Welcome
Üdvözlünk a London Life FRPG-n, az Európa második legnépesebb városára épülő szerepjáték oldalon! Tudtad-e, hogy 7 év és öt kontinens szakembereinek munkájával épült a London Eye? Vagy hogy a Harry Potter és a bölcsek kövét a helyi állatkertben is forgatták? London változatos és izgalmas nagyváros, rengeteg látnivalóval, ahol nincs megállás, csak úgy pezseg az élet. Nem számít hányszor látogatsz el ide, sosem tudhatod mit hoz a holnap Londonban. Mindig találsz valami újat, amit még nem tapasztaltál.Játssz velünk, alakítsd kedved szerint karaktered lehetőségekkel teli életét! Ha bajban vagy, fordulj bizalommal bármelyik Staff taghoz, akik mindenben segítenek majd.

London vár, regisztrálj most!
• • • • • • •
Az oldal alapítása:
2011. július 25.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

Chatbox
Latest topics

by Léon Salieri Yesterday at 9:02 pm


by Lana Evens Vas. Jan. 14, 2018 11:00 pm


by Vendég Vas. Jan. 14, 2018 5:52 pm


by Daniel Osmer Szomb. Jan. 13, 2018 2:27 pm


by Erin Pynlor Szomb. Jan. 13, 2018 5:56 am


by Vendég Csüt. Jan. 11, 2018 11:27 am


by Vendég Kedd Jan. 09, 2018 1:09 pm


by Vendég Vas. Jan. 07, 2018 9:41 pm


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Hétf. Ápr. 17, 2017 5:01 pm

give me your hand
I'm gonna take you to wonderland
lesz ez még jobb is, csak várd ki
A fiatalabb Vrataski-ról rengeteg mindent el lehetett mondani - azt, hogy olyan precizitással végezte a munkáját, mintha csak az élete függött volna tőle; azt, hogy szinte már obszesszívan ügyelt arra, hogy minden tökéletes rendben legyen a környezetében; azt is akár, hogy kitűnő üzleti érzékkel rendelkezett, mert a várttal ellentétben háromszor annyiért sikerült eladnia a lakását és a klubját, amennyiért azt eleinte tervezte. Igaz, nehéz szívvel vált meg mindkettőtől; apjának sem volt ínyére ez a döntése, de hosszas veszekedések és egy kisebb csokornyi orosz káromkodás után Aleksandr Ivanovich Vrataski végre felfogta, hogy az évek során oly gondosan kiképzett fia is csak emberből van és ugyanúgy vannak érzései, amik nem engedték, hogy ugyanabban a közegben élje az életét, amiben eddig. Mintha csak egykori, hűvös szociopata énje elveszett volna valahol benne, ahol már nem érhette el; bár munkáját továbbra is ugyanolyan kimért hűvösséggel végezte, mint eddig, de már nem lelke olyan örömét a vérontásban, mint korábban. Amíg még volt miért bosszút állnia - a halott szeretőért, a meggyilkolt menyasszonyért, az elvesztegetett hónapokért -, addig előszeretettel vette elő fegyverarzenáljának bizonyos darabjait, hogy saját kezével szolgáltasson igazságot, de már nem volt kibe markolatig mártania a kését vagy kinek a halántékához szegeznie a pisztolyt. Nem volt a klub sem, aminek ügyes-bajos dolgait is intézhette volna, így ideje nagy részét a város utcáin járva töltötte; holmi zsoldos módjára kereste a különböző megbízásokat, abban a reményben, hogy valami végre tartósabban leköti majd a figyelmét, de a sors nem volt kegyes hozzá.
Talán egy hét telhetett el a hírhedt pókerpartija óta, aminek legvégén sikerült aláírnia a két adás-vételi szerződést; a készpénz, a rengeteg bankjegy azóta is ott lapult a szekrényének legaljában, belegyűrve egy jobb napokat is látott, fekete sporttáskába, de azt sem igazán volt kedve kiadni; még így is határozottan túl sok volt belőle, annak ellenére, hogy jelenlegi apartmanját is készpénzért vette, az eladójának nagy meglepetésére. Igaz, ez inkább kényszerhelyzet volt, mint az újgazdag ficsúr fanabériája; mivel apja már egy ideje értesítette arról, hogy ezúttal valami fontosabbal fogja megbízni, mint a mocskos pénz mosása, már egy ideje tudatában volt annak, hogy önkéntes száműzetése nemsokára keserű véget fog érni. Nem állt még készen arra, hogy bárkit is beengedjen az életébe; az űr, amit halott menyasszonya hagyott a szívében, keserű fantomfájdalommal marta őt, amikor csak visszagondolt rá, vagy akár csak arra, hogy ostoba módon egykori irodájának asztalfiókjában hagyta az eljegyzési gyűrűt, amivel Fawn Westlint akarta megajándékozni. Igaz, mázlija volt, hogy a dokumentumokat korábban az emberei már megsemmisítették; még csak az kellett volna, hogy valamelyik spicli szépen bepakolja őket az autójába és azzal a lendülettel vigye őket a rendőrségre - ez egyenértékű lett volna Nyhil Alistair Vrataski bűnözői karrierjének végével; és bár tudta, hogy apja bármelyik pillanatban vissza tudná őt manőverezni az egyház soraiba, hogy ezzel védje őt meg a tetteinek következményeitől.
Igaz, az összestől még ő sem tudta őt megvédeni; a fejfájás, ami a koponyájába mar, mint a rozsdás szögesdrót, fájdalmas, szenvedő nyöszörgést csikar ki ajkai közül, de ez sem elég ahhoz, hogy elhallgattassa a jobb napokat is látott telefonját, ami veszettül rezgett valahol a padlón; az ébredés kellemetlen, sivatagra emlékeztető érzést ébreszt a nyelvén, mintha csak az éjszaka alatt felnyalta volna a Szaharát kétszer; pedig csakis magát okolhatja ezért az állapotért, meg azt az üveg whiskyt, amibe a bánatát tervezte fojtani előző éjjel. Pedig tudta jól, ez semmire sem megoldás; de a gondolatai megint csak tervezték megfojtani, jéghideg, csontos ujjaikkal rámarva bordáira, kiszorítva az utolsó lélegzetvételét is a tüdőjéből; de nem engedhette meg magának, hogy az ágyában hemperegve szenvedjen, mert elméjének felkapart egy gondolat, amit egész eddig elvetett.
Jun Hee repülőgépe ma landol.
Ez a gondolat olyan intenzitással robbantja őt ki az ágyból, mintha csak melegszendvicssütőben aludt volna; hirtelen áll össze a fejében a kép, a fájdalom egy újabb hullámával, de elhatározza magában, hogy majd a repülőtéren szerez valami fejfájás csillapítót, vagy legalább egy üveg vizet vagy egy bitang erős kávét, hogy a szokásos long ass ride helyett remélhetőleg percek alatt küzdje le a másnaposságát; addig is legalább megpróbálhatná magát emberformájúra kreálni, hogy ne ijessze el magától a lányt, aki egész gyerekkorukban a legjobb - és lényegében egyetlen - barátja volt; bár az arcát nehezen tudta csak magában felidézni, szinte egyáltalán, biztos volt benne, hogy ha meglátja a reptéren, fel fogja ismerni; csak azt bánta, hogy erre nem gondolt korábban, még mielőtt a pohár fenekére nézett volna, ami miatt nem elég, hogy most úgy nézett ki, mintha csak az előbb szökött volna meg a kriptájából, de még késésben is volt, méghozzá olyanban, amit valószínűleg még a híres Taxi-filmek legendás sofőrje sem tudott volna semmissé redukálni.
Talán ezért is dönt úgy végül, hogy feláldozza a jó első benyomást; a tőle megszokott eleganciát valahol félúton elveszíti, amikor a szokásos zakója és farmerje helyett melegítőnadrágot húz és pulóvert; az Uber app-ja is akkor hal meg a telefonjában, amikor taxit hívna, szóval végül a vakszerencsére bízva magát, be nem kötött tornacipőben vágtat le az elegáns épület lépcsőjén (még ha sokkal célszerűbb is lenne liftet hívnia), abban a reményben, hogy épp elhalad majd egy szabad taxi az utcán, ami elvinné őt ezen a szép, esős reggelen a Heathrow repülőtérre.
És igazából maga is rácsodálkozik a mázlijára, mert hét percébe sem telik, hogy fogjon egy taxit; bár a sofőr eleinte szkeptikusan méri őt végig, de az orra előtt meglobogtatott bankjegyek végül meggyőzik arról, hogy megéri megszegnie minden közlekedési szabályt, csak hogy időben odaérjen a Russij Gedushka aranyifjával az úti céljához. Igaz, így is késve érkezik meg; a taxiját valahol hátrahagyva ugrik ki az autóból, még visszaszólva a sofőrnek, hogy ha jól akar keresni, ne merjen elmozdulni a helyéről; és zihálva esik be az épületbe, legalább hat embert félrelökve az útjából, hogy legalább a látókörébe bekerüljön a tábla, ami az érkező repülőgépeket mutatná. Amit ő várt, már megérkezett; a pánik egy pillanatra el is uralkodik rajta, hogy elvesztette a lányt, akit védenie kellett volna, de aztán a tekintete megakad egy ismeretlenül ismerős, szív alakú arcon és az azt keretező, puha hajzuhatagon és rájön, hogy igazából nincs mit veszítenie; és a kapucniját levéve oldalog oda hozzá, kezeit mélyen a zsebeibe süllyesztve, idegesen nyomorgatva a cigarettás dobozát a zsebében, mintha az bármin is segítene.
- ...June?
THANKS!

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Hétf. Ápr. 17, 2017 11:29 pm

how'd you think I feel when you call my name
Azt mondják néha nem árt egy kis levegő és környezet váltás. Jót tesz a testnek és a léleknek a változás. Az új kihívások. Hamarosan a saját bőrömön is meg fogom tapasztalni pontosan milyen is az, még ha nem is önként választottam. Őszintén szólva nekem valószínűleg nincs olyan égetően szükségem erre a változásra, mint más embertársaimnak. Nem vagyok sem életközépi válság, sem egy válás kellős közepében, de még csak egy házasságba sem próbált meg senki belekényszeríteni akaratom ellenére - ha mégis így volt, apám nem említette.
Mielőtt még felszálltam volna a repülőre, azt hittem a tizenkét órás út alatt szemhunyásnyit sem fogok tudni aludni az izgalomtól, vagy az idegességtől. Az elmúlt egy hétben még nem sikerült eldöntenem pontosan mit is érzek az utazással kapcsolatban. Ideges legyek-e, amiért fogalmam sincs pontosan miért kell Londonba mennem, mindenféle információ nélkül arról, hogy apámnak mégis milyen égetően fontos és olyannyira titkos elintézendői vannak az üzletével kapcsolatban, amiért még a kontinensen sem maradhattam. Vagy éppenséggel örüljek neki, hogy újra láthatom a gyerekkori legjobb barátomat, akivel évek óta nem találkoztam és akinek a helyét senki nem volt képes pótolni. Esetleg éppen a vele való találkozás miatt legyek ideges? Hiszen egészen más gyerekekként barátoknak lenni, aztán hosszú évek és rengeteg életet is meghatározó változás után újra egymás előtt állni.
Várakozásaimmal ellentétben azonban alig szálltunk fel és biztosítottam az ügyeletes stewardesst legalább háromszor arról, hogy minden rendben, azonnal kidőltem. Valószínűleg a pakolás és az apámtól való határozatlan időre szóló elválás viselt meg annyira, hogy még a filmlehetőségek felmérésével sem foglalkoztam. Ellenben a kedvenc Tristan Tzara kötetem ott hevert az ölemben, míg a kifutópálya sötét aszfaltját követtem a tekintetemmel, várva, hogy a magasba emelkedjünk és még egy utolsó pillantást vethessek a városra, ahol felnőttem. Minden alkalommal, amikor repülőn ülök és ilyen magasságokból figyelem Szöult elcsodálkozom, hogy mi mindent képes alkotni az emberi kéz és intelligencia. Mégis nyugtalanító érzés kerített hatalmába, amikor arra gondoltam; fogalmam sincs mikor látom újra ugyanezt a képet.
Valahol Oroszország európai csücskénél lehettünk, amikor már annyira szükségem volt rá, hogy kinyújtóztassam a lábaim, hogy képtelen voltam tovább aludni. Most már szántam időt arra, hogy kiválasszak egy filmet a légitársaság meglepően széles választékából és meg is próbáljam élvezni a filmdrámát, figyelemmel a többi utasra, akik közül jó páran még az alvásba menekültek, vagy repüléstől való félelmükben, avagy attól tartva, hogy a tizenkét órás úton beleőrülnek majd az unalomba.
Ugyan volt egy hetem felkészülni az utazásra, átgondolni, hogy mégis mit hozzak magammal, tekintve, hogy a kötelező száműzetésem Londonban meghatározatlan időre szólt. Arra azonban még nem gondoltam mégis mit fogok csinálni, miután megérkeztem. Legelőször is a várossal szeretnék megismerkedni, viszont nem úgy, mint egy turista, hanem úgy, ahogyan egy lakos. Úgy, ahogyan Nyhil.
Jobban belegondolva, több száz kilométerre az otthonomtól, több ezer méter magasban könnyű átértékelni a helyzetet. Lehet, hogy fogalmam sincs pontosan miért kell Londonba utaznom. Lehet, hogy nem tudom milyen lesz újra találkozni a gyerekkori legjobb barátommal. Meglehet, hogy olyannyira nincs konkrét tervem, hogy az már kicsikét meg is rémít. Azonban maga a helyzet ezernyi lehetőséget rejt magában, nekem csak ki kell mindezt használnom. A végén vissza sem akarok majd menni Szöulba és az apám makacs hallgatása kreálta buborékba.
Az eddig ölemben heverő verses kötet olvasása közben hallom meg az aktuális stewardess hangját, amint tájékoztat engem és a többi utast is arról, hogy hamarosan célállomásunkhoz, Londonhoz érkezünk. Kipillantva az ablakon a reggeli fényben úszó tájra hirtelen nyugalom tölt el. Testes esőfelhők foltozzák be piszkos szürkéjükkel a vidéket én mégis úgy érzem, ez az esős nap sem szegheti kedvemet.
Elveszíteni egy legjobb barátot olyan, mintha az ember elveszítené az életének egy olyan darabját, ami élvezhetővé teszi a mindennapjait. Gyerekként könnyű őszintének lenni és barátságokat kötni, legjobb barátja azonban csak egy lehet az embernek. Bármennyire igyekeztem olyan embert keresni, aki pótolhatná Nyhilt, azok alatt az évek alatt, amíg nem találkoztunk, valahogy mindenki csak egy igényes másolatnak bizonyult. Senki nem volt olyan, mint az eredeti.
Miután magamhoz veszem azt az egy bőröndöt, amiben magammal hoztam mindazt, amiről úgy éreztem szükségem lesz az újrakezdéshez, különösebb cél nélkül indulok tovább, remélve, hogy nem kerülöm el Nyhilt csak úgy. Remélve, hogy egyáltalán megismerem őt. Mielőtt kezdenék kétségbeesni, komolyan elgondolkodva azon, hogy egyszerűen elkerültük egymást, mert már túl sok idő telet el, fogom magam és lehorgonyzom egy ponton, a jó szerencsére bízva, hogy inkább Ő találjon meg engem. Nem telhet el sok idő, amikor meghallom a nevemet, én pedig rögtön a hang irányába fordulok. Akarja, vagy sem - mielőtt egyáltalán én magam teljesen átgondoltam volna - odalépek hozzá és átölelem, így szólítva meg Őt. Ha elmondanám sem hinné el nekem milyen jól esik újra látni. - Nyhil!
+ tagifjabb vrataskinak nagy-nagy szeretettel
+ notesdown and down we go
BY MITZI
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Kedd Ápr. 18, 2017 2:11 pm

