vagyunk – bólintok arra, hogy beleegyezik először hozzám menjünk és igyekszem a nem odaillő gondolatokat gyorsan az agyam egy hátsó rejtekébe száműzni. Jelen helyzetben nincs helye semmilyen fantáziálgatásnak, hiszen az elsődleges feladatom, hogy valamelyest helyre hozzam azt, amit az italba kevert drog okozott. Ez pedig mindaddig sikerül is, amíg ki nem ejti a nevem. Szorosabban markolom a kormányt, mert az ő szájából valahogy teljesen máshogy hangzik és képes volt egy pillantás alatt lerombolni az egész falat, amit olyan sikeresen és gyorsan húztam fel a pajzán gondolatok előtt. Szégyelld el magad, Ronald.
- Őszintén szólva nem igazán szeretnélek magadra hagyni ma este – lelassítok és bekanyarodok a garázshoz vezető kis útra – És egy pillanatra se gondolj olyanokra, hogy elrontottad az estémet – dorgálom meg egy picikét miközben leállítom az autót – Most pedig valahogy el kell jutnunk a liftig, de egyelőre maradj csak a helyeden – kiszállok és villámléptekkel átkerülök az anyósülés felőli oldalra, hogy kinyissam az ajtót Beccának és a kezem nyújtsam neki. Biztos vagyok benne, hogy még nem lesz könnyű neki a hirtelen helyzetváltoztatás meg a járás sem.
- Kapaszkodj belém vagy ha gondolod akár ölbe is vehetlek, mint nem is olyan régen – kérdőn pillantok rá és válassza bármelyik opciót utána igyekszem biztonságban eljuttatni a felvonóig. Csupán a hetedikig kell feljutnunk és csak reménykedni tudok benne, hogy a minden lében kanál középkorú szomszédasszonyom nem fog az ajtóban várni és megjegyzéseket tenni, hogy végre üdítő változatosságként egy nővel lát, nem pedig valamelyik kollégámmal aki felugrik egy sörre egy nehezebb nap után.
- Itt is lennénk – jelentem ki és már kattan is a zár, ahogy kinyitom az ajtót majd csukom be magunk mögött – Dőlj le a kanapéra, addig hozok egy kis citromos vizet meg valami fejfájás csillapítót. Szédülsz még? - aggódva pillantok rá miközben a kanapéhoz kísérem és közben hálát adok az égnek, amiért tegnapi szabadnapomat kihasználva rendet raktam a lakásban – Elképzelhető, hogy majd hánynod is kell bár ez attól függ milyen drogból és mennyit kaptál – elkomorul a tekintetem ahogy kisöprök egy tincset az arcából, de még mindig az aggódó felem van fölényben.
- Még szerencse, hogy hivatalosan nem azért voltam a bárban, hogy rád vigyázzak. Bele se merek gondolni, hogy mit kapnék ezek után az apádtól – egy apró mosoly keretében megcsóválom a fejem és már indulok is a vízért meg a fájdalomcsillapítóért.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Csüt. Jún. 22, 2017 12:09 am


