Üdvözlünk a London Life FRPG-n, az Európa második legnépesebb városára épülő szerepjáték oldalon! Tudtad-e, hogy 7 év és öt kontinens szakembereinek munkájával épült a London Eye? Vagy hogy a Harry Potter és a bölcsek kövét a helyi állatkertben is forgatták? London változatos és izgalmas nagyváros, rengeteg látnivalóval, ahol nincs megállás, csak úgy pezseg az élet. Nem számít hányszor látogatsz el ide, sosem tudhatod mit hoz a holnap Londonban. Mindig találsz valami újat, amit még nem tapasztaltál.Játssz velünk, alakítsd kedved szerint karaktered lehetőségekkel teli életét! Ha bajban vagy, fordulj bizalommal bármelyik Staff taghoz, akik mindenben segítenek majd.

London vár, regisztrálj most!
• • • • • • •
Az oldal alapítása:
2011. július 25.



Latest topics


by Erin Pynlor Szomb. Dec. 09, 2017 7:14 pm


by Vendég Szomb. Dec. 09, 2017 8:25 am


by Danica H. Coy Pént. Dec. 08, 2017 11:36 pm


by Erin Pynlor Csüt. Dec. 07, 2017 6:06 pm


by Hugo Norton Kedd Dec. 05, 2017 10:59 pm


by Daniel Osmer Vas. Dec. 03, 2017 8:52 am


by Lana Evens Csüt. Nov. 30, 2017 8:47 am


by Daniel Osmer Kedd Nov. 28, 2017 7:01 pm




Share| .

Erin & Morthiana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
avatarMorthiana Wherghoul
honey, I'm a monster
× play by :
Amanda Seyfried
× kor :
26
× tartózkodási hely :
London
× foglalkozás :
Bérgyilkos
× hsz-szám :
33