give me your hand
I'm gonna take you to wonderland
lesz ez még jobb is, csak várd ki
Komoly csorba a büszkeségén, hogy ilyen állapotban kell emberek között mutatkoznia, mintha csak most szalajtották volna gyomormosásról; legalább egy kávé jól jönne neki, hogy a fejfájását legyűrje valahogy, de csupán egy rágót talál a pulóvere zsebében. Ha nincs ló, a szamár is jó alapon kezdi el rágni, ahogy sietősen járja a reptér termináljait, keresve a járatot, amin egykori legjobb barátnője ült; az emberek hatalmas tömegben tolongtak, húzva maguk mögött a csomagjaikat, esetleg kézen fogva a visító gyerekeiket, akik minden áron vissza akartak menni a repülőgépre, mert jobban szórakoztak ott, mint a földön járva. Sietősen került meg ő is egy kisebb családot, akiknek három gyermeke három különböző irányba húzott; hiszen valahol mögöttük látott meg egy ismeretlenül ismerős alakot, egy lányt, aki néha megjelent még emlékeiben. És bár korántsem biztos abban, hogy nem csak odaképzelte őt magának, sietősen szedi a lábait irányában; és hatalmas kő esik le a szívéről, mikor elméjéig eljut az információ, hogy bizony nem tévesztette el, tényleg Ő az; de mielőtt jobban meg is gondolhatná, hogy illene őt üdvözölni ennyi év után, a lány már a nyakában is csüng és ő azon kapja magát, hogy karjait úgy kulcsolja dereka köré, mintha egész élete June jelenlététől függne; mintha az a rengeteg év, ami alatt nem találkoztak, sosem lett volna, mintha csak tegnap még együtt szöktek volna ki a bankettről, amit Nyhil apja rendezett valamelyik karácsonyra és kettesben lovagoltak volna el a semmibe a fehér hóesésben; talán tizenhárom-tizennégy évesek lehettek akkor és ő azóta is úgy dédelgette ezt az emlékképet, mintha legdrágább kincse lett volna. Igaz, az utóbbi időben mintha megfeledkezett volna róla; csupán most tért vissza hozzá, mikor arcát a lány puha hajába temetve szívta be az illatát, a vanília és eper keverékét, ami a gyerekkorának emlékeit idézi vissza, a másodperc egy töredékéig nosztalgikus hangulatba hozva őt; de aztán visszatér a jelenbe, óvatosan kibontakozva a lány öleléséből és kelletlenül bár, de visszahúzva saját kezeit is.
- Régóta vársz? - Szégyenkezve, zavartan túr a hajába; szentül meg van győződve arról, hogy nem tett legjobb újabb első benyomást azzal, hogy elkésett, ráadásul megjelenése alapján is inkább tűnik úgy, mintha most szalajtották volna egy drogos squadról, mint London egyik legdrágább és legjobban szituált apartmanjából; de igyekszik a lehető legmagabiztosabban mosolyogni rá, azzal a gondolattal, hogy majd javít még ezen; hiszen ha mindaz, amit apja mondott a telefonon át egy-másfél héttel korábban, akkor elég valószínű volt akár az is, hogy Baek Jun Hee hosszútávú lakótársa legyen a következő években. Kíváncsi volt, a lány ebből mennyit tudott, legalábbis abból, mi történt a háttérben; tudta, hogy az ő családjában minden máshogy volt, mint a Russij Gedushka aranyifjának családjában és tudta, hogy neki is lehet, problémái lesznek azzal, hogy csendben maradjon - egyrészt azért, mert mindig is hajlamos volt arra, hogy gyorsabban beszéljen, mint gondolkodjon, másrészt ha a problémái tényleg ennyire súlyosak voltak, nem volt kizárt, hogy előbb vagy utóbb valaki idejön majd érte; és a kép akkor áll össze a fejében, hogy ez az indok, amiért az apja rá bízta Őt. Ezért engedte, hogy feladja a klubot, ezért ajánlott neki nagyobb pénzösszegeket heti gyakorisággal, csak hogy minden figyelmét neki szentelje. Megígérte neki, hogy minden rendben lesz; a szavát adta, hogy June semmit sem fog érzékelni mindabból a rémálomból, ami a háta mögött játszódott le, és aminek most már Nyhil is a részese volt, amikor az egész szituáció titokgazdájává vált.
- Igazából korábban is ideérhettem volna, de taxit fogni ilyen korán szinte lehetetlen feladat. - Szórakozottan mosolyodik el, elsimítva egy kósza hajtincset az arcából, ahogy fejét félrebillentve méri végig a lányt újra és újra; bár nem biztos abban, hogy viselkedése helyénvaló, hiszen egészen nemrég vesztette el a menyasszonyát, de egyszerűen nem bírja megállni, hogy meg ne próbálja pár perc alatt pótolni azt a néhány évet, amit kihagyott az életéből, mikor apja kiképzésén vett részt, a szemináriumban ült, aztán Londonba utazott; kíváncsi volt arra, hogy apja olyankor mit mondott a vendégeinek, hol volt a fia; de most már teljesen mindegy volt, az elmúlt éveket bepótolni már úgysem lehetett - szóval már csak annyi maradt hátra, hogy a múltat félretéve új emlékeket kreáljon Vele, amik méltó folytatásai lehetnének annak a gyerekkori emlékvonalnak, amit annak idején létrehoztak. Ahhoz először mondjuk ki kellett jutniuk a repülőtérről; a nagy üvegablakokon át látja még, hogy a taxi, amit megállított a lakása előtt, még ott áll, ahol hagyta a sofőrrel egyetemben; de nem akarta a lányt sürgetni, szóval csak egy pillanatra sasolt oda, mielőtt visszafordult volna felé, valamivel szélesebb mosolyra vonva az ajkait. - Van még valami csomagod, esetleg elintéznivalód amúgy? Mert akkor célszerű lenne túlesni rajta még most, mielőtt a rengeteg türelmetlen, kisgyerekes család megelőz minket a sorban.
És biztatóan kacsint rá, mintha csak épp valami csínyre biztatná; mintha megint csak tizenévesek lennének, még gyerekek, akiknek mindent szabad volt és akik boldog tudatlanságban éltek, anélkül, hogy a maffia fenyegetésének fejszéje ott lógott volna a fejük fölött.
THANKS!

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Kedd Ápr. 18, 2017 8:18 pm

how'd you think I feel when you call my name
Szerencsésnek érzem magam, hogy nyolcezer kilométerre az otthonomtól, tizenkét óra repülés után nem egyedül kell elindulnom egy teljesen idegen városban, hanem egy ismerős arc vár és fogad. Ráadásul nem is egy akármilyen ismerős arc, hanem azé a gyerekkori legjobb baráté, akivel annyi mindent éltünk meg együtt. Ideális bűntársaknak bizonyultunk már a legelső találkozáskor, amikor mint két kis árva gyerek, akiket az utcára csaptak ki fedeztük fel annak a villának minden zegét-zugát, ahol apáink zárt ajtók mögött 'fontos dolgokról' beszélgettek. Valószínűleg ezért is vagyok olyan nyugodt mindazzal kapcsolatban, ami vár rám. Még számomra is meglepő tapasztalat, hogy Nyhil jelenlétében úgy érzem teljes biztonságban vagyok, annak ellenére, hogy fogalmam sincs mitől kellene egyáltalán félnem.
Évek óta nem láttuk egymást, erős karjai a derekam körül mégis mintha helyükre találtak volna. Emlékszem mennyire hiányzott ez a mozdulat, amikor többé nem jelent meg az apja mögött, nem szállt ki mellőle az autóból és nem szerepelt a neve a vendéglistákon. Nem volt több kilógás a számunkra unalmas estélyekről, hogy az emeletről figyeljük az érkező vendégeket, akiket aztán titokban kinevethetünk és nem volt több belógás a konyhába, hogy aztán a szakács legnagyobb bosszúságára elcsenjünk valamit. Nyhil  hiányában sokáig úgy éreztem magamat, mint egy kioltott lámpás, amelynek most évek múltán végre újra meggyújtják a lángját.
- Nem, pár perce lehet csak, hogy itt várok - vonom meg finoman a vállaimat tulajdonképpen tanácstalanul, miután kibontakozunk egymás karjai közül. A fél napos úthoz képest minden más pár percnek tűnik jelenleg. - Nem kellett volna csak miattam ilyen hamar felkelned. Kipihenhetted volna magad. - Dorgálom meg kedvesen, talán azt próbálva bizonyítani, hogy egyedül is eligazodnék Londonban, annak ellenére, hogy egész életemben mindig valaki másra támaszkodtam. A pillantását keresem, fáradt arcát fürkészve, próbálva összehasonlítani őt a fejemben már alig élő emlékképpel. Szemeit ezer közül is megismerném, mosolya ragadósnak bizonyul, én pedig azon kapom magam, hogy a szememet le sem véve róla próbálom az eszembe vésni minden apró vonását, egy esetleges újabb elválástól tartva, mintha nem öt perce öleltük volna újra egymást, évek óta először.
Megfordul a fejemben, hogy ezer és egy módon borítom most fel Nyhil életét. Fogalmam sincs van-e valakije, vagy hogy pontosan mivel is foglalkozik. Minden bizonnyal megvan Londonban a kialakult baráti köre én pedig kolonc leszek a nyakán, akárhogy is legjobb barátok voltunk. Szeretném majd egyszer megkérdezni erről és megtudni mit is gondol arról, hogy a nyakába varrtak. De nem most. Nem úgy néz ki, mint akinek arról van kedve csevegni, hogy mennyire szeretne együtt lakni egy olyan emberrel, aki évek óta nem látott és akiből azóta sorozatgyilkos is válhatott.
- Ez.. nagyon is érthető - nevetek fel halkan, a körülöttünk örvénylő, zsivajgó tömeg felé intve, értetlenül állva a tény előtt, hogy ilyen korán mégis miért van itt ennyi ember. Ha tehettem volna, valószínűleg én sem ilyenkor érkezem, de úgy tűnik apámnak fontos volt, hogy az éjszaka közepén hagyjam el Szöult. A szemem megakad egy-egy emberen, akaratlanul is összehasonlítva őket az otthoniakkal, s próbálva felfogni, hogy mostantól ez lesz az otthonom, ilyen és ehhez hasonló emberekkel körülöttem. - Különben is akkor lett volna belőle probléma, ha elkerüljük egymást. - Jegyzem meg szórakozottan, újra az Ő arcára emelve a pillantásomat, miközben egy mosoly terül szét az arcomon.
- Tulajdonképpen már mindent sikerült elintézni. Lenyűgöző milyen gyorsak voltak az itt dolgozók, annak ellenére, hogy ilyen korán van. - Mesélem ugyanazzal a jókedvű mosollyal az arcomon, mintha csak egy hete nem láttuk volna egymást és most azokról az élményekről mesélnék, amelyekből kimaradt. - Valószínűleg az az oka, hogy kevés csomagom volt. De mivel fogalmam sem volt meddig maradok... - vonom meg a vállamat ugyanazzal a tanácstalansággal, mint ahogyan az elmúlt héten kezeltem a Londonba jövetelemet. Az egyetlen biztos pont Nyhil volt és Ő az most is. - De akkor mehetünk, ugye? Elegem van a repterekből...
+ tagifjabb vrataskinak nagy-nagy szeretettel
+ noteson the dry lands of my heart
BY MITZI

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Csüt. Ápr. 20, 2017 5:23 pm

give me your hand
I'm gonna take you to wonderland
lesz ez még jobb is, csak várd ki
- Áh, a pihenés az én szakmámban fiktív dolog, szóval tényleg ne érezd rosszul magad emiatt. - Ajkai halvány mosolyra húzódnak, ahogy a lányra pillant; mintha egyetlen perc sem telt volna el azóta, hogy utoljára látta, mintha útjaik sose váltak volna el. Bár ezt sose mondaná ki hangosan, de egy pillanatra úgy érezte magát, mintha hazaért volna, mikor megint karjaiban tarthatta a lányt és igazából bánta is, hogy ezt a pillanatot ilyen gyorsan meg kellett szakítania; de hát a repülőtér nem volt a legmegfelelőbb hely arra, hogy itt beszéljék meg életük ügyes-bajos dolgaik, amikből a másik fél kimaradt a hosszú évek során. - Szóval a lényeg annyi, hogy örülök, hogy itt vagy és hogy viszonylag időben ideértem és nem kellett rám túl sokáig várnod; elásnám magam szégyenemben, ha megváratnálak.
A reptéren úgy néz viszont körül, mintha valahol fenyegetést sejtene; pedig csak nézelődik, milyen messze állnak a pultoktól, ha esetlegesen át kéne verekedniük magukat a tömegen és elintézni valamit, de megkönnyebbül, mikor June közli, hogy már mindent elintézett. Egy pillanatig hálát is ad minden dolgozónak, aki lelkesen és mosollyal az arcán intézte a lány dolgait, hiszen ő valamiért érezte, hogy nem lett volna a legszívélyesebb így korán reggel; a másnapossága még mindig lüktető fejfájással emlékeztette őt a jelenlétére és eszébe jutott, hogy esetleg egy kávét célszerű lenne még összeszednie, amit megihatna a taxiban, esetleg meghívhatná még a lányt is...
- Örülök, hogy a formalitásokon már túl vagy, úgyis leragadnánk most a sorban.- ...de aztán elveti ezt a gondolatot, mondván, hogy otthon is van kávéfőzője, ha már más nem is, ha már nem győzött bevásárolni, mert teljesen kiment a fejéből, hogy a következő hét elejétől már nem lesz egyedül; de hát nem messze a lakásától volt egy bolt, ha rendbe tenné magát, akár főzhetne is neki... De mivel kicsit belelovalja magát a gondolatokba, mosolyogva, fejrázva űzi el ezt a gondolatot magától, visszafordulva June-hoz. - Meg is lepődtem egyébként, milyen kevés csomagod van... Bár ha valamire szükséged lenne, itt is be tudjuk szerezni, szóval emiatt ne aggódj. A taxi a bejáratnál vár, mehetünk?
És amennyiben igenlő választ kap, azzal a lendülettel fogja a másik csomagjait és fejével mutatva neki az irányt tereli őt a kijárat és a korábban fogott taxi felé. A lehető leggyorsabban akarja hazavinni, megmutatni neki a lakást, amit kettejüknek vett (mert részben tényleg azért költözött el, mert az előző lakása nem volt két emberre tervezve), aztán esetleg elvinni a városba is, de csakis este; hiszen ő csak ezt a várost ismerte, ami a sötétség leplébe burkolózott, de ezt Neki nem mondhatta el; hiszen nem igazán volt biztos abban, hogy reagálna erre az életmódra, amit eddig folytatott; de hát fiatal volt még, még minden megváltozhatott - főleg, hogy most, hogy a klub már nem volt a nyakán és nem kellett amiatt aggódnia, hogy bezárják sikkasztás vagy pénzmosás gyanújával.
- Egyébként meg sem kérdeztem, hogy telt az utad?
THANKS!