- so baby, baby, come and save me -

Nem sikerül pontosan felidéznem hány éve is volt, amikor így ültünk egymás mellett egy autóban, Ronnie, meg én. Jobban belegondolva azt sem tudnám megmondani milyen volt az utolsó találkozásunk, mielőtt elment Londonból. Viszont az, ahogyan itt ülünk egymás mellett, nagyon is ismerős. A különbség csak az, hogy tizenévesen utáltam, amikor az anyósülésre lettem száműzve, mert apám úgy gondolta szükség van valakire, aki felügyel engem, mint egy hat éves gyereket. Ma, legalább tíz évvel később, ebben a szent pillanatban egyáltalán nem bánom a dolgot. Habár a gondolat, hogy apám megtudja: bedrogozták az italom, felnőtt fejjel is megrémít picit, főleg, hogy ezt most nem lehet egyszerű duzzogással és ajtócsapkodással megoldani. Míg az agyam lázasan igyekszik megoldást találni arra, hogyan lehetne elsimítani a ma estét apám tudta nélkül, az utcai lámpák beszűrődő fényének és a műszerfal világításának keverékében figyelem Ronnie arcát. Kicsit talán túlságosan is belefeledkezve abba, hogy mennyivel vonzóbbá teszik az arcán finoman kirajzolódó mosolyráncok, amelyek tíz évvel ezelőtt még nem voltak ott.
- Sajnálom. - Bármennyire komolyan gondolom a bocsánatkérést, képtelen vagyok levakarni az arcomról a mosolyt, sőt halkan fel is nevetek, érzékelve a finom hangulatváltozást, amely törékenyen feszül meg közöttünk, azzal fenyegetve, hogy bármelyik pillanatban darabjaira hullik és a jókedv újra nem helyénvalónak tűnik majd. De tényleg bánom-e, hogy nem voltam szófogadóbb tinédzser? Hogy Ő nem csak egy volt apám újabb kollégái közül, egy arc, aminek a megjegyzésére időt sem vesztegettem volna? A válasz a napnál is világosabban az - még az éjszaka közepén is -, hogy cseppet sem változtatnék a viselkedésemen, ha visszamehetnék az időben.
- Oké. - Bár a szám szóra nyílik, aztán vissza is csukódik, nem vagyok teljesen biztos benne, hogy sikerült hangosan is kimondani, amit akartam. Mivel azonban nem is olyan fontos, hogy válaszoljak, újra az utcai lámpák könnyedén suhanó fényköreit figyelem, egészen addig, amíg bele nem szédülök a gyorsaságukba és nem érzem meg az enyhén lüktető fájdalmat a fejemben, amely arra emlékeztet, hogy az még nagyon is a helyén van és nem túl hálás sem az alkohol, sem pedig a drog miatt.
Amikor azt mondja, nem szeretne magamra hagyni, szinte hallom leesni azt a bizonyos követ a szívemről, ami korábban egészen szikla méretűnek tűnt. Szeretnék megszólalni, megköszönni neki, hogy annak ellenére, hogy lett volna más dolga is, inkább úgy döntött megment engem, de a nyelvem még mindig nem forog úgy, ahogy normál esetben kellene, a torkomban pedig még mindig érzem a gombócot, azért csak bólogatok néhányat arra, amit mond. Amíg ő megkerüli a kocsit én a harmadik próbálkozást követően sikeresen megszabadulok a biztonsági övtől. Elfogadom felém nyújtott kezét és igyekszem a körülményekhez képest is a lehető legnőiesebben kikászálódni az anyósülésről, ami sokkal könnyebbnek tűnik, mint amilyen feladatot jelent valójában. Beletelik néhány másodpercbe, míg úgy érzem nem huppanok vissza rögtön és végre úgy érzem meg tudok állni a saját lábaimon - amíg Ronnie nem enged el.
- Azt hiszem menni fog így - szólalok meg árnyalatnyi bizonytalansággal a hangomban, mialatt a kezem ösztönösen csúszik végig a derekán, átölelve azt. Ilyen közel hozzá, érezve testének melegét, egy pillanatra úgy tűnik a lábaim megint felmondják a szolgálatot, a mellkasomban dobogó szívemmel együtt, ami hirtelen olyan tempóra vált, mintha versenyt futó ló lenne. Amikor Ronnie támogatásával bár, de mégis sikerül elindulni, egészen meglepődöm, hogy a lábaim egyáltalán még működnek és nem változtak át zselévé.
- Tetszik a lakásod. - Jelentem ki, miközben kezeimmel végigsimítok a kanapén, ahová le lettem ültetve. A mozdulat közben nagy valószínűséggel úgy nézhetek ki, mint aki jól leitta magát és még mindig alkohol hatása alatt áll, ami bár nem túl előnyös, de bármennyire szeretném, ha nem így lenne, tenni ellene sajnos jelen helyzetben képtelen vagyok. Ha csak nem hagyja Ronnie, hogy gyorsan kialudjam magam, mielőtt folytatnánk ezt a beszélgetést. - Az attól függ. Ha a lakásod mindig enyhén mozog kicsit, akkor nem szédülök - felelem halvány mosollyal az arcomon, amely valamelyest kiszélesedik, amikor eltünteti a hajtincset az arcomból. Magamat is meglepve a gyorsasággal, elkapom a kezét és finoman megszorítom, miközben a szemeibe nézek. - Most már rendben leszek. - Neked köszönhetően. Bár az utóbbit nem teszem hozzá, de úgy érzem mind ketten tudjuk hogyan folytatódna a mondat, ha kimondanám hangosan is. Mielőtt elengedném a kezét, újabb halvány mosoly kúszik az arcomra, amely nemsokára le is olvad róla, amikor a nemrég említett szédülés nem akar abbamaradni. Fogalmam sincs milyen szert keverhettek az italomba, de már nagyon szeretném, ha elmúlna a hatása.
- Szerintem... - halkan felnevetek, miközben oldalra billentem a fejemet, a plafont figyelve. - Lehet megtudjuk, amikor rajtam dühöngi ki magát - mondom elgondolkodva. - Szerinted tudna nekem szerezni olyan nyomkövetős lábbilincset, amit a házi őrizetben kapnak az emberek?