TémanyitásTárgy: Erin & Morthiana Csüt. Dec. 07, 2017 11:12 pm

Még most is a telefonomat szorongatom, s lassan már egy órája képtelen vagyok letenni a készüléket. Vagy ezerszer újraolvastam Erin üzenetét, de alig akarom elhinni, hogy ő pötyögte be az SMS-t. Már rég nem hallottam felőle, de tudtom szerint senki sem. Annyira kavarognak a gondolataim, hogy nehezen tudok kézzelfogható magyarázatot találni. Felötlik bennem, miközben az utolsó hűs whisky korty is lecsúszik a torkomon, hogy talán nem is ő akart velem kapcsolatba lépni, hanem általa valamelyik ellenségem. Mert hogy ellenségből akad bőven, az is biztos... Közben az a kicsiny gondolatfoszlány is átfut az agyamon, hogy talán valami baj történt, és saját érdekből el kellett tűnnie. Tudom, hogy megy ez, nekem is van egy tóparti házam, amiről senki sem tud, s az szolgál menedékként, ha el kell tűnnöm a világ elől. Vagy egyszerűen csak... Tett rám magasról?
Úgy érzem lassan széthasad fejem, úgyhogy inkább pontot teszek az ügy végére, s megpróbálok úszni az árral. Valószínűleg este úgyis kiderül ez az egész, addig viszont megpróbálom nem törni rajta az agyam, mert még idegesebb leszek, mire elérkezik a találkozó. Helyette most inkább beugrok a zuhany alá, s mivel érzem, hogy hamarosan ledönt az álmosság, nem is erőltetem az ébrenlétet. Sok volt mára a meló amúgy is, az egész kibaszott várost körbe kellett furikáznom, hogy megtaláljak egy tagot, akitől pénzt kellett behajtani. Nem adta magát könnyen a szemét, de szerencsére a pisztolyom hűs csöve mindig beszédre készteti őket! Erre viszont várnom kellett hajnalig, úgyhogy az éjjeli alvás kimaradt, helyette viszont ez a bizonyos üzenet fogadt az első napsugarakkal.
Hamar lepereg a fél óra, s mire feleszmélek, már megrohamoznak az álmok kicsiny képei. Hamar sikerül elaludnom, de annál zaklatottabbra sikeredik. Rengetegszer felébredek, össze-vissza forgolódok, s mire elérkezik a dél, amire felhúztam a telefonom, úgy érzem, hogy rosszabbul vagyok, mint mikor lefeküdtem. Ezért is döntök magamba egy hatalmas bögre kávét, s a napom nagy része innentől semmittevéssel telik el. Olvasok, megebédelek, vagy csak fekszek a tévé előtt. Mire eljön az este, s egyre inkább közeleg a találka időpontja, már alig bírok magammal. Előtte vagy két órával elkezdek készülődni, de mikor oda jutok, hogy indulnom kéne, még az utolsó pillanatban is képes vagyok kapkodni. Hiába, egy nőnek egy egész nap nem elég arra, hogy időben elkészüljön...
Egy térd alattig érő bakancsban, s egy térdig lenyúló fekete szövetkabátban lépek ki a felső emelet ajtaján, s ballagok le az autómig, amibe nagy sóhajjal szállok be. Rászorítom a kezem a kormányra, és... Nem tudok elindulni. Rettentően izgulok, persze nem attól, hogy esetleg valakit agyon kell lőnöm, mert Erinnek adta ki magát, hanem pont, hogy tőle tartok. Régen találkoztunk már, szó nélkül eltűnt, s most esély van rá, hogy itt van. Ha felsejlik bennem az arca, azok a csodálatos vonások, s az a leheletnyi pillanat, mikor ajkunk összeért, s ami nem teljesülhetett be, mert megzavartak... A húsomig megborzongok, s minden egyes porcikámmal azt kívánom, hogy tényleg Erin bukkanjon fel a vidámparkban, s folytassunk mindent onnan, ahol abbahagytuk...
Miután hidegvérrel újra végiggondoltam mindent, beindítom az autót, s talán fél óra kocsikázás után végre leállítom a motort a vidámpark parkolójában. Még hezitálok kicsit, mielőtt kiszállnék, de végül nagy erőt veszek magamon, s megindulok. A hó kicsiny pelyhekben szállingózik, finoman olvad szét a szőke, felkötött hajkoronámon, s így az esti megvilágítások mellett remek hangulatot ad. Lassan meg is indulok a fagylaltos felé, ahol már messziről látszik, hogy talán csak egy-két ember mászkál, Erinnek egyelőre nyoma sincs. A szívem a torkomban dobog, ahogy közeledek, s a várakozás sem segít rajtam. Megállok a bódé előtt, egyik kezem a zsebemben pihen, másik pedig a táskámon, melyben természetesen ott bujkál a fegyverem, hiszen sosem lehet tudni, mit hoz a jövő. Adja az ég, hogy tényleg Erin legyen az...

_________________


Who's next?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarErin Pynlor
honey, I'm a monster
× play by :
Andrieli Bergmann
× tartózkodási hely :
Változó
× foglalkozás :
Bérgyilkos
× hsz-szám :
5