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Szomb. Ápr. 22, 2017 2:12 pm

how'd you think I feel when you call my name
Minél több idő telik el azóta, hogy leszálltam a repülőről, és már nem valahol sok ezer méter magasról figyelem világunk elmosódó körvonalait a felhők lyukacsos térképén át, annál bizonyosabbnak érzem magamat abban, hogy ez az egész változás nem is lesz olyan vészes, mint ahogyan első hallásra annak tűnt. Először nem értettem miért kell közel kilencezer kilométert utaznom ahhoz, hogy apám nyugodtan tudja végezni a dolgát az üzletével - és most sem igazán értem, de Nyhil társaságában valahogy nincs vele bajom, hogy itt vagyok. Otthonomnak ugyan még nem nevezném az esős várost, hiszen még csak a repteret láttam és itt sem töltöttem el egy óránál több időt, de kezdek megbarátkozni a ténnyel, hogy az egész város egy hatalmas kérdőjel számomra. Amíg olyan idegenvezetőm van, mint Ő, igazán nincs miért panaszkodnom.
- Ne aggódj, én várnék Rád. - Jegyzem meg szelíd mosollyal az arcomon, magam is elcsodálkozva mennyire őszintén tudom ezt mondani, mindenféle képmutatás nélkül. Egyrészt tény, hogy Londonban teljes mértékben Nyhilre vagyok utalva, nélküle minden bizonnyal rögvest elvesznék ebben a grandiózus városban, bármennyire is szeretném bizonyítani másoknak, de legfőképpen magam számára, hogy megállnám a helyemet teljesen egyedül is az életben. Másrészt viszont ismerem már annyira Őt, hogy akár az életemet is rábízzam, az egymástól távol töltött évek ellenére is. A fogadtatásból ítélve nem úgy tűnik, mint aki küzdött volna a feladat ellen és remélem azzal az idővel együtt, amit itt el fogok tölteni, ez nem fog változni. Eddig nem ismert nyugalommal tölt el, hogy újra a legjobb barátommal lehetek. - Én is örülök, hogy itt lehetek. - Mondom, ragyogó mosollyal az arcomon. - Különösen így, hogy tudtam Te fogsz várni.
Nem tudom hogyan kellene pontosan éreznem magamat. Évek óta most látom először a gyerekkori legjobb barátomat, akivel annyi közös emléken osztozunk. Mégis úgy érzem magamat, mintha soha el sem váltunk volna. Lehet, hogy bele fog telni egy kis időbe, míg mindketten kölcsönösen felzárkóztatjuk a másikat azzal kapcsolatban mivel is foglaltuk el magunkat az elmúlt években, de egyáltalán nem érzem magamat kényelmetlenül, vagy zavarban. A szavak legalább olyan természetesen hagyják el a számat, mintha nem csak együtt nőttünk volna fel, de a felnőttség egyes epizódjait is együtt éltük volna meg. Nem kell elgondolkodnom azon mit fogok neki mondani és vajon hogyan fog rá reagálni.
- Én is - Felek néhány hevesebb bólintás közepette. - Hidd el, nem lenne ilyen jó kedvem, ha még a sorban kellene állnom. - Lágy nevetés tör ki belőlem és ugyanezzel a jókedvvel nézek fel újra Nyhilre.
- Ugyanerre gondoltam én is - jegyzem meg mosolyogva. Kivitelezhetetlen lett volna, hogy az egész életemet magammal hozzam Szöulból, mellesleg elég nagy butaság is. Felesleges lett volna olyan dolgokhoz és szokásokhoz ragaszkodni amelyek helyett újakat teremthetek. Teremthetünk.
- Igen, kérlek. - Hálás mosollyal ajándékozom meg, amikor gálánsan átveszi az irányítást és egyúttal a csomagjaimat is. Rögtön a nyomába szegődöm, összhangban mozdulunk, amikor Ő fejével a taxi felé int. Megkönnyebbülés önt el, hogy végre búcsút mondhatok a reptér egyhangúságának, ugyanakkor izgalmat is, ha arra gondolok, hamarosan megláthatom Nyhil lakását, amely mostantól a Mi lakásunkként fog funkcionálni.
- Tulajdonképpen eseménytelen. Nem volt vihar, senki nem akarta eltéríteni a gépet és még idős bácsi sem ült mellettem, aki egész úton beszélni akart volna hozzám. Sőt nem tűnt olyan hosszúnak, mint gondoltam. - Mesélem jókedvűen, míg odaérünk a taxihoz. A csomagok felé biccentek és a bepakolásukkal kapcsolatban teszem fel a kérdésemet: - Segítsek esetleg?
+ tagifjabb vrataskinak nagy-nagy szeretettel
+ notesNo encuentro ningún modo de borrar nuestra historia
BY MITZI

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Hétf. Jún. 05, 2017 7:19 pm

give me your hand
I'm gonna take you to wonderland
lesz ez még jobb is, csak várd ki
A reptér nyomasztó.
Minél több időt töltenek ott, annál jobban érzi, hogy menekülni akar onnan, végre csak kettesben lehessenek és pótolhatják azt a rengeteg időt, azt a sok évet, amit külön töltöttek. Ezért is sürgette valamelyest, hogy menjenek, hiszen a taxijuk ott állt már az épület előtt és csak arra várt, hogy indulhassanak. Igazából már túl akart lenni a formalitásokon; ezért is fogja a lány csomagjait és indul el velük kifelé, gondosan figyelve azért arra is, amit June mondott neki.
- Szerintem örülj, hogy eseménytelen volt... Amikor Jejura repültem, egy kisgyerek ült mögöttem, aki az egész út alatt a székem rugdosta, azt hittem, frászt kapok. - És szórakozottan nevet fel, ahogy int a taxisnak, hogy csak ő az és hogy bepakolna a csomagtartóba; mivel engedélyt kap erre, nem is zavartatja magát és be is pakol mindent ami korábban a kezébe került, a lány kézipoggyászán kívül, aztán előzékenyen indul kinyitni neki a hátsó ajtót. Elég sok elegáns bankettet látott már ahhoz, hogy tudja, hogy viselkedjen a nőkkel, főleg, hogy egy időben apja is kényszerítette, hogy tanulja és alkalmazza is az etikettet.
- Ugyan, a vendégem vagy, szóval csak élvezd ki, hogy mindent megcsinálok majd helyetted, amíg tényleg otthon nem érzed majd magad. - És apró, játékos mosolyt villant rá, olyat, mint amilyennel mindig tinédzserkorában is megajándékozta őt minden alkalommal, mikor valami csínytevésre készült - bár most semmi ilyenről nem volt szó, csupán apró utalást próbált tenni arra, hogy a kaland még csak most kezdődik és minden megtesz majd azért, hogy June ne unja el magát a városban. Maga sem volt biztos, mit tervezett a lány; hiszen nem tudta, hogy engedhette-e neki, hogy esetlegesen munkába álljon, hogy az nem volt-e valamilyen rizikófaktor az ő esetében. De ezen még ráért gondolkodni; főleg, hogy elképzelései szerint apja pénze bőven elég kellett volna, hogy legyen ahhoz, hogy nyugodtan luxusban élhessenek, meg hát még mindig ott volt Nyhil másodállása, a műkincs-biznisz, amiről senkinek sem kellett tudnia, nem igaz?
Aztán mikor beszállnak a taxiba, a biztonság kedvéért még megadja a címet; de nem igazán koncentrál már az útra és arra sem, miféle épületek mellett haladnak el, de azért még észreveszi, hogy a hosszabb úton mennek, mintha csak a sofőr tudná, hogy mi a szituáció és csak sétakocsikázni akarna velük. Igaz, ez a gyanúját is felébreszti, így végül az elvárt angollal ellentétben koreaiul, a lány anyanyelvén fordul hozzá, annak ellenére is, hogy ez a nyelvtudása kicsit már megkopott, még úgy is, hogy régebben szinte anyanyelvi szinten beszélt. Kicsit talán szégyelli is magát emiatt, de így biztosabbnak érzi a dolgot, hiszen ki tudja, kiféle-miféle a taxisofőr? De hát tehetett ő róla, hogy elég paranoid lett, amióta csak hideg vérrel meggyilkolták a menyasszonyát és elvettek tőle mindent, amije csak volt?
- Mit szólnál hozzá, ha este elvinnélek vacsorázni? Tudok egy elég jó helyet, ami biztosan tetszene; aztán megmutathatnám neked a várost... Bár szólj, ha nincs kedved ma nagyon bármit is csinálni, akár rendelhetünk is valamit, majd városnézünk máskor. - Be nem vallaná senkinek, még magának sem, hogy elég izgatott ezzel kapcsolatban; hiszen rengeteg év után visszakapott valakit, aki egy időben nagyon közel állt hozzá, talán jóval közelebb is, mint azt valaha is kimondta. De aztán derült égből villámcsapásként érte a felismerés, hogy lelkesedése illetlen volt, tekintve, hogy nem is olyan régen vesztette el a menyasszonyát... És ezt csak egy nehéz sóhajjal konstatálja, aztán kibámul az ablakon, tekintetét az elsuhanó épületekbe szegezve. Mi lett volna a helyes? Hiszen June az June volt, a gyerekkori barát, az első (talán) szerelem, az első csók, az első bankettről szökés, az első olyan személy, aki tényleg fontos volt számára. De aztán ott volt Fawn, a nő, akit szeretett, akinek meg akarta kérni a kezét, akivel családot akart alapítani és leélni az életét. Maga sem tudta, mit kellett volna tennie, mert hiába volt az Ő közelében alig fél órája csak, de már elfeledkezett a rossz kedvéről, a halálvágyról... Mi volt ebben a lányban, ami ezt tette vele?
Gondolatmenetét az szakítja meg, hogy az autó lefékez, aztán megáll; rá sem kérdezve, mennyit kéne kifizetnie, gyűri a taxisofőr kezébe az újabb bankjegyeket és már száll is ki, hogy kivegye a bőröndöket a csomagtartóból. Csak ezután fordul újdonsült lakótársa felé, majd fel a hatalmas, emeletes épületre, majd vissza a lányra, várva arra, hogy valamit mondjon; hiszen nem akarta még ellőni a meglepetést, miszerint az övék a tetőtéri lakás, aminek egy nagyobb tetőkertje is volt... Igen, egy kisebb vagyont kellett beleölnie, de miért is ne? June megérte ezt a pénzt, akárhogy is alakult volna a sorsuk majd a jövőben, meg neki is túl kellett lépnie azon, ami volt, hiszen nem élhette le az egész életét konstans gyászban és önsanyargatásban, amikor egy ennyire csodás teremtést kapott az oldalára a sorstól.
THANKS!