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Vas. Jún. 25, 2017 5:47 pm


trouble


Csak megcsóválom a fejem, amikor közli, hogy sajnálja azokat estéket, amikor a felügyeletem alatt ellógott valahova bulizni a barátnőivel. Képzelem mennyire hatalmába kerítheti a bűntudat, de ahelyett, hogy tovább göngyölíteném a témát csak felnevetek vele együtt a kialakult abszurd helyzeten és az emlékeken. Azt azonban meg kell hagyni, hogy Mr. Hawkins is kicsit túlzásba vitte a nem hivatalos védőőrizetet, amit a lányára szabott ki. Abban az időben kisebb esélye volt annak, hogy akármi is történhetett veled miközben hazafelé sétáltál egy buliból. Persze akármikor megtörténhet a baj, de a mai világban már én se engedném el a tinédzser lányomat bulizni ha rendőrként dolgoznék és lehetőségem lenne arra, hogy egy zöldfülű kezdőt ráállítsak.
- Rendben, de azért csak óvatosan – habár már felnőtt nő mégis olyan törékenynek is picinek tűnik most, ahogy úgy kapaszkodik belém, mintha én lennék az utolsó mentsvára. Igyekszem nem foglalkozni az orromba szökő édes parfümillattal, meg , hogy mennyire jól esik a közelsége. Lassan de biztosan érünk el a liftig, ahonnan már seperc alatt eljutunk a lakásom ajtajáig. Mindvégig feszülten figyelek arra, hogy teljes mértékben baráti módon támogassam és még csak véletlenül se csússzon lejjebb a kezem a derekáról.
- Nem túl nagy, de otthonos - elégedettséggel a hangomban nézek körbe a nappaliban, bár igazából nem is az én érdemem a kis hely, hanem a húgomé, hiszen ő találta én csak gyorsan rábólintottam, mert minden egyes nappal amit nála töltöttem csak nőtt a feszültség kettőnk között. Persze amúgy sem szándékoztam sokáig a terhére lenni, ez a lakás pedig pont jókor lett meghirdetve.
- Ez nem hangzik valami biztatón – elnevetem magam, amikor a lakásom enyhe mozgását – Hozom azt a vizet – szólalok meg végül, amikor már nem fogja a kezemet és össze tudom szedni magam annyira, hogy kinyögjek egy értelmes mondatot.
- Biztos vagyok benne, hogy tudna de jobban teszed ha nem adsz neki ilyen ötleteket – visszaérve átnyújtom neki a poharat és a tenyerébe rakom a tablettát – Bár arra készülj fel, hogy újból a sarkadban lesz valaki aki figyelni fogja minden lépésed – természetesen nem teszem hozzá, hogy egészen örülnék neki ha én lennék az a valaki. Erre azonban egészen minimális az esély, hiszen már nem egy gyakornok vagyok aki most került az őrsre. Sajnos.
Elhelyezkedek mellette a kanapén, hátradőlök és jó hangosan kifújom a levegőt, hagyom, hogy az összes ma ért feszültség kiáramoljon belőlem. Elvégre itthon vagyok, a saját lakásomban és Beccát is sikerült biztonságba helyeznem. Micsoda nap! Egy unalmas, bárban üldögélős, az ügy előremenetében semmit nem jelentő estére számítottam, amikor beléptünk a szórakozóhelyre. Erre tessék, az élet nem így gondolta és megajándékozott egy nem mindennapi szituációval.
- Sajnálom, hogy ez lett lánybúcsús estédből – oldalra döntött fejjel nézek rá – Ha gondolod majd összeírok neked egy listát, hogy mely bárokba ne menjetek ha bulizni akartok – szerencsére nem sok ilyen hely van, amiről nyílt titok, hogy valamelyik maffia vagy egyéb rendőrségi listán levő személyhez van köze, de jobb félni, mint megijedni.
- Ha szeretnél letusolni vagy valami akkor adhatok egy törölközőt és inkább ajánlom az ágyamat,mint ezt a kanapét – ütögetem meg magam mellett az említett darabot – Elvileg alváshoz nem a legkényelmesebb – egy pillanatra elhallgatok, amikor a szavaim kétértelműsége tudatosodik bennem – Márpedig neked most egy kényelmes ágyra és egy kiadós szundira van szükséged – teszem hozzá egy mosoly keretében.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarBecca M. Hawkins
honey, I'm on my cloud
× play by :
♡ annalynne mccord
× kor :
26
× tartózkodási hely :
♡ london
× foglalkozás :
♡ tánctanár, anyuka
× hsz-szám :
442