TémanyitásTárgy: Re: Erin & Morthiana Pént. Dec. 08, 2017 7:27 pm

Nehéz a piócákat levakarni magamról, ráadásul az egyik a Eric testvére. Egy darabig gondolkozom, hogy mit kaptam a halottól. Így rájövök, hogy a nyakláncot, ami jelenleg is a nyakamban lóg. Menekülésem közben megpillantok egy kukát, s abba beledobom. Reménykedem, hogy ezáltal megszabadulok a nyomkövetőtől. Ha nem, akkor valahol máshol kell lennie a szerkezetnek. Más magyarázat nincs arra, hogy miért tudnak ilyen jól követni. Megváltoztatom az útirányom, majd az egyik sötét rumlis sikátorban meghúzom magam. Nem foglalkozok azzal, hogy különböző szagok ingerelnek engem. 5 perc elteltével eljutok odáig, hogy kénytelen vagyok feladnom azt a biztos helyet. Lassan sétálok, miközben reménykedek, hogy leráztam üldözőim.
Mivel senki sem akar elkapni, sem megölni, így van időm kifújni magam. Ránézek a mobilomra, hogy Morthiana nem-e válaszolt rá, de pechemre semmi. Pedig abban a reményben voltam, hogy kapok tőle választ. Ezek szerint elfoglalt, úgy vélem, de ettől függetlenül mindenképpen elfogok menni a találka helyre. Ahogy így eldöntöm, úgy eszembe ötlik, hogy a fagylaltost jobb ha leváltom azon este. A legjobb álca lesz számomra, hogy beállok jégkrém eladónak. Előre mosolygok, hogy vajon a partnerem miként fog rá reagálni? Lassan hazaérek a búvóhelyemre, ahol az első dolgom, hogy megváljak a súlyos dolgoktól. Rejtett pisztolyok és tárak, mert sosem tudhatom, hogy mikor kerülök hosszadalmasabb lövöldözésbe. Ha ez megvan, akkor megválok a többi ruházattól. Fehérneműben terülök el az ágyamon.
~ Felhívjam őt? De miért zavarnám előtte? ~ morfondírozok magamban, aztán végül elnyom az álom. Sokáig alszom, s másnap délben ébredek fel. Az első dolgom, hogy zuhanyozzak egyet, majd új öltözetet öltsek magamra. Ha ez megvan, akkor némi kutakodás után kiderítem, hogy kit fogok úgymond helyettesíteni az este folyamán. Szerencsére nem lakik túlságosan messze, így elmegyek a férfi lakására. Mondanom sem kell, hogy elintézem, hogy másnap reggelig ne ébredjen fel. Mikor ezzel végeztem, akkor a kulcsait elveszem tőle, aztán irány haza. Egy gyors felfrissülés után, átöltözök valami praktikusba, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor kell meglógni. Mindent ellenőrzök, hogy minden szükséges dolgot viszek-e magammal, majd sietősen megyek a vidámparkba. Hamar megtalálom a fagylaltost, s természetesen kinyítok. A találka időpontja előtt kiszolgálok pár alakot, ám egyre inkább nézem környezetet. A szívem kalapál, s egyre inkább válok türelmetlenné. Remélhetőleg eljön Morthiana, s tudok vele majd beszélgetni.
Kiszúrom őt a távolban, ahogy közeledik. Hátat fordítok, s valamit matatok a fagylaltoknál, hogy ne egyből ismerjen fel. Telik múlik az idő, s abban reménykedek, hogy felismeri az alakom hátulról. Mikor befejezem a molyolást, akkor szembefordulok az én Morthianámmal, s csak úgy megszólítom.
- Szép estét kisasszony! Puncsosat szeretne, vagy csokoládésat? - teszem fel a kérdést, azonban nem tudok ennyivel megelégedni. Ennyi távollét után, valami erősebb köszöntést gondolok. Ott is hagyom a bódét, hogy Morthiana elé siessek. Ahogy közelebb érek hozzá, úgy a mosolyom is egyre szebb. Feleslegesnek érzem a szavakat, helyette inkább megölelem őt. De ezt sem érzem elégnek, hanem egyszerűen jobbommal megfogom a bal arcát, s megsimogatom egy kicsit. S mi a végkifejlet? Egy apró csók a bársonyos ajkaira.
Igen! Ezt rég meg kellett volna tennem, akkor amikor csak lehetett volna. Teljesen megsemmisülve állok előtte pár pillanatig. Az ölelésem szintén megenyhül, így ha az szeretne belőle kijutni, így van esélye rá. Nézek bele a két szemébe, s azt várom, hogy milyen szóáradatot zúdít majd rám. Biztosan van kérdése.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarMorthiana Wherghoul
honey, I'm a monster
× play by :
Amanda Seyfried
× kor :
26
× tartózkodási hely :
London
× foglalkozás :
Bérgyilkos
× hsz-szám :
33