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Szer. Jún. 07, 2017 2:42 pm

how'd you think I feel when you call my name

- Jesszusom... - Elkerekednek a szemeim, ahogy belegondolok, milyen lett volna a tizenkét órás repülőút, ha valaki végig azzal szórakoztatja magát, hogy a székemet rugdossa. És ahogyan Nyhil is mondja, csak még jobban örülök neki, hogy az említett kellemetlenségek közül egyik sem történt meg velem az idefelé úton. Akkor valószínűleg nekem sem lenne ilyen jó kedvem.
Bár a tény, hogy hosszú évek elteltével újra láthatom Őt, valószínűleg a legrosszabb napot is sokkal kellemesebbé varázsolná.  - Hogy bírtad ki? Nem lehetett rövid az út... - Ha van erre valamilyen különleges megoldás, amiről eddig nem tudtam, most szeretném tudni. Sosem voltam az a típus, aki könnyen elvesztené a türelmét, de kinek ne menne az idegeire, ha valaki órákon át rugdosná a székét hátulról?
A tény, hogy erről beszélgetünk és hogy még mindig a reptéren vagyunk bélyeget nyom az eddigi jókedvemre; így izgatottan bár, de már kevésbé mosolygósan figyelem, ahogyan a poggyászom eltűnik a csomagtartóban. Eszembe jut, hogy ha nem éppen apám küldött volna ide, hanem saját kényemre-kedvemre utaztam volna Londonba, most biztosan az lenne az első dolgom, hogy felhívjam apát, csak hogy tudja minden rendben velem. Viszont azok után, hogy gyakorlatilag mindent elintézett a hátam mögött, a beleszólásom nélkül, majdnem biztos vagyok benne, hogy nagyon is jól tudja, hogy jó kezekben vagyok. Kíváncsi vagyok Nyhil mennyit tud arról miért is vagyok itt, vagy éppenséggel mennyivel tud többet.
Ahelyett azonban, hogy azután érdeklődnék, vajon Ő tudja-e miért is vagyok itt, és mit is jelent pontosan az, hogy apámnak komoly üzleti ügyeket kell elintéznie, nem kérdezősködöm. Apám soha nem adott okot arra, hogy ne bízzak meg benne. Lehet, hogy az üzleti ügyeit nem kötötte az orromra, de ahogy mondani szokta, azok nem is női fülnek valóak, így legalább nem aggódom miattuk. Ha Ő úgy ítélte meg, hogy most Londonban kell lennem, a gyerekkori legjobb barátom mellett, akkor valószínűleg igaza is van. Nekem pedig egyszerűen alkalmazkodnom kell ehhez az új helyzethez, és egy teljesen új kultúrához. Ahol szerencsére nem vagyok egyedül.
- Köszönöm. - Mielőtt beszállnék a taxiba, felpillantok Nyhilre és egy pillanatra a karjára teszem a kezem, finoman meg is szorítva azt. Nem egyszerűen azt köszönöm meg neki, hogy kinyitotta nekem az ajtót, hiszen tudom róla, hogy milyen úriember. Nem kell valakinek tetőtől talpig kiöltöznie és öltönyben lennie ahhoz, hogy gáláns is legyen, Ő a kócos hajával és kényelmes pulóverben is eléri, hogy hercegnőnek érezzem magamat. Sokkal inkább azt szeretném megköszönni neki, hogy ennyi év után is fogja magát és.. Nos, vigyáz rám. Nem mindenki mondana igent arra, hogy ilyen korán a reptéri zűrzavarban próbáljon megkeresni valakit, akivel évek óta nem is találkozott.
- Vigyázz mit kívánsz, mert a végén tényleg kihasználom - felelek széles mosollyal az arcomon és bizony még egy halk nevetés is kibukik belőlem az ismerős mosoly láttán, amit annyiszor hiányoltam korábban. A mosoly akkor sem olvad le az arcomról, amikor végül beszállok a taxiba és néhány utolsó pillantást vetek a reptérre és az ott sereglő emberekre, akik vagy a rokonaikat várják, akik majd hazaviszik őket, vagy éppen arra, hogy felszállhassanak az egyik repülőre és a világ másik végén landolhassanak.
Nehezen sikerül nem izegnem-mozognom az út alatt, bár tudom, hogy lesz még időm megismerkedni a várossal, a pillantásom ide-oda kalandozik, próbálva befogadni mindent, amit hirtelen meglátok. Bárki felismerné London híresebb épületeit és tereit, de egészen más képeket nézegetni és személyesen, helyben látni ugyanazt. A kezdeti izgalmam visszatér, a jókedvemmel együtt, aminek köszönhetően hirtelen észre sem veszem, hogy a beszélgetésünk nem angolul folytatódik, én pedig gondolkodás nélkül válaszolok az anyanyelvemen.
- Szívesen mennék vacsorázni. - Felelem egy bólintással egybekötve, pillantásomat a városról Nyhilre fordítva. - De csak ha nincs más dolgod. Nem akarok a terhedre lenni. - Kérdőn vonom fel a szemöldökömet, továbbra sem véve le a szememet az arcáról. Újra eszembe jut, hogy annak ellenére, hogy milyen jó érzés újra együtt lenni, még mindig nem tudok semmit arról milyen életet is él Nyhil Londonban. Lehet, hogy az utolsó dolog, amit fel akart írni a listájára az, hogy úgy vigyázzon rám, mint egy óvodásra. Az ötlet, hogy elvigyen vacsorázni, aztán pedig várost nézni szebb nem is lehetne - a legutolsó dolog, amit jelenleg szeretnék az, hogy a fenekemen üljek és ne csináljak semmit -, de mi van, ha mondjuk el kell intéznie valamit a munkájához, vagy egyszerűen csak más programja van?
Amikor megállunk, pár pillanatig mozdulni sem tudok, beletelik pár percbe mire végre nem az autó ablakán keresztül pillantok végig a környéken és magán az épületen is, ami mostantól az otthonom. - Hű... - szólalok meg nagy nehezen, amikor érzékelem, hogy Nyhil mellém lép. - Ez a hely.. elképesztő.
+ tagifjabb vrataskinak nagy-nagy szeretettel
+ notesIf you're gonna let me down, let me down gently
BY MITZI

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Csüt. Jún. 08, 2017 7:27 pm

give me your hand
I'm gonna take you to wonderland
lesz ez még jobb is, csak várd ki
- Mondjuk úgy, hogy bizonyos körülmények között nagyon türelmes tudok lenni. - Bizonytalanul vonja meg a vállát, reménykedve abban, hogy ezzel nem ad a kelleténél több háttérinformációt arról, mégis miféle módon bírt ki tizenkét órát egy ennyire irritáló társasággal kísérve. Nem volt büszke a viselkedésére, arra, hogy nem csak árulta a tudatmódosító szereket, de használta is őket, amennyiben szükség volt erre; igazából szerencsésnek mondhatta magát, hogy a menyasszonya elvesztése után nem vált függővé - mert szégyellte, hogy azokban az időkben több árut használt el, mint amennyit eladott és jóformán lecsúszott arról a csúcsról, amin egész eddig ült. Valamelyest meglátszott a külsején ez a rossz időszak; arca beesettebb volt, mint korábban, szemei alatt pedig sötét karikák húzódtak, de legalább drogfüggő nem volt, amit igazából pozitívumként könyvelhetett el - hiszen hogy tudott volna most June szemébe nézni, azzal a tudattal, hogy a legfontosabb az életében a heroin lett volna?
De az út viszonylag nyugodtan telik, legalábbis amíg az apartmanhoz nem érnek; igazából ő sem igyekszik túlságosan, hogy fenntartsa a beszélgetést, amíg a taxiban ülnek, csupán választási lehetőségeket ajánl neki, hogy mit csinálhatnának este. Bár nem akarja ő sem ráerőltetni a saját terveit a lányra, de annyi mindent elképzelt már útban a repülőtér felé, hogy saját magát is megdöbbentette ezzel; hiszen ha az ügy, amibe szüleik közösen bonyolódtak bele, gyorsan megoldásra kerülne, akkor Neki minden bizonnyal vissza kéne utaznia szülőhazájába, és akkor ő mit tehetne? Hiszen nem tarthatná őt erőszakkal maga mellett, esetleg kérhetné, hogy maradjon még, de ki tudja, tényleg lett volna-e kedve hozzá?  
- Ugyan, ne legyél butus, nem vagy a terhemre... Sőt, kifejezetten örülök, hogy itt vagy. - Mert így eltereled a figyelmem arról, mennyire nem volt kedvem élni az elmúlt hetekben. - - Hova szeretnél menni? Mert ismerek pár elegánsabb helyet a központban, meg pár másfélét a város különböző pontjain...
És már fejben lapozgatja is a lehetőségeket, a különféle lokálokat, amiket régebben látogatott és amiknek nagy része az üzlettársainak kezében volt; és bár már megtalálta a favoritját, legalábbis fejben, ahová őt szívesen vinné, de maga sem biztos benne, hogy az efféle fényűzés nem ijesztené el June-t maga mellől... Meg igazából a lakásuk tetőteraszán is megszervezhetett neki egy randevút a jövőben vacsorát, akkor miért törte volna magát már most, mielőtt még biztosabb fundamentumokat kapott volna a kapcsolatuk?
Aztán maguk mögött hagyják a taxi fülledt levegőben úszó belsejét; sietősen pakolja ki June bőröndjeit és pakolja őket egy kisebb kupacba a járdán az épület bejárata előtt, ahogy várja, hogy a lány is mellé lépjen. És ahogy Ő felnéz az épületre, addig Nyhil őt veszi figyelemre, úgy fürkészve az arcát, mintha most látná életében először - és megjegyzi magának, hogy most még gyönyörűbb volt, mint amikor legutóbb látta, és le sem tagadhatná, hogy kissé el is bambult, ahogy nézte őt, igyekezve emlékezetébe vésni minden apró részletét.
- Csak várd ki, amíg meglátod a lakást is. - És halványan mosolyodik el, ahogy csak futólag, az egyik bőrönd után nyúlva megsimítja a lány kezét, mielőtt megint csak felpakolná magát a lány csomagjaival, indulásra unszolva őt ezzel. - Megyünk? Valaki már nagyon türelmetlenül várja, hogy megismerjen.
És szórakozottan billenti félre a fejét; hiszen nem is emlegette, az ő fejéből is jóformán kiment, hogy volt egy macskája, akivel korábban beszélgetett arról, hogy nemsokára már hárman lesznek, és bár nem beszélt profi módon macskául, biztos volt benne, hogy az állat is örülni fog majd annak, hogy végre nem csak az eddigi gazdáját látja majd egy szál alsónadrágban futkosni a lakában, csak azért, mert nem volt kedve felöltözni, mert minek, ha úgyse látogatta senki?
THANKS!

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Szomb. Jún. 10, 2017 11:56 am

how'd you think I feel when you call my name

Ha eddig nem is tudatosult volna bennem teljes mértékben ami történik, a grandiózus épületre emelve pillantásomat rá kell jönnöm, hogy mostantól tényleg ez lesz az otthonom, ez pedig nem csak egy nagyon kellemes és nyakatekert álom, ahol újra találkozom Nyhillel. Legelőször, amikor apám bejelentette, hogy Londonba küld, kész tények elé állított, amelyekkel nekem egy hét alatt muszáj volt megbarátkoznom, ha nem akartam, hogy ha kell, akarattal rángassanak el ide. Rögtön tudtam, hogy ellenvetésnek nincs helye, U-Jin Baek mellett éltem le mind a huszonhét évemet, a vállalatától eltekintve ismerem már, mint a rossz pénzt. Eddigi életemben talán egyedül most fordult elő, hogy vissza akartam kérdezni: miért? Miért kell a világ másik végére utaznom, csak azért, mert neki az üzleti ügyeivel kell foglalkoznia? Miért kell minden barátomat ott hagynom, csak azért, mert Ő képtelen velem megosztani valamit? Azon az éjszakán, ha csak arra gondoltam, hogy akarattal kiraknak otthonról, a gyomrom felkavarodott, a torkomba pedig gombóc költözött. Meg akartam kérdezni, miért, talán túlságosan is. És pontosan azért nem szóltam a végén semmit, csak hagytam, hogy apám kedvére mondja meg mit csináljak az életemmel.
Dühös azonban egyáltalán nem vagyok miatta. Azzal nyugtattam magamat, hogy apám csak a legjobbat akarja nekem. Ő nevelt fel, egész életemben Ő vigyázott rám és jó munkát végzett, miért akarna éppen most rosszat nekem? Ha nekem nem is mondja meg, de biztosan jó oka volt arra, hogy Angliába küldjön. Nem neheztelhetek rá csak azért, mert jó apa akar lenni. Sokkal inkább magamra haragszom, amiért nyuszi vagyok. Amiért nem álltam ki magamért, és huszonhét év alatt először nem szálltam szembe apámmal, nem kérdeztem meg miért akarja gyökerestől felforgatni az életemet.
- Boldog vagyok, hogy itt lehetek. - Nyhil az egyik, ha nem az egyetlen oka annak, hogy őszintén mondhatom, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Lehet, hogy nem tudom pontosan miért, vagy meddig, de legalább az első perctől fogva tudtam kivel. - Nekem gyakorlatilag teljesen mindegy. Te vagy itthon, dönts Te. - Felelem halvány mosollyal az arcomon. Ha fel is sorolná nekem a lehetőségeket, valószínűleg akkor sem tudnék dönteni, olyan lenne, mintha vakon próbálnék meg tájékozódni egy teljesen ismeretlen helyen, éppen ezért bízom Rá szívesebben a választást. Számomra minden új hely meglepetés lesz, amíg itt vagyok, ha Ő választja meg a sorrendet, teljesen megbékülnék vele. Bízom benne.
- Csak mondd meg mit kellene felvennem. - A legutolsó, amit akarok, hogy alul öltözöttnek, vagy éppen túl öltözöttnek tűnjek Nyhil mellett, aki bemelegítőben is bizonyítani tudja, hogy úriember. Ellenben én nem biztos, hogy finom hölgynek tűnnék farmerban és pólóban. Sőt, kifejezetten átlagos lennék.
- Alig várom. - A figyelmemet újra Rá irányítom, elszakítva a gondolataimat és a pillantásomat is az épületről. Sokkal szívesebben figyelem Őt és igyekszem megtalálni férfias vonásaiban azt a kisfiút, aki a gondolataimban élt, próbálva összemosni vékony, markáns vonásait azzal a mosolygós ifjúéval, aki nyolcezer kilométerre innen, évekkel ezelőtt volt. Bár senki nem kért meg rá, de ott helyben, az utca közepén, a járdán állva eldöntöm, hogy ha már az életem egyik legfontosabb férfija nem osztja meg velem mi nyomja a vállát, a másikat igyekszem majd rávenni, hogy felezze meg velem a világ összes baját, amit magával cipel, hátha a sötét karikák eltűnnek a szemei alól és újra láthatom azt a játékos mosolyt, amitől az egész arca jókedvet sugároz.
Amikor azt említi, hogy valaki már vár, felkapom a fejemet és újult érdeklődéssel fürkészem az arcát, próbálva onnan leolvasni mégis ki lehet az pontosan. - Persze, mehetünk - mondom néhány bólintás közepette, amelyek nem is tudatosulnak bennem teljesen, az agyam sokkal inkább arra koncentrál, hogy megpróbálja kitalálni ki is várhat odafent. De mivel ötletem sincs, inkább mosolyogva felteszem a kérdést:  - Megmondod ki vár, vagy ez is meglepetés?
+ tagifjabb vrataskinak nagy-nagy szeretettel
+ notesBut you are unforgettable I need to get you alone
BY MITZI