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Csüt. Jún. 29, 2017 11:24 am


- so baby, baby, come and save me -

- Kell annál több? - Kérdezem halvány, alig észrevehető mosollyal az arcomon. Eszembe jut a legutóbbi alkalom, amikor én költöztem, a balesetet követő hónapokban, bele sem élve magamat igazán, csak fél szívvel koncentrálva teljesen a feladatra. Apám és a felesége, Anna nagyon sokat segítettek a keresésben, a döntés mégis Freddie-n és rajtam múlott egész végig. Hiszen a mi otthonunkká vált az a két szobás kis lakás Camdenben, ahol jelenleg is élünk.
Halk nevetés tör ki belőlem, amikor arra tesz megjegyzést, hogy annak ellenére, ahogyan én érzem magamat, a lakásának nem kellene mozognia. Alig indul azért a bizonyos pohár vízért, én máris hátrabillentem a fejemet, amely percről percre egyre nehezebbnek tűnik, és a plafont kezdem tanulmányozni, hátha az nem kezd semmilyen mozgásba, hullámzásba, vagy egyéb tevékenységbe. Amint Ronnie megérkezik a vízzel és a fejfájás csillapítóval, felemelem a fejem, a szoba pedig újfent mozgásba kezd, habár immár talán nem olyan mértékben, mint amikor megérkeztünk.
Alig veszem be a gyógyszert, néhány jó nagy korty víz kíséretében, vagy a hatóanyagnak, vagy a placebo hatásnak köszönhetően az eddigi lüktető fejfájásom rögtön enyhülni kezd, az eddig a szemöldökeim között húzódó ráncokkal együtt. Csak azután fordulok Ronniehoz, hogy újabbat kortyoltam a vízből.
- Még mindig biztos vagy benne, hogy apámnak tudnia kell erről az egészről? - Valójában nagyon szeretném, ha a történtek, ha nem is kettőnk titkai lennének, de nem tudná meg több ember, azokon kívül, akik részt vettek benne. Legfőképpen talán azért, hogy apámnak még csak véletlenül jusson saját magától eszébe az a nyomkövetős lábbilincs, aminek a létével, beszerzési lehetőségeivel és a felhasználásának feltételeivel is sokkal jobban tisztában van, mint én magam. - Huszonhat éves vagyok, nem óvodás. Se nem bűnöző, akit meg kell figyelni. - Érveim azonban pontosan az este történtek után gyengécske lábakon állnak és valahol, mélyen legbelül én is tudom, hogy ha a nagyra becsült Mr. Hawkins megtudja, hogy az egy szem kislányát kis híján elrabolták, mondhatok én neki bármit, meg sem fogja hallani. Vajon kitől örökölhettem a makacsságom?
Nem is igen akarok belegondolni mi vár rám. Vajon lesz majd egy újonc, akivel minden reggel találkozom munkába menet és akinek be kell számolnom, hogy kivel és hol akarom tölteni az estéimet, csak hogy apám nyugodt szívvel aludhasson, tudva, hogy éppen senki nem akar bedrogozni és elrabolni? Tudva, hogy a szavaim az övéivel szemben mit sem érnek, ha mégis bekövetkezne, amitől évekkel ezelőtt már úgy tűnt megszabadulni látszom, csak egy megoldás van, ami nem az, hogy hazaköltözöm, és a kapitány huszonnégy órás felügyelete alatt élek tovább. A történelem példájából tanulva az egyetlen kiút az-az öt-hat év várakozás, ami alatt a kezdetben újonc bébiszitterem olyan előrelépéseket tesz a karrierje során, amelyek az áthelyezését, vagy olyan szintű felemelkedését jelentik majd, hogy nem foglalkozhat tovább az én őrzésemmel.
Iszom egy újabb korty vizet, aztán lerakom a poharamat, hogy kényelmesen hátra tudjak dőlni és megpihentessem a természetellenesen nehéznek tűnő fejemet a kanapé háttámláján.
- Ugyan... - vonom meg a vállamat, miközben mosolyra húzódnak az ajkaim.  - Eddig minden barátnőmnek voltak őrült történetei a lánybúcsújukról, csak nekem nem - kezdem mesélni elgondolkodva, legalább olyan indokolatlanul jókedvűen, mint korábban, a kocsiban, az este eseményeinek függvényében. - Most már nekem is van egy, még ha kicsit extrém is. - Mosolyogva pillantok Ronnie arcára. Míg ő nagyon is tisztában lehet azzal, mi várt volna rám, ha nem jelenik meg, én szeretnék mindenféle ilyen gondolattól megszabadulni, már csak azért is, hogy ne kezdjek el mindenféle előjel nélkül zokogni, Ronnie kanapéján ülve.
- A lista egész hasznosnak hangzik. - mondom mosolyogva, aztán felnevetek. - De ne feledd, lehet, hogy hamarosan már a lakásomat sem hagyhatom el a lábbilincs miatt.
Bizonyos szempontból nem feltétlenül csak arról van szó, hogy apám felügyelete miatt nem mozdulnék ki, hanem hogy a ma történtek után kétszer is meg fogom gondolni mibe megyek bele, még ha a legjobb barátnőim társaságáról is lenne szó. A félelem persze egyáltalán nem jó megoldás, a tapasztalatok és az emlékek viszont még túl frissek.
- Egy zuhany most jól esne. -  Felelem, nyomokban fellelhető vágyakozással a hangomban és beharapom az ajkam, arra gondolva, hogy tíz évvel ezelőtt ilyen beszélgetés még csak el sem hangozhatott volna közöttünk. - Viszont szükségem lesz egy kicsit a segítségedre, rémálom levenni ezt a ruhát. - Csak már amikor kimondom, akkor jövök rá mire is kértem pontosan és szinte érzem, ahogyan fülig pirulok, mert már megint hamarabb járt a szám, mint az eszem. - De ha kényelmetlen, te sem aludhatsz itt. - Jesszusom, vajon tud még fokozódni a zavarom?