TémanyitásTárgy: Re: Erin & Morthiana Szomb. Dec. 09, 2017 5:23 pm

Úgy toporgok egy helyben, mintha csak a végzetemre várnék, de a fenébe is, mi van, ha Erin a végzetem? Utoljára talán még iskolás koromban viselkedtem így, most pedig tényleg úgy érzem magam, mintha valami ostoba tini lennék, akinek ez lesz az első randevúja. Mit mondhatnék? Ez a nőszemély teljesen megbabonázott anno, s ez a tűz még akkor sem csitult, mikor egy jó ideig nem találkoztunk. Magányos éjszakáimon rengetegszer gondoltam rá, s jelenleg már a telefonomra is szinte tíz másodpercenként pillantok rá, hogy megnézzem az időt, vagy éppen az üzeneteim. Semmi... Kezdek egyre idegesebb lenni, így végül úgy döntök, hogy megszólítom a fagylaltárust, nem mintha ő sokkal többet tudna a hölgyeményről, de azért hátha, egy próbát megér. Óvatosan lépkedek felé, nyomom már a hóban is ott pihen, s anélkül, hogy megnézném magamnak közelebbről, megszólítom.
- Elnézést... - az alak háttal áll nekem, ám mikor megfordul, talán még több másodperc is szükséges ahhoz, hogy felfogjam, ki is áll előttem. Először csak bambán pillantok felé, aztán mikor végre tudatosul bennem, azonnal felsikoltok.
- Eriiin! - már szaladok is az ajtó felé, s ahogy kilép rajta, azonnal a nyakába ugrok, mint valami kis tinilány. Hihetetlen számomra ez egész, s olyan szorosan ölelem magamhoz, hogy lassan már összeroppantom szegényt. Az erre sétáló emberek kicsit furcsán is pillantanak felénk, de hát kit érdekel? Nagyon nehezen tudom csak őt elengedni, de a szorításomon az a halovány kis csók enyhít csupán, amitől ismét annyira meglepődök, hogy szóhoz sem jutok. Egész testemben beleborzongok a hirtelen jött érzelmi hullám miatt, s kis híján rosszul is leszek, tényleg úgy viselkedek, mint valami hülye kis csitri...
- El sem tudom mondani, mennyire hiányoztál! Mi történt veled? Hol voltál? Miért nem jelentkeztél? Tudod, hogy segítettem volna bármiben! Mindent el kell mondanod az elejétől a végéig! - hadarom el a szavakat, majd újra magamhoz ölelem őt, miközben a zihálásom is enyhül, s a nagy ködfelhő helyett már csak haloványan látszik a leheletem a levegőben.
- Ennyire unalmas volt a meló, hogy inkább fagylaltárusnak mentél? - engedem el Erint, s jóízűen felkacagok. Annyira őszintére sikerül, hogy még magam is meglepődök rajta, hiszen mostanság nem sok mindent említhetek, ami megnevettetett volna. Sőt, egyre mélyebb gödörben éreztem magam az utóbbi időben, s nehezen tudtam elképzelni, hogy innen lehet-e kiút. A leányzóról is egy ideje nem hallottam, s lassan kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha előkerül. Ám most itt áll előttem, s úgy tűnik, hogy jól van. Még most is alig hiszem el...
- Kérlek mondd, hogy nem tűnsz el megint! Rengetegszer kerestelek, de senki semmit sem tudott. Hova tűntél? - teszem fel újra a kérdés, miközben csillogó íriszeim mélyén az aggódás jelei mutatkoznak.
- Gyere, sétáljunk egyet. Késő van már a munkához amúgy is! - biccentek a kis fagylaltos bódé felé, majd újra édesen felkacagok.