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Csüt. Aug. 03, 2017 5:03 pm




June & Nyhil

- Tudod, hogy ram bizni egy ennyire fontos dontest nem epp a legjobb otlet, ugye? De ez esetben legyen mondjuk a Midnight Apothecary igy elsonek, ismerek ott valakit, aki biztosan szerez majd nekunk belepoket. - Es halvany, cinkos mosoly kuszik fel az ajkaira, csupan a masodperc egy apro toredekere, mielott vonasait visszarendezne es egy valamivel semlegesebb arckifejezest oltene fel, ahogy a lany melle lepve felnez az epuletre. Igazabol el kellett ismernie, hogy meg o sem volt teljesen tudataban annak, hogy mostantol kezdve ketten fognak itt lakni, London azon negyedeben, ahova korabban joforman be sem tette a labat, mert nem sok inteznivaloja volt erre - ez volt az atka annak, hogy a varos egy reszere akarta csak korlatozni az ugykedeseit, foleg azutan, ami egykori menyasszonyaval tortent. Meg ha korabban be is halozta az egesz varost, ugy vonult utana vissza, mint a pok, aminek felgyujtottak a hosszu idon at szott halojat. Talan ha nem uszott volna el az onsajnalatban...  
- Utana elviszlek a kedvenc helyeimre, szoval igazabol keszulj fel egy nagyon hosszu es almatlan ejszakara, es ne oltozd tul, turistasat fogunk jatszani. - Es szorakozottan nevet fel, ahogy ezt elkepzeli: magukat tipikus turistagoncben, szandal+zokni komboval, fenykepezogepekkel es kis terkepekkel felszerelkezve; de csak a pillanat toredekeig gondolkozik el ezen, mielott kirazna a hideg, nagyreszt a zokni szandallal valo parositasara. - Igazabol igy is teljesen jo vagy, ahogy most vagy, mar ha engem kerdezel.
Es azzal a lendulettel mar kapja is fel a masik csomagjait, valahova elmeje melyere uzve a gondolatot, hogy mintha ugy latta volna, hogy June jobban szemugyre vette, mint egesz eddig; ennyire aggasztoan hullaszeru lett volna a kinezete? Es vegul szabad kezek hianyaban a labaval nyitja ki a nagy uvegajto egyik szarnyat, hogy beinvitalja a lanyt a hatalmas hallba, aztan azon at a liftekig vezesse.
- Meglepetes. Ha most ellonem, feleannyira se lenne elvezetes. - Es cinkosan kacsint a lanyra, mintha legalabb csak arra keszulne, hogy az eddig eltitkolt feleseget mutassa be neki, meg a harom gyereket, akik mellesleg teljesen identikusak, mint a creepy ikertestverek Stanley Kubrick Ragyogasabol. Igazabol ezt a poent ellohette volna, de nem volt biztos abban, hogy June is legalabb annyira jonak tartotta volna-e ezt a viccet, mint amilyennek a fejeben hangzott - meg ha tudta is, hogy kimondva rengeteget vesztett volna az ertekebol, szoval inkabb kitartott a meglepetesnel, amit igazabol a macskaja jelentett. Igazabol meg o maga sem hitte el, hogy kibirta a kis allattal, vagy hogy az kibirta vele, de hat a szivehez nott a hetek soran, es csak remenykedett abban, hogy June nem volt allergias a macskaszorre, mert akkor bizony komoly dilemma ele lett volna allitva, kit tegyen ki az ajton tulra. Nem mintha kepes lett volna ezt barmelyikukkel is megtenni, hiszen a macska olyan volt, mintha az egy szem gyereke lett volna, ellenben June pedig gyerekkora egyetlen baratja volt, igy tole sem szivesen valt volna meg.
Nehez az elet, amikor valasztani kell a macskad es az egyetlen no kozott, aki lenyegeben egesz eleteden at fontos volt szamodra valamilyen modon.
Gondolatmenetebol az zokkenti ki, hogy a lif megall, jelezve, hogy elertek a celjukat, az egesz tetoteret elfoglalo lakast; talan a liftben is a penthouse felirattal volt ellatva a gombja, de erre nem mert volna eskudni, hiszen sokkal inkabb azzal foglalta el magat, hogy a borondoket idoben kiszedje a liftbol, mielott az elindult volna lefele. Ez pont orok paranoiaja volt, hogy egy nap ez megtortenik vele, hiaba elt mar huszonkilenc eve a foldon es tudta, hogy a liftek ilyet nem csinalnak. Es csak miutan biztonsagban tudott mar minden csomagot es June-t is, halaszta ki a zsebebol a hatalmas kulcscsomot es akasztott le rola egy kisebb karikat ket kulccsal, egy kicsi taviranyitoval es egy cicas fuggovel, amit utana a lany fele nyujtott.
- Azt hiszem, erre meg szukseged lesz. - Es kezeit a zsebebe sullyesztve allt meg par lepesnyire a lanytol, biztatoan mosolyogva ra es fejevel intve az ebenfekete, mahagoni ajto fele. - Udv az uj otthonodban,
meg ilyenek, nem tudom, mit szokas ilyenkor mondani, de... Mindegy, csak menjunk, mielott teljesen elasom magam a szemeidben.

Es szorakozottan neveti el magat, ahogy a hajaba tur; es bar tudja, hogy talan tul intenziven teszi ezt, de megengedi maganak, hogy jobban szemugyre vegye a lanyt, probalva felidezni magaban azt az apro, torekeny tinedzsert, amilyennek emlekezett ra, inkabb kevesebb, mint tobb sikerrel. El kellett ismernie, hogy rengeteget valtozott es csak meg szebb volt, mint egesz eddig, mint holmi erdei tunder, a hoka, porcelan borevel es csillogo szemeivel es...
- A fekete kulcs a felso, a kek az also zarhoz van. - Es a foldbe szegezi a tekintetet, majd az ajtoba, vegul a plafonba, hogy addig se bamulja ot annyira ijesztoen intenziven, foleg, hogy ezzel csak magat is zavarba hozta, pedig szentul hitte, hogy ilyet nem lehet.


A hozzászólást Nyhil A. Vrataski összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 03, 2018 11:59 pm-kor.

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Kedd Aug. 08, 2017 3:32 pm


Nyhil & June

Szokatlan érzés kerít hatalmába, miközben az épületet figyelem, amelyet mostantól határozatlan ideig az otthonomnak hívhatok. Mintha nem úgy teltek volna el azok a bizonyos évek, hogy fogalmam sem volt róla hol lehet és mit csinál Nyhil. Mintha valójában együtt töltöttük volna őket, csak éppen az emlékeimet veszítettem el róluk. Nem mondhatom, hogy ne fordult volna meg a fejemben mi lett volna, ha az életünk nem úgy alakul, ahogyan és soha nem válunk el mi ketten, a két gyerekkori jó barát. És most már az is eszembe jut, mit lett volna, ha semmi nem változik? Ha apám nem küld Londonba, éppen hozzá és soha többé nem találkozunk? Vajon eszébe jutottam valaha? És Ő gondolt néha arra, mi lett volna, ha...?
- Miért is ne lenne jó ötlet? Látod, Te már tudtál is választani. - Jegyzem meg nevetve, miközben az arcát figyelem. Kellemes érzés bizsereg végig rajtam, elkapva azt az apró, halovány mosolyt, mintha csak nekem szólt volna és a város nem is létezne körülöttünk. - Legközelebb majd én választok. - Teszem még hozzá, immár a földre szegezve a pillantásom, a cipőim orrát vizsgálva. Csak azután emelem újra Nyhilre a pillantásom, hogy a fülem mögé tűrtem egy tincset a hajamból.
- Alig várom. - És így is van. Az arcomon megjelenő széles mosoly legalábbis elég árulkodó. Nem gondolok sem apámra, sem arra, hogy mi lehet most vele, otthon Koreában. Sokkal inkább az foglalkoztat, hogy mi vár rám itt. Tulajdonképpen, ha akarnám sem tudnám magam jobb kezek között tudni, mint Nyhil mellett. Neki már megvannak itt a kapcsolatai, az ismerősei, a kedvenc helyei. Sokkal jobban ismeri a várost, mint én valaha is fogom. Egyelőre én is csak egy vagyok a sok turista közül és talán az is maradok. Lehet, hogy apám hamarosan azzal a hírrel jelentkezik, hogy elég volt a "nyaralásomból" és hazamehetek, de lehet, hogy már nem is akarok visszamenni. Innen gyakorlatilag bármit kezdhetek az életemmel. Bár egyelőre nagyon is megelégszem azzal, hogy Nyhillel fogok élni.
- Köszönöm. - Nem igazán tudom mit felelhetnék arra, hogy akár így, egy fél napos repülőút és maga a reptéri hercehurca után is megfelelően nézek ki ahhoz, hogy bárhová is menjek, mindenesetre nagyon is meg akarok szabadulni ezektől a ruháktól és frissekre cserélni őket, de ez valószínűleg egy olyan információ, ami nem ugyanolyan érdekfeszítő mindkettőnk számára. Épp ezért nem is fektetek több energiát ennek a témának a fenntartásába. Sokkal inkább az foglalkoztat, hogy szemügyre vegyem a hallt, amely mostantól valószínűleg mindennapos látványnak fog számítani, egészen addig, amíg meg nem szokom és már nem fog érdekelni sem az hogy hogyan néz ki, sem az, hogy éppenséggel ki tartózkodik benne. Jelenleg azonban minden nagyon új és egyre jobban izgat mi vár odafent. Talán ezért nem bírok teljesen nyugton maradni a liftben. 
- Ez olyan, mintha januárban bejelentenéd, hogy megvan a szülinapi ajándékom, nekem pedig júniusig várnom kell rá. Galád. - Persze még jóindulattal is hatalmas túlzásnak mondható a kijelentésem, tekintve, hogy jelenleg nem hónapokat kell várnom a meglepetésemre. Csak a liftnek kell megérkeznie a megfelelő szintre. A gond csak az, hogy a lift gyorsasága nem rajtam múlik. Akkor dupla ilyen gyorsan mennénk és már legalább háromszor megérkeztünk volna.
Nem mintha nem szeretném a meglepetéseket. Ezt pedig Ő is nagyon jól tudja, hiszen mindig is így volt. A mosoly pedig, amellyel felpillantok Rá, annak a bizonyossága, hogy egyáltalán nem gondolom úgy, hogy valóban galád lenne tőle, hogy nem árulja el ki vár.
Már a liftben is tudtam, hogy valami nagyszabásúra számíthatok, hiszen maga a penthouse felirat igenis árulkodó. A kulcsokat átvéve mégis dupla olyan izgatott leszek - ha egyáltalán lehetek még izgatottabb -, mint előtte.
- Ne beszélj butaságokat, olyat soha nem tudnál tenni - jelentem ki könnyedén. Nem is értem igazán miért hiszi, hogy az én szemeimben valaha is eláshatná magát. Nekem ugyanis jelenleg egyetlen dolog sem jut eszembe, ami olyan nagy tragédia lenne.
Ki tudja miért - én biztosan nem -, de mielőtt hallgatnék rá és a megfelelő kulcsokkal kinyitnám a megfelelő zárakat, fogom magam és közelebb lépek hozzá, hogy finom puszit nyomjak az arcára. Ha már szóba jött, hogy ki is ásódik el kinek a szemében, azt hiszem egészen jól haladok a saját ásómmal. Fülig pirulva fordulok gyorsan vissza az ajtó felé, hogy megküzdjek azokkal a bizonyos zárakkal, habár nem tanúsítanak túl nagy ellenállást. Hipp-hopp kitárul a mélyfekete ajtó a lábaim pedig mintha maguktól működnének, azon kapom magam hogy jó pár lépéssel bent járok a lakásban.
- Imádom - fordulok vissza felé, széles mosollyal az arcomon. Mielőtt azonban hagynám magam elveszni kócos hajának és markáns arcának összhangjában, mozgást hallok a lakás belsejéből és hamarosan meg is pillantom a hang forrását, aki négy apró lábán surranva közeledik felém. - Hát Te?- Teszem fel az egyértelműen költői kérdést, válasz ugyanis a várakozásaimnak megfelelően nem érkezik a macska szájából. Leguggolok mellé, hogy közelebbről is megismerkedjünk és hogy megsimogathassam. Csak ezután fordulok a gazdája felé. - Mi a neve?