_________________
NOW I'M RUNNING AWAY MY DEAR

From myself and the truth I fear. My heart is beating I can't see clear. How I'm wishing that you were here You said you'd follow me anywhere But your eyes tell me you won't be there
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://london-life.hungarianforum.com
avatarRonald A. Cheshire
honey, I'm stronger than ever
× play by :
arthur kulkov
× hsz-szám :
19

TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie Szer. Szept. 27, 2017 5:59 pm


trouble


- Mivel a helyszín pont érintett a nyomozásban, így attól tartok elkerülhetetlen, hogy ne tudja meg – együtt érzőn nézek Beccára és tökéletesen meg tudom érteni az aggodalmát. Valószínűleg nem kevés kellemetlen perctől és beszélgetéstől kímélné meg magát, ha Mr. Hawkins nem szerezne tudomást a mai estéről, azonban ennek nagyon kevés az esélye lévén, hogy erről kénytelen leszek jelentést is írni.
- Már huszonhat? Hogy elrepült az idő – halkan felnevetek – Bár tíz évvel ezelőtt is hasonlóan bizonygattad, hogy nincs szükséges védőőrizetre, mert már felnőtt vagy – figyelem, ahogy egy pillanatra tényleg előbukkannak annak a kamasz lánynak a vonásai és reakciói, akit én ismertem és még mindig nagyon nehéz elfogadni, hogy már jó pár év eltelt azóta, hogy nekem kellett vigyázni rá és, hogy mennyire megváltozott, mennyivel nőiesebb lett, mint az a kis hebrencs lány akit ismertem.
- Azért nem bántam volna, ha nem ilyesfajta történetet kellene elmesélned a húzós lánybúcsúkról, amiben részed volt – megcsóválom a fejem egy újabb sóhaj keretében, közben Becca arcát fixírozom, hogy valóban jobban van-e már vagy még mindig egy kicsit az italába kevert drog hatása alatt van.
- Igazából lehet egy nyomkövető is elég lenne, hogy tudjuk mikor jársz rossz helyen. Eléggé fejlett ma már a technika, szóval észre se vennéd – sokatmondóan rávigyorgok, de nem gondolom komolyan, hogy ilyesmire vetemedne az apja. Azon sem lepődnék meg, ha most egy ideig nem is tenné nagyon ki a lábát éjszakai szórakozást keresve, sőt talán ez lenne a legjobb kimenetele a dolognak. Lassan úgyis szerzünk elég bizonyítékot arra, hogy lecsukhassuk a fazont és felszámolhassuk a hasonló ügyeket a környéken – egy időre legalábbis, mert végérvényesen esélytelen megszüntetni az ilyen problémákat. Akármennyire is áltatja magát az ember, egy idő után mindig jelentkezik valaki, aki elég merész ahhoz, hogy újból fellendítse a drog és prostitúció kereskedelmét.