_________________


Who's next?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatarErin Pynlor
honey, I'm a monster
× play by :
Andrieli Bergmann
× tartózkodási hely :
Változó
× foglalkozás :
Bérgyilkos
× hsz-szám :
5

TémanyitásTárgy: Re: Erin & Morthiana Szomb. Dec. 09, 2017 7:14 pm

Megszólít az én Morthianám, s én azon nyomban megfordulok, hogy egymást nézegessük. Felteszem a kérdést, ahogy fagylaltárustól elvárható, ám a csodás nő meglep a sikoltásával. Szemöldököm feljebb kuszik, miközben hitetlenkedek magamban, hogy újra itt vagyunk egymásnak. Nincs semmi gondom azzal, hogy a nevemet elárulta mások előtt a jelenetével. Nem tudok rá haragudni. Végül ezt az álcát hamarosan eldobhatom, ennek az első lépése, hogy távozzak ebből a bódéból. Gyorsan lekapcsolok mindent, s az sem érdekel, ha valamit elrontottam. Az elmémet most egyetlen egy személy birtokolja. Ahogy kilépek, úgy annyi időm sincs, hogy bezárjam az ajtót, mert kedvesem rögtön a nyakamba veti magát. Fogadom ezen támadását, sőt hagyom, hogy úgy szorítson amennyire tud. Kettőnk közül én vagyok a bűnös, aki egy szó nélkül otthagyta. Érzem ebben az ölelésben a keserűséget és a magányt, de ott van a remény is.
Látom, hogy egyes emberek furán néznek ránk, bár látszik, hogy egyes férfiakban teljesen más dolog merült fel. Nos, nem tagadom, hogy egy meztelen nőnél, tán két egymást ölelő szépség lehet az erősebb hatást kiváltó látvány. A két tenyerem megpihen a párom hátán, s finoman megsimogatom, de csak addig, míg támadásba nem lépek. A kis csók után Morthiana ölelése megenyhül, ráadásul sikerül elérni, hogy egy darabig ne tudjon beszélni. Jó érzés tudni, hogy még mindig tudok rá hatni, ám ő szintén ezt teszi velem. Már attól emelkedett állapotban vagyok, hogy a karjaiban tart. Megszűnik körülöttem a világ és...és jön a várva várt kérdésözön. Aranyosnak vélem a partnerem, s válaszolnék neki, de az ölelésével belém fagyasztja a választ. Tán nevetségesen festhetek ebben a fagylaltárusi ruhában, ami nem az én méretem. Morthianám kacagása arra ösztönöz, hogy végre válaszoljak neki, de a lényemnek az a legszomorúbb dolog, hogy elenged. Hirtelen jött kettőnk közti távolság érzete olyan, mintha fulladoznék a vízben. Nem akarok megfulladni! Önkénytelenül lépek közelebb az én kedvesemhez, s ölelem meg őt. Újra felteszi a kérdést, miközben látom a csillogó tekintetében az aggódást. Ezután sétára hív, s a nevetése csilingelésétől megrészegülök. Cselekszem, hogy azzal minden kétséget eltöröljek belőle. Jobbom odaér az arcához, míg a bal a hátsóján pihen meg. Három,kettő, egy….igazi szenvedélyes csókot kap tőlem. Nem olyat, mint pár perccel ezelőtt. Érzékeim felrobbannak, s tán a balommal megbabusgatom Morthiana hátsóját. Mikor elválok tőle, akkor az ajkaim a füle mellett pihen meg.
- Itt vagyok, s most már nem hagylak el. Veled akarok lenni - vallom be, s sóhajtok egyet a végén. Elengedem, hogy megfordulva bezárjam a fagylaltárus bódét. Mikor visszafordulok felé, akkor egy szép mosolyt küldök neki, ami nem megjátszott. Ez csak neki szól, s az előbbi csók volt az én pecsétem, amivel megjelöltem őt. Hozzám tartozik, szóval pasiknak tilos.
- Csajos estét írtam...de én szeretném, ha valahol csak kettesben töltenénk el az éjszakát. - pirulok bele a szavakba, mert egészen úgy hangozhatott, mintha ki lennék éhezve rá. A lényére