~ ~ ~ ~ ~ ~

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Kedd Aug. 08, 2017 5:28 pm




June & Nyhil

Nem kene ennyire izgatottnak lennie.
Egyreszt mar csak azert sem, mert nem volt ra jellemzo, hogy nehany elszinlelt erzelemnel tobbet mutasson ki, hiszen apja mindig arra tanitotta, hogy az erzesek csak a gyengesegrol tanuskodnak; es bar toretlenul szerette a feleseget, megis ugy viselkedett vele, mintha csak pup lett volna a hatan - es ez olyan viselkedes volt, amit Nyhil Vrataski sosem ertett teljesen, es amit igazabol kovetni sem tudott, barmennyire is igyekezett volna. Talan nem is nagyon akarta kovetni ezt az utat - egy idoben meg azon is gondolkodott, hogy talan erdemesebb lenne egesz multjat maga mogott hagynia es ujrakezdeni mindent ott, ahol senki sem ismerte; megvoltak a szukseges kapcsolatai ahhoz, hogy ezt megtehesse, eleg lett volna csak visszaterni azokhoz az emberekhez, akik annak idejen kihoztak a szeminariumbol es visszamenni azokra a helyekre, ahol regebben minden estejet toltotte, de ahogy jobban belegondolt, nem tudta, mennyire erte volna ezt meg. Hiszen ha hirtelen jott felindulasabol ezt megtette volna egybol Fawn halala utan, akkor most nem lenne itt, nem allna June mellett a lifben es nem gondolkodna azon, vajon hogy fog majd tetszeni neki a lakas es a szoba, amit o maga rendezett be.
Utoljara talan akkor vert ennyire hevesen a szive, amikor epp egy szemettarolo kontener mellett kuorogva probalt nem elverezni es azon gondolkodott, vajon mennyi verveszteseget is visel el az ember elve; igaz, a felmentoserege korabban ert oda, minthogy kiszamolta volna, de ez volt az utolso ilyen szituacio, ami megmaradt az emlekezeteben ezzel kapcsolatban. Igaz, nem volt a legcelszerubb valami ilyesmin gondolkodnia mikozben June epp az ajto kornyeken kovalygott - egyreszt azert sem, mert elbambulasaban tenyleg kepes lett volna az ajtofelfanak nekimenni, amivel csak idiotat sinalt volna magabol, masreszt pedig June mar nem kovalygott az ajto kornyeken, sot, mar kifejezetten kozel all hozza, annyira, hogy erzi parfumenek enyhe, viragos aromajat es latja a borostyanszinu reflexeket a szemeiben es egy pillanatig annyira istentelenul meg akarja csokolni, hogy ettol meg sajat maga is megijed; de aztan a tunderje tovabb libben es mar megint az ajto mellett all a zarakkal kuzdve, es o vegul csak kiengedi a levegot, ami eddig a tudojebe volt szorulva.
Wow.
Ettol az egesztol azt is elfelejti, hogy talan illene valamit valaszolnia is a hozza intezett szavakra, nem csak allni ott, mint a kuka, a ket boronddel a kezeben; de mikor vegre osszeszedi magat, a no utan lep a lakasba es labaval teszi be maga utan az ajtot, kizarva a kulvilagot.
Szedd ossze magad, Nyhil, az isten verjen meg.
Ugy mantrazza magaban ezt az egy mondatot, mintha az barmin is segitene; es lelki szemei elott felremlik egy bizonyos este, amirol szentul hitte, hogy mar reg elfelejtette - talan egy evtizeddel korabbrol, amikor az utolso estejet toltotte apja metaforikus cirkuszaban, valami banketten, amin semmi kedve nem volt reszt venni. Emlekezett meg, hogy par nappal azelott volt, mielott elkuldtek volna ot par orszaggal odebb, a szeminariumba - es June akkor is ott volt, gyonyoru a halvany barackszinu ruhajaban, a puhan vallara omlo, hullamos hajaval es pajkosan csillogo ozikeszemeivel; es megint arra a lanyra emlekeztette ot, ahogy leguggolt a macskahoz, mert a szemei ugyanugy csillogtak, mint akkor, amikor kivezette ot a villajuk erkelyere, es akkor is ugyanannyira szerette volna ot meg kozelebb huzni magahoz es soha el nem engedni, de...
...csak tinedzserszerelem volt, igy magyarazta maganak.
- Hat... Igazabol meg nem adtam neki nevet, annyira jol meg nem ismerjuk egymast. - Es szorakozottan vonja meg a vallat, ahogy ranez a maine coon-ra; igazabol el sem gondolkodott azon, milyen nevet kene neki adnia, mert sosem volt szuksege arra, hogy magahoz hivja, a kis bundas allandoan a nyomaban jart, esetleg eleg volt, ha ciccegett neki, akkor meg minek adott volna nevet neki? - Szoval ezt igazabol rad biznam, ha mar ugyis a tied. Csak nem garantalom, hogy angolul is ert, mert eddig csak oroszul beszeltem hozza.
Es zavartan nevet fel, ahogy megkerulve Ot es a macskat az egyik szoba fele veszi az iranyt, hogy oda vigye June borondjeit, ha mar azt a szobat neki keszitette elo; es csak remenykedett benne, hogy az interior designer vibe nem ragadta el tulsagosan es nem vitte tulzasba a diszitest a voros szaten agynemuvel es hasonlo szinu sotetitokkel... Talan a volt a legnagyobb felelme, hogy Juna majd elhuzza a szajat es kicsereltet vele, mindent, mert... Miert is ne? Lehet, ideje lett volna megszokni, amig Ot meg lefoglalta amacska jelenlete?
- A borondjeidet a szekreny melle tettem, szoval ha mar osszebaratkoztal a macskaval... Ez lesz a te szobad, mar ha megfelel. - Es felszegen elmosolyodik, ahogy az ajtofelfanek tamaszkodik es fejevel int a fentebb emlitett helyiseg fele. A szokesre mar hatarozottan tul keso; de talan nem is akarta ezt megtenni, talan csak tulreagalja.
Biztosan tulreagalja.


A hozzászólást Nyhil A. Vrataski összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 04, 2018 12:00 am-kor.

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Szer. Aug. 09, 2017 12:12 am


Nyhil & June

Kellemes meglepetésként ér a macska megjelenése, ugyanis nem erre számítottam, amikor meglepetésről volt szó. Fogalmam sincs mit is vártam pontosan, ha a bejárattól a lakás ajtajáig vezető liftben eltöltött idő alatt egyáltalán körvonalazódott is bennem valamilyen elképzelés arról a valamiről, vagy valakiről, aki fent várhat. De hogy éppen arról a cicáról legyen szó, amelyik most lelkesen nyomkodja az orrát a tenyerem alá, figyelemre, de legfőképpen mégis simogatásra vágyva, megmosolyogtat.
Kicsi koromban soha volt háziállatom. Apámnak és nekem valahogy soha nem vált életünk részévé egy kisállat. Amit valahogy meg is tudok érteni. Apám munkája rengeteg idejét elvette, bennem pedig gyerekként nem volt elég felelősségtudat ahhoz, hogy gondját viseljem mondjuk egy hasonló macskának, mint amilyennel most ismerkedem. A lovaglás pedig valahogy nem sorolható kifejezetten a háziállat tartás kategóriájába. Az időm mindig egy tanteremben, vagy zeneiskolában telt, nyelvkönyvek és hangszerek között.
Éppen ezért tetszik most annyira, hogy egy cicával találom szemben magamat, akinek a gazdája bevallása szerint még nincs neve. - Ó, azon viszont változtatunk kell - nevetek fel jókedvűen Nyhilre. Habár a névválasztás dilemmáját teljesen meg tudom érteni. Az embereknek is sokszor kilenc hónapjukba telik, amíg olyan nevet találnak, amelynek a csengését, vagy jelentését megfelelőnek tartják. Egy macskánál miért kellene siettetni a folyamatot? - Hogy érted, hogy az enyém? - Vonom össze a szemöldökeimet, miközben a kérdő pillantásommal ezúttal nem a kérdés valódi címzettjéhez fordulok, hanem továbbra is a macskával barátkozom.
- Ha csak téged ért meg, téged fog szeretni. - Jelentem ki mosollyal az arcomon, mialatt a karjaimba veszem a macskát, aki először ugyan menekülni akar, végül mégis megbarátkozik a mellkasommal és a játékként orra elé hulló hajtincseimmel, melyeket most igyekszem a hátam mögé söpörni, mielőtt megcsócsálná őket. Az, hogy egy macska rágcsálja a hajamat soha nem tartozott a hajápolási rutinomhoz és nem most szeretném a magamévá tenni a technikát. Habár a hasznáról, vagy éppenséggel a káros hatásairól mit sem tudok valójában.
Most szánom csak rá az időt és minden figyelmemet, hogy jobban körülnézzek a lakásban, ami bár már első pillantásra is szerelem volt első látásra, most mégis minden apró részletére kíváncsi vagyok. Habár kezdetnek megteszi, hogy a macskával a karjaim között lassan körbefordulok, igyekezvén kitalálni mi hol lehet pontosan, jobban mondva, hogy melyik ajtó mit rejthet.
- Köszönök mindent. - Meleg mosoly ragyog fel az arcomon, amikor megtudom melyik lesz az én szobám. A köszönet mégis annak szól, hogy egyáltalán vette a fáradtságot és kijött értem a reptérre. Vagy hogy egyáltalán beleegyezett abba, hogy együtt lakjon velem, amikor talán nem is tudja miért küldött ide az apám. Ennyi év után más valószínűleg nem is lett volna olyan szívélyes, mint Ő. De tény, hogy belőle csak egy van.  
Amikor az újonnan kijelölt szobám felé teszek pár lépést, furcsa mód realizálódni látszik bennem az egész helyzet és a tény, hogy ez nem egy nyaralás, hanem mostantól itt fogok lakni. Mielőtt a szobába érnék legalább olyan izgalom fog el, mintha újra a lakás mahagóni ajtaja előtt állnék, a kulcsokkal a kezemben, arra várva, hogy megpillantsam az új otthonomat. Holott csak egy szobáról van szó, nekem jelenleg mégis nagy lépésnek tűnik.
- Tökéletes lesz. - Szólalok meg kis idő után, miután szemügyre veszem a szobát. A színek és textúrák harmóniája egészen lakberendezési magazinba illővé varázsolja a helyiséget. A macskát már akkor leraktam, amikor beléptem ide, most a sötétítő függönyt veszem egy pillanatra az ujjaim közé, végigsimítva a finom anyagon.
- Bárki is foglalkozott a berendezésével, remek munkát végzett. Nagyon szép szoba. Tetszik - magyarázom halvány mosollyal a szám szegletében. Nem mintha  a lakás többi helyiségére nem lenne legalább annyira igaz minden jelző, amellyel csak illetni tudom a berendezések kellemes összhangját. Ilyen kellemes környezetben pedig kinek esne nehezére az élet?


~ ~ ~ ~ ~ ~

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Szer. Aug. 09, 2017 1:14 pm




June & Nyhil

Sokkal jobban sult el a dolog, mint azt eltervezte - mert ha rajta mult volna, meg egy mu novenyt se hozott volna haza, nem hogy egy allatot, amire ugyelni kellett. Neha igazabol magara sem tudott vigyazni, igy eleg kerdeses volt eseteben egy macska letjogosultsaga, de hat most, ahogy igy elnezte, az allat nem volt csontsovany es nem botladozott minden lepesen, nyilvanvalao jeleit adva annak, hogy Nyhil elhanyagolta; sot, kifejezetten lelkes volt, ahogy a pofijat June kezehez dorgolte, simogatast kerve. Igaz, valamelyest sertette az onerzetet, hogy az allat ot sose szerette ennyire, de hat nem magara gondolt, amikor megvette a tenyesztotol, sokkal inkabb a nore, aki most az allatot gyurmazta. Maga sem tudta, miert jutott eszebe egy alkoholparlatos ejszakan, hogy amikor olyan ot-hat evesek lehettek, talaltak egy arva kismacskat es mindenek elott ez miert buzditotta ot arra, hogy beszerezzen egy macskat leendo lakotarsanak, affele welcome gift-kent. Minden esetre most orult, hogy ezt megtette, hiszen ha ok ketten egybol ugyanarra a hullamhosszra jutottak, akkor mar erdemes volt majdnem ket hetig oroszul beszelnie a macskahoz es hulyenek ereznie magat, amiert ezt megtette.
- Hat... - ...az ugy volt, hogy egy nap hullareszegre ittam magam es eszembe jutott, hogy egyszer talaltunk egy kismacskat es valamiert tok jo otletnek tartottam osszeszedni egyet. - ...ugy, ahogy ezt csak erteni lehet. Tudod, hogy en mindig is inkabb kutyas voltam.
Es szorakozottan von vallat, megint csak, ahogy figyeli a no hajtincseivel jatszani probalo allatot; hatarozottan jo dontes volt, meg ha eleinte nem is baratkoztak meg egymassal - ennek egyertelmu jelei voltak az alkarjan es kezein levo karmolasnyomok, amikor hobbiszinten naponta haromszor birkozott meg a hatalmas maine coon-al (egyaltalan hogy nohetett ekkorara egy macska? Ezt keptelen volt felfogni.), mert az istenert se tudtak megszokni egymas jelenletet. Csak utana jott ra, hogy a lazac kituno lefizeto eszkoz, amennyiben egy macskaval all szemben az ember - de hogyha az allat tudott volna is beszelni, minden bizonnyal akkor sem arulta volna el ezt a titkot, csakugy, mint azokat sem, amiket korabban latott... Vagy de?
Talan ezert is volt halas minden egieknek azert, hogy a macskak nem tudtak beszelni; eleg nagy kompromittacio lett volna szamara, ha kiderult volna, mi mindent csinalt, vagy epp nem csinalt az elmult idoben, mert hat ha oszinte akart lenni, akkor igen is vakvaganyra siklott az elete es nem hitte, hogy egy hamar visszalepne majd ennek a lejtonek a szelerol, de aztan sikerult neki - maskulonben most nem lett volna itt es nem gondolkodott volna azon, hogy mennyire lesz bordely feelingje a voros szaten agynemu es sotetito kombinaciojanak.
- Igazan nincs mit, tenyleg. - Apro, szivelyes mosolyra huzza az ajkait, ugyanakkor ovatosan megvonva a vallat; ha valakinek itt meg kene koszonnie valamit, akkor az minen bizonnyal inkabb o kene, hogy legyen, mert igazabol csak June jelenletenek koszonhette azt, hogy nem kezdett egy ujabb napot attol, hogy felbontott egy uveg whiskyt "reggeli" cimszoval; de ezt inkabb megtartotta maganak, hiszen nem ezzel akarta kezdeni a reauniont, hogy bevallja, az elmult ket hetben kevesebb volt az ereiben a ver, mint az alkohol.
- Orulok, hogy tetszik. - Jobb hijan most o veszi a kezebe a macskat, kihasznalva, hogy a labai korul teblabolt; bar inkabb csak figyelemelterelesnek akarta hasznalni, hogy addig se bamulja a not, amig o vegigjarja a szobat, mert egyreszt csak ugy bamulni nagyon nem volt kulturalt dolog, masreszt pedig mar korabban annyira osszezavarta magat, hogy biztos volt benne, hogy meg jo nehany almatlan ejszakaban lesz resze pont emiatt; de hat vallalta ezt a kockazatot, amikor igent mondott apja keresere, amikor megtudta, kit kell befogadnia a lakasa teteje ala, amikor eszebe jutott, milyen volt minden evekkel ezelott, mielott talan mindkettejuk fejere raomlott volna a vilaguk egy resze. - Ha valamikor osszefutok a lakberendezovel, biztos atadom neki, hogy megdicserted.
Es az utolso pillanatban harap a nyelvere, hogy ne arulja el, o dolgozott az egeszen; inkabb sak egy felszeg mosoly moge rejti az erre iranyulo gondolatait es lassan kihatral a szobabol a macskaval egyetemben, hogy egy kis idot es teret hagyjon a nonek arra, hogy berendezkedjen.
- Nem vagy ehes? Elvileg tudok fozni, osszedobhatnek valamit, ha gondolod. - Azt mar nem emliti, hogy minden bizonnyal ures a huto es meg boltba is el kene mennie, mert errol igazabol teljesen elfeledkezik; prioritasa ugyis az, hogy a leheto legkellemesebbe tegye June ittletet, hiszen lenyegeben a vendege volt es a kedveben akart jarni - meg eldicsekedni azzal, hogy mar nem nyujtja fel a konyhat, sot; mert hat tinedzserkoraban nem volt egy konyhatunder, ez kozismert hir volt es ha masra nem is, de arra buszke volt, hogy legalabb a tuzhelyfelgyujtast kinotte.


A hozzászólást Nyhil A. Vrataski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 04, 2018 12:01 am-kor.