- Nos, állok rendelkezésedre – mindezt próbálom a lehető leglazábban kiejteni a számon, amit megnehezít maga a tény, hogy megkér arra, hogy segítsek neki kibújni a ruhából. Ami persze részéről egy ártatlan kérés, mert valóban nem olyan tökéletesek a mozgáskoordinációi mint józan állapotában, az egész egy teljesen kézenfekvő dolog, hogy segítséget kér mástól. Az én reakciómnak is tökéletesen természetesnek kellene lennie és igyekszem mindenféle rekedtséget, meg sötétebb árnyalatot kiszűrni a hangomból inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az sem segít, hogy olyan elképesztően kislányosan és édesen elpirul.
- Akkor mutatom is az utat – felállok a kanapéról majd a kezem nyújtom Beccának, nem tudom mennyire képes már mindenféle szédelgés nélkül lábra állni, de jobb ha biztosra megyek. Felkapcsolom a lámpát a fürdőszobához érve, majd előre engedem közben már az egyik szekrényhez megyek és ki is veszek belőle egy törölközőt.
- Julia ragaszkodott hozzá, hogy minimum egy női tusfürdő és sampon készletem legyen szóval még azzal is tudok szolgálni – gondolatban elmotyogok egy hatalmas köszönöm-öt a húgomnak, amiért ilyen előrelátó volt. A törölköző mellé rakom az említett flakonokat majd visszafordulok Becca felé.
- Na nézzük azt a ruhát – legbarátibb mosolyomat villantom fel miközben közelebb lépek hozzá és higgadtan félresöpröm a haját majd gyors mozdulatokkal lehúzom a cipzárt, egészen az aljáig – Innen gondolom már menni fog – ahogy végignézek a ruhán valószínűleg ahogy lejjebb ereszti a vállát a finom anyag másodpercek töredéke alatt a bokájánál fog kikötni. Erre a látványra pedig még egyáltalán sem állok készen. Úgyhogy illedelmesen kislisszolok és észre sem veszem, hogy egészen addig nem vettem levegőt, amíg be nem csuktam magam mögött az ajtót. Elvigyorodok a saját gyerekességemen.
A szobába érve megágyazok majd keresek valami nem agyonhasznált pólót, amiben aludhat Becca és tökéletes nyomozói surranással a törölköző mellé teszem a fürdőben, erősen küzdve minden olyan gondolat ellen, ami maradásra késztetne míg ki nem lép a kabinból. Erős maradok még akkor is amikor a pólómban, mindenféle smink nélkül megjelenik az ajtóban.
- Válassz egy szimpatikus oldalt – mutatok az ágyra, utána direkt hosszabban tusolok, mint ahogy azt szoktam, hagyom a hideg víz kijózanítson és felkészüljek az elkövetkező estére, ami valószínűleg életem egyik leghosszabb éjszakái közé fog tartozni. Mire végzek, Becca már békésen szuszog az ágyon. Ügyelve arra, hogy véletlenül se ébresszem fel – vagy érjek hozzá – bemászok az ágyba, majd órákon keresztül bámulom a plafont és igyekszek valami magyarázatot találni arra amiért olyan kellemetlenül érzem magam és amiért a gondolataim valahogy mindig a mellettem fekvő nőre terelődnek. Inkább aludj, Ronald.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Becca && Ronnie

Vissza az elejére Go down

Becca && Ronnie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LONDON LIFE :: London :: a city-