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Szer. Aug. 09, 2017 5:55 pm


Nyhil & June

- Igen, tudom. - Jegyzem meg bólogatva, magamat is meglepve azzal, hogy tényleg emlékszem még. Valamiért komolyan azt hittem az ilyen és ehhez hasonló információk és emlékek elvesztek a fejemben raktározódó ezernyi gondolat, s érzelem között, mint ahogyan nem emlékszem semmire egy éves koromból, vagy ahogyan abban sem lehetek biztos, hogy a születésemet követően találkoztam-e valaha anyámmal. Nincsenek róla emlékeim, néha mégis eszembe jut, vajon milyen lehetett. Esetleg él-e még. Apám mindig úgy beszélt róla, mint egy halottról, aki már nincs közöttünk, de soha nem mentünk el meglátogatni a sírját, a házunkban pedig egyetlen kép sincs, amely igazolná, hogy egyáltalán velünk volt. Felnőtt fejjel már felmerül bennem a kérdés, amit gyerekként még nem érthettem: vajon egy férfi, aki szerette a gyereke anyját, nem tisztelné-e meg annyival az elhunytat, hogy a sírját látogatja, vagy egy képet őriz róla? Talán anyám nem is halt meg, egyszerűen csak nem akart engem. Apám szemében pedig túlságosan is törékeny virágszál vagyok ahhoz, hogy ezt megmondja nekem. De az is lehet, hogy apám nem szerette annyira a nőt, aki életet adott nekem, hogy leélje vele az egész életét. Akárhogy legyen is, egy biztos: nem egy epikus szerelem foganata vagyok. És nagy valószínűséggel apámnak ezért nem sikerült az elmúlt öt évben egyik üzlettársának a fiához sem hozzáadnia. Nem csak az lehetett a probléma, hogy én egyiküket sem szerettem, hanem hogy engem képtelenség szeretni.
- Majd keresünk neked egy nevet, ne aggódj - magyarázom a macskának teljes nyugalommal, mintha legalábbis egy emberrel beszélgetnék. Amikor azonban rájövök, hogy elkeseredettségemben már egy macskával próbálok kommunikálni, jobbnak látom, ha inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy felfedezzem a Nyhil lakását, amely mostantól az én lakásom is lesz.
Ha magában a macska jelenléte nem lett volna elég nagy meglepetés, a tény, hogy az enyém még nagyobb meglepetést jelent. Mintha legalábbis az egyik gyerekkori álmom jött volna létre - arra, hogy hirtelen hercegnő legyek, vagy hogy tudjak teleportálni úgy tűnik sajnos még várnom kell kicsit.
- Tudod... - Bár elgondolkodva fordulok oda Nyhil felé, mégis inkább elharapom a mondatot és megrázom a fejemet, ezzel újra célponttá téve néhány tincset a hajamból, a még mindig ölemben tartott macska számára, aki kapva az alkalmon, meg is húzogatja azt, Isten tudja milyen reakciót várva a sötét tincsektől. Az jutott eszembe, amit most már úgy tűnik nem fogok megosztani a férfival, hogy nem is gondoltam volna, hogy apáink még mindig ennyire jó kapcsolatban állnak egymással. Nem mintha apám külkereskedelmi vállalatáról bármit is tudnék. Engem csak azokra az eseményekre rángat el, ahol drágábbnál drágább ruhákba bújva kell egész este mosolyognom olyan emberekre, akiknek a társaságát kicsit sem élvezem, az arcukra már az este végén sem emlékszem, a beszélgetésükbe pedig bele sem tudok szólni, mert nem értek hozzá. Össze sem tudom számolni a két kezemen hányszor örültem neki, hogy a "fel kell frissítenem magam" kibúvóval sikerült megszöknöm a társaságból, hogy aztán az egyik pazarul kivilágított erkélyről figyeljem a csendes hátsókertet, élvezzem a friss levegőt és ne kelljen ezerrel törnöm az agyamat azon, hogy mégis hogyan kellene a társaságom kedvére téve válaszolnom a kérdéseikre és beszállni a beszélgetésekbe. - Mindegy, felejtsd el. Nem szóltam - mosolyogva pillantok újra rá, talán kicsivel tovább is figyelve az arcát, mint kellene.
Az is eszembe jut sokszor mennyire tudtam volna neki örülni, ha egyszer csak Aleksandr mellett nem a felesége, hanem a fia is feltűnik. Vagy ha nem csak annyit tudok róla, hogy jól van és nagyon elfoglalt, azért nem tud jelen lenni. Ha nem egyedül próbálok meglógni az apáink által épített üzleti világ realitása elől. Persze túl sok a 'ha', én pedig egy idő után megtanultam hogyan nyeljem le a keserű pirulát és vegyüljek el azon feleségek körében, akik sokkal többet tudtak arról mi is folyik valójában a férjeik vállalkozásának hátterében, egyszerűen csak képesek voltak átnézni a nyilvánvaló fölött és hazugságokból építettek várat maguk köré.
Érdekelne apám vajon tudta-e mi történik Nyhillel, csak úgy döntött nem osztja meg velem, mint ahogyan nem beszél az anyámról, sem pedig a munkájáról előttem.
- Tényleg mondd meg neki! És ezt nem csak azért mondom, mert az egyik kedvenc színemet sikerült kiválasztania. - Jegyzem meg, majd halk nevetés tör ki belőlem. Éppen az ágyon ülök, habár már nem tudom, hogy azért-e, mert nem volt elég az üldögélés a repülőn és a taxiban is, vagy azért-e, mert ki akartam próbálni a matrac puhaságát, mintha megint nyolc éves lennék és abban a villában, ahol Nyhillel szobáról szobára járva ugráltunk végig az egész házon. Ahol én a sötételőkből csavartam magamra estélyi ruhát, Ő pedig az egyik szobában talált öltönyzakót felvéve dörmögött utasításokat, mint a ház ura.
Amikor egyedül maradok a szobában, azon kapom magam, hogy túl sok gondolat kezd már kavarogni a fejemben és mivel jelenleg a legkevésbé sem vágyom arra, hogy azt a napot elrontsa bármi is, igyekeznem kell az agyam valamely eldugott zugába söpörni ezeket a gondolatokat. Kinyitom ugyan a bőröndöket, első körben mégsem kerül elő belőlük túl sok dolog. Ahelyett, hogy azzal tölteném az időmet, hogy ellenőrizzem minden megvan-e, a tükör előtt találom magam, a hajamat igazítva laza copfba.
- Egy kicsit - felelem a kérdésre tanácstalanul vállat vonva mellé. Nem akarom, hogy úgy érezze ki kell szolgálnia. Éppen ezért teszem hozzá, hogy: - Szívesen segítek, ha akarod.


~ ~ ~ ~ ~ ~

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Pént. Aug. 11, 2017 3:38 pm




June & Nyhil

A gondolatai osszezavarjak; egyreszt istentelenul buszke magara azert, mert sikerult ugy berendeznie a szobat es az egesz lakast, hogy June-nak is tetsszen, masreszt rengeteg olyan dolog jutott eszebe, amikrol mar szentul hitte, hogy elfelejtette oket. Nem tudta hova tenni ezt a hirtelen jott emlek-hullamot, talan ezert is menekult el vegul a konyhaba, a macskaval egyetemben, hogy legalabb egy picit osszeszedje a gondolatait.
A fozes mindig is megnyugtatta; legalabb addig se koncentralta a figyelmet a fejeben uralkodo kaoszra es valami hasznosat is csinalt, ami az elmult hetekben nem igazan volt jellemzo ra - es bar a huto nem ajanlott neki tul sok lehetoseget, talan egy kis kreativitassal es kombinacioval ossze tudott volna dobni valamit, ami spagettire emlekeztetett, esetleg...
- ...ahogy elnezem, celszerubb lesz rendelni. - Es tehetetlenul teszi le vegre a macskat, megelozve ezzel azt, hogy az allat bemasszon a hutobe es annak maradek tartalmat is elfogyassza, avagy fel uveg vorosbort es par szelet sajtot, meg valamit, ami fenykoraban dobozos kinai kaja lehetett. Hatarozottan ki kellett volna itt takaritania a no erkezese elott.
Vegul csak sietosen kidobja a dolgokat a kukaba, mielott meg June kijonne a szobajabol; csak a vorosbort hagyja meg, latszolag tanacstalanul lengetve azt meg a semmiben, felmerve, vajon miota allhatott ott es melyik evjarat lehetett, ha mar a cimkejet unalmaban leegette rola korabban. - Viszont talaltam egy fel uveg vorosbort, ha gondolod.
Szep haritas, Nyhil.
Es erdeklodve bontja fel a vorosbort kozben, de az illata alapjan meg ihato mindenfele karos kovetkezmeny nelkul - bar csak ujabb bizonyiteka annak, hogy mennyire melyre sullyedt csak azert, mert keptelen volt hallgatni Aleksandr Vrataski tanacsaira. Apjanak talan igaza volt abban, hogy az o szakmajaban az erzelmek nem epp helyenvaloak, es az foleg nem lett volna szerencses, amennyiben most kozelebb kerultek volna egymashoz June-al, tekintve, hogy a szituacio eleg feszult volt - es kivancsi volt arra is, a lany vajon mennyit tudott abbol, ami a kulisszak mogott zajlott es mennyire volt felkeszulve arra, hogy az egesz szituacio valamelyik nap idozitett bomba modjara robbanjon a nyakaba... De hat az o feladata volt, hogy ezt megakadalyozza, nemde? Eleg volt csak ugyesen manovereznie, hogy semmi se deruljon ki, es lenyegeben hasonloan gondtalanul elhessek az eletuket, mint tinedzserkorukban.
Amen.
- Vagy esetleg elvihetlek valahova, ha mar ilyen szepen elastam magam a szemeidben azzal, hogy teljesen ures a hutom. - Es zavartan a hajaba turva ter vissza June szobajaba, amennyiben O meg nem csatlakozott hozza a konyhaban; amennyiben ezt megtette volna, akkor csak tanacstalanul tamaszkodik a pultnak, a masik arcat furkeszve. Ahogy igy elgondolta, biztos remes masodik-elso benyomast tett a kocos hajaval, kialvatlansagaval meg melegitonadragjaval, meg az ures hutojevel, szoval legfobb ideje volt ezt rekompenzalnia ne,ki valahogy - peldaul egy meghivassal valami etterembe, meg azzal, hogy emberformajura krealna magat, hiszen ehhez eleg lett volna egy zuhany meg par tiszta gonc, meg az autoja, ami az alagsori parkoloban vart rajuk. Lehet, celszeru lett volna egyet Neki is beszerezni? - Vagy igazabol nem tudom, mit csinalunk?
Tinedzsernek lenni joval egyszerubb volt.


A hozzászólást Nyhil A. Vrataski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 04, 2018 12:01 am-kor.

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Hétf. Aug. 14, 2017 2:51 pm


Nyhil & June

Életem eddig huszonhét éve alatt valahogy soha nem merült fel igazán, hogy apám nélkül kellene élnem. Ha valamilyen módon mégis megtörtént volna, egészen biztos vagyok benne, hogy másnap már költözött is volna a szomszédba, csak hogy szemmel tudjon tartani és biztos legyen benne, hogy minden rendben van velem. Bár őt ismerve, meg sem engedte volna, hogy egyedül éljek, valahol távol tőle. Még ha a távol ebben az esetben a város másik felét jelenti is. Nem látom be miért is félti annyira a felnőtt lányát. Mégis mi történhetne velem, csak azért, mert Ő nincs velem? Egyáltalán mitől is akarna pontosan megvédeni?
De az igazság talán mégis az, hogy én magam sem törekedtem túlságosan az önállóságra. Éppen elég önálló tudtam lenni olyankor, amikor Ő a munkáját végezte, én pedig azt csináltam, amit csak akartam, amíg nem csorbítottam családunk hírnevét. Mindkettőnknek kényelmes helyzet volt a másik jelenléte. Hiszen én szeretem az apámat. Ő nevelt fel és mindig éreztette milyen fontos is vagyok neki. Ezért küldött ide Londonba is. Ha a pontos okát nem is értem miért ne maradhattam volna otthon csak azért, mert Ő a munkáját végzi, mint ahogy az elmúlt években is tette. Annak viszont örülhetek, hogy újra látom a gyerekkori legjobb barátomat és talán végre választ is kaphatok arra miért nem láttam évekig.
- Talán kicsit később - utasítom vissza a bort jókedvűen, halk nevetést hallatva. Bár jelenleg nem kívánom az italt, mégis jó tudni, hogy kéznél van, ha mégis szükség lenne rá. Furcsa érzés belegondolni, hogy mostantól ez is része lesz az életemnek, mivel egészen tegnapig nem kellett azzal törődnöm mi van a hűtőben, vagy mi kell a lakásban. Minden olyan dolog, amivel a felnőttek foglalkoznak, csendben megoldódott a hátam mögött. És bár nagyon jól esik Nyhil vendégszeretete, mégsem szeretném kihasználni azt és elvárni tőle, hogy hercegnőként kezeljen, amikor nem vagyok az. Szeretném bebizonyítani neki, és legfőképpen magamnak, hogy megállom a helyemet az apám nélkül is. Szeretném azt mondani, hogy van valami tervem arra az időre, amit Londonban fogok tölteni, de két hét alatt még arra sem volt igazán időm, hogy rendesen elköszönjek az otthoniaktól. Egyelőre csak szeretném bebizonyítani, hogy nem vagyok az az elveszett őzike, akinek apám gondol - bármennyire is rászorulok jelenleg Nyhil helyismeretére, vendégszeretetére és.. gyakorlatilag a jelenlétére.
Ahelyett, hogy túlságosan belemerülnék a gondolataimba, inkább csatlakozom Nyhilhez a konyhában. Még mindig alig sikerült felfognom, hogy újra láthatom őt. Újra és újra meg kell bizonyosodnom róla, hogy ez nem csak egy álom, amiből hamarosan fel fogok ébredni, hátha megszűnik az a nyugtalanító érzés, amitől úgy érzem újra el fogom veszíteni őt. Egyszer már éppen elég volt.
- Nyhil... - A pillantását keresve szólítom a nevén, csak azután folytatva, hogy egymás szemébe nézünk. A torpanásnyi szünet alatt halvány mosoly költözött az arcomra, így szólalok meg újra, észre sem véve, hogy az anyanyelvemet és nem az angolt használom. - Kérlek, ne érezd rosszul magad ilyen apróságok miatt. Vagy ha már itt tartunk, egyáltalán semmi miatt. - Halkan felnevetek, elkapva a pillantásomat az arcáról, és a pulton nyugvó kezeimet kezdem inkább tanulmányozni. Fogalmam sincs Ő mennyire emlékszik a gyerekkorunkból, vagy kedvesnek tartja-e egyáltalán ezeket az emlékeket. Mindenesetre egy pillanatig nagyon szeretném, ha újra azok a gondtalan gyerekek lennénk, akiknek nem kellett semmiért bocsánatot kérniük és akiket nem érdekelt a világ összes gondja sem.
- Mi lenne, ha... - megköszörülöm a torkom, próbálva megfogalmazni mit is akarok pontosan. - Ha van a környéken egy jó kávézó, elmehetnénk oda. Mielőtt elalszom és a végén nem csinálunk semmit. - Jókedvű mosoly költözik az arcomra, miközben magyarázok. Ha nem is értek hozzá, ilyen helyzetekben hogyan is kell megtörni azt a bizonyos jeget, de ha apró lépésekkel oldódik a hangulat, senkinek nem árthat, igaz?   - Aztán megmutathatnád a környéket - vonom meg a vállaimat tanácstalanul.   - Csak itt a közelben.


~ ~ ~ ~ ~ ~

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Szer. Aug. 30, 2017 5:18 pm




June & Nyhil

Azalatt a par kosza pillanat alatt, amig magara marad a borral, elgondolkodik azon is, hogy talan legfobb ideje lenne probalni normalis eletet elni; hiszen ha June tudna, mennyi ember vere tapad a kezeihez, minden bizonnyal undorodna tole es megvetne, ahogy neha mar o is sajat magat. Igazabol sosem gondolt erre ebben a formaban, amig az egyetlen no, akit a szeminariumi evei ota szeretett, a kezei kozott verzett el - es vele egyutt benne is meghalt valami, amit nem is volt biztos abban, hogy vissza akart kapni; mar csak azert sem, mert felt, hogy az o sotetsege elnyomhatna June ragyogasat, mert mellette valahogy minden szebbnek tunt, es ezt nem akarta elveszteni. Es mikor vegul belekortyolt a borba, egyenesen az uvegbol fogyasztva az alkoholt, elhatarozta magaban, hogy valamelyik nap felkeres egy pszichiatert; hiszen a legfobb ideje volt elismerni, hogy nem volt jol es szentul hitt abban, hogy June nem hagyna ot magara, meg akkor sem, ha megtudna, problemai vannak - hiszen ettol fuggetlenul ugyanugy meg tudta Ot vedeni, csupan... Mit artott volna rendbe hozni egy picit az elmeallapotat?
Tevedes ne essek, nem volt orult; legalabbis nem gondolta magat annak, sem igazabol rossz embernek, annak ellenere sem, hogy tokeletesen tudataban volt annak, hogy a keresztenyek istene minden bizonnyal ugy veti ot meg, ahogy jelen pillanatban allt a konyhapult mellett, de neki nem bunbocsanat kellett, hanem gyogyszerek es egy barat, akire tamaszkodhatott, mielott Fawn elvesztese ranyomhatna a belyeget az egesz kapcsolatukra. Nem akart megint ugyanaz az elveszett, lassan mar az alkoholizmust kaparaszo senki lenni, aki az elmult par hetben volt; csak fogalma sem volt, hogy kene elkezdenie. Mert hat nem indithatott azzal, hogy "he, figyu, a menyasszonyom halott, a veremben meg minden bizonnyal tobb alkohol volt az elmult hetekben, mint egy italboltban", nem igaz? Ez meg fejben is szarul hangzott, nem hogy kimondva.
Es a gondolatai annyira magaval ragadjak, hogy csak arra figyel fel, hogy a nevet hallja; es azzal a lendulettel kapja fel a fejet es fordul a lany fele, felreteve a boros uveget a hianyos tartalmaval egyetemben. Par pillanataba beletelik azert, hogy koreai tudasat felfrissitse, de aztan halkan felnevetve tur hajaba, felig-meddig zavartan is. Ennyire evidens lenne, hogy ennyire stresszeli ot a helyzet?
- Csak igyekszem jo vendeglato lenni... De eddig racafoltam erre az ures hutommel es harom hetes vizi hulla megjelenesemmel. - Es szorakozottan von vallat; igaz, azt mar megtartja maganak, hogy azert valamelyest jobban nez ki, mint egy harom hetes vizi hulla, foleg, hogy feleannyira sincs rothadasszaga, mint egy-egy ilyennek; hiszen eleg holttestet latott mar eleteben, hogy az ilyeneket tudja.
Ellenben oromtancot tudna jarni, mikor June felhoz egy joval hasznalhatobb otletet, mint amilyeneket o tudott volna ajanlani; es eppenseggel tudott a kozelben egy egeszen hangulatos kis helyet, ami bevezetesnek sokkal jobb lehetett volna, mint barmelyik fancy lokal, ami eszebe jutott a legelejen; bar azert valamelyest jobban erezte volna magat, ha indulas elott meg emberive tehetne magat... Legalabb addig se hozna szegyent June fejere, hogy barki is azt higgye, egy isten tudja honnan szalajtott senkihazival mutatkozik.
- Igazabol ez egy teljesen jo otlet, ismerek is egy egesz jo helyet itt a kornyeken. - Es lelkesen vigyorodik el, odebb tolva a boros uveget; mar tenyleg csak egy gyors zuhanyra volt szuksege, mielott elindultak volna, mert... mert. Megmenteni a szituaciot egy-masfel orara nehany liter parfummel meg egy kapunival nem volt a legjobb megoldas, foleg, hogy ismerte magat annyira, hogy tudja, kepes volt egesz estere elhuzni egy-egy ilyen setat, es hat... Zombikent nem elvezte volna, es a sajat kellemetlensegevel nem akarta elrontani June estejet. - Csak... Tudnal meg adni husz percet, hogy osszeszedjem magam? Reggel mar nem jutottam el odaig, hogy zuhanyozzak es szeretnek valamivel... emberformajubb lenni, hogy ne szegyellj, ha emberek koze megyunk.


A hozzászólást Nyhil A. Vrataski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 04, 2018 12:01 am-kor.

_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by June Baek on Hétf. Szept. 18, 2017 12:28 am


Nyhil & June

Amilyen mértékben élvezem Nyhil zavarát, amit a jó vendéglátói képességeinek feltételes hiánya miatt érez, legalább annyira szeretném őt megrázni a vállainál fogva, csak hogy segítsek kiverni a fejéből ezt a hülyeséget. Bár valószínűleg nem sokra mennék, mert vele ellentétben sem magasabb, sem erősebb nem lettem a legutóbbi találkozásunk óta. Talán csak valamivel nőiesebb. Különben is, lehet, hogy Ő már teljesen elfelejtette milyen voltam akkor. Az viszont, hogy mennyire emlékszik a tizenéves June Baekre, mit sem változtat azon, hogy kettőnk közül Ő az erősebb. Fájóan későn esik le, hogy apám pontosan ezért küldhetett éppen ide, Londonba, Hozzá. Valaki olyanhoz, aki meg tud védeni. Csak tudnám mi elől menekülök...
Az esetek többségében, ha felkínálnák nekem, hogy lehetek gondolatolvasó, nemes egyszerűséggel visszautasítanám, de mióta meghallottam a nevemet Nyhil szájából, még a reptéren, egy-egy pillanatban még fizetnék is, hogy tudjam mi játszódik le a fejében. Különösen most, amikor láthatóan komoly gondolatok közül billentem ki.
- Most kaptam tőled egy macskát, szerintem ennél jobb fogadtatásban nem is részesülhettem volna - jegyzem meg nevetve. Egyébként is, kit érdekel az üres hűtő és a kócos haj, amikor mindezeknél sokkal fontosabb, hogy újralátom a gyerekkori legjobb barátomat. Vagy ha már itt tartunk, valószínűleg egész életemben Ő volt a legjobb barátom. Soha senki más nem értette meg annyira a helyzetemet, mint Ő. Hiszen Ő is részese volt mindannak, amit az apáink létrehoztak. Aztán ki is szabadult belőle, amiért bevallom kicsit féltékeny vagyok. Korábban ugyan soha nem éreztem ezt, vagy egyszerűen nem akartam bevallani magamnak, de igenis kíváncsi lennék rá hogyan alakult volna az életem, ha nem töltöm mind a huszonhét évemet apám vigyázó pillantása alatt. - Különben sem vagyok hercegnő - vonom meg a vállaimat. Nem fogok rögtön árulást kiáltani és valakinek a fejét követelni, csak azért, mert mondjuk nem öltöny-nyakkendőben vártak a reptéren, vagy mert sétálnom kell öt percet egy kávéért. Vendégként érkeztem Nyhilhez, ugyanakkor nem szeretném fenekestől felforgatni az életét, csak azért, mert apám szívességet kért tőle, amit lehet, hogy nem is olyan szívesen végez el. Lám, annak ellenére, hogy a kutyákat jobban szereti, most mégis egy macska lófrál a lakásában. A lakásunkban.
- De ha már ennyire szeretnél lenyűgözni, megegyezhetünk abban, hogy a következő pár hétben megmutatod a környéket és a kedvenc helyeidet a városban. - Kérdőn vonom fel a szemöldököm, várva milyen választ kapok majd az ajánlatomra, ami szerintem nem is olyan vészes. Nem azt kérem, hogy minden idejét szentelje nekem, bármennyire is örülnék, ha visszakapnám azokat az időket, amelyekben még fiatalabbak és a felnőtt világ súlyától mentesek voltunk. Csak arra vágyom, hogy újra megismerjem őt, aki már nem az a tizenéves fiú, aki hosszú évekkel ezelőtt volt, hanem egy felnőtt férfi, aki rengeteg titkot rejt magában.
- Szuper! - Boldog mosoly költözik az arcomra, legalább egy olyan, mint amikor találkoztam a macskával, akinek még mindig szüksége van egy névre.
- Persze, csak nyugodtan. - Vonom meg újfent a vállaimat. Ki vagyok én, hogy parancsolgassak? (Továbbra sem az a hercegnő, aki porba hulló fejeket akar látni, ha valamelyik kívánsága nem teljesül.)   - Addig én is átöltözöm valami csinosabba - jegyzem meg jókedvűen, halk nevetést hallatva és minden további nélkül indulok a szobám felé, még mindig azzal a boldog mosollyal az arcomon.


~ ~ ~ ~ ~ ~

_________________

Sometimes I think that I see your Face in the strangest of places Down on the underground station Passing by. I get a mad sense of danger Feel like my heart couldn't take it Cause if we met we'd be strangers You and I  - - - - - - - - - -
avatar

honey, I'm on my cloud


× play by :
shin se kyung

× kor :
27

× tartózkodási hely :
london

× hsz-szám :
13


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Nyhil A. Vrataski on Csüt. Jan. 04, 2018 12:35 am

Kezdem szegyellni magam amiatt, hogy igy menekulok elole.
Szinte mar halat adni lenne kedvem, mikor enged a keresemnek es megkapom azt a husz percet, ami alatt remelhetoleg rendbe tudom majd tenni magam. A hatalmas lakas elonye volt, hogy minden szabahoz kulon furdo jart, igy legalabb arra a nehany percre egyedul maradtam a gondolataimmal, amig zuhanyoztam, vegre lemosva magamrol az olcso whisky szagat. Hazudnek, ha azt mondanam, tokeletesen tudom kezelni, hogy a tinedzserkori crushom mostantol velem lakik majd; nehez volt azert is, mert Fawn halala ota meg nem telt el eleg ido, es egyre inkabb nyomasztott a gondolata annak, hogy ideje lenne oszintenek lennem June-al es elmondani mindent, ami eddig tortent velem - na, talan a maffias reszt kiveve. Azt az apaink kifejezetten kertek, hogy ne emlegessem neki - es most, hogy tuladtam a baromon ez joval egyszerubb is volt, hiszen csak pitianer dilerkedessel foglalkoztam; apam minden mast levett a vallaimrol, hogy minden figyelmem a lanynak szentelhessem.
Egyszer kihallgattam egy beszelgeteset anyammal, amiben azt emlegettek, mennyire szivesen latnak, ha valamikor felesegul vennem June-t; tizenhet eves voltam talan, es nem sokat ertettem ebbol, de emlekszem, hogy akkor tetszett ez a gondolat - apan szamara biztoson elonyos lett volna, en meg eletem akkori szerelmevel elhettem volna le az eletem, de a sors mindent keresztbe huzott, es most, tobb, mint egy evtizeddel kesobb nem tudtam, hogy kezeljem a dolgokat. Ha meg akartam vedeni June-t attol a vilagtol, aminek szerves resze voltam, nem engedhettem ot tul kozel magamhoz - Fawn elete is pont emiatt ert veget, es...
...nem akartam, hogy a tortenet megismetlodjon.
A husz percem hatarozottan tul gyorsan telt le; odaig mar nem jutottam el, hogy megszaritsam a hajam, egyszeruen csak magamra vettem egy tiszta inget, amit talaltam, meg a koszlott farmert, amit regebben annyira szerettem, es probaltam nem figyelni arra, hogy a hajambol meg csopogott a viz es lassan ivodott bele az anyagba. Meg csak egy megfazas hianyzott volna az egesz onsajnalat plusz ures huto kombohoz - es itt egybol meg is fogadom, hogy reggel, meg mielott June felebredne, elmegyek bevasarolni, hogy reggelivel koszonthessem, amikor felebred.
Wow, ez egy remesen gyors hangulatvaltozas volt.
Vegul tornadokent robbanok ki a szobam ajtajan, felmarkolva meg a bordzsekim a foldrol - hala az egeknek a cipom legalabb az eloszobaban hagytam, igy legalabb azt nem kell megkeresnem abban a koszfeszekben, amive a szobam valt - amit az ejszaka folyaman meg ki fogok takaritani, meg ha bele is pusztulok reggelig a faradtsagba. Huszonhet percembe telik vegul elkeszulni - de ennek az idonek a vegere legalabb mar szalonkepes vagyok, sot, annal tobb is; inkabb valami elfuseralt lookbook harom hete nem alvo modelljere emlekeztetek, de hat csak magamat hibaztathatom ezert.
Viszont June-t sehol se latom; es a lelkesedesem kicsit alabb is hagy, es a helyet inkabb idegesseg veszi at, hogy valamit rosszul tettem, hogy talan untattam a kesesemmel, vagy... Remesen paranoid vagyok, ugye?
Vegul csak raveszem magam, hogy sutan odaoldalogjak a lany szobaja ele es bekopogjak a resnyire nyitva hagyott ajton; bar kedvem lenne inkabb bekukucskalni a resen, mint tinedzserkoromban tettem volna, inkabb lesutom a tekintetem es valami ertelmeset probalok mormogni az orrom alatt, inkabb kevesebb, mint tobb sikerrel.
- June... Mehetunk?

June & Nyhil



_________________


the abyss also gazes into you
when you gaze long into an abyss
avatar

honey, I'm a monster


× play by :
✖ Choi Seung Hyun

× kor :
30

× tartózkodási hely :
✖ Kelet-London

× hsz-szám :
150


Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: June && Nyhil

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content




Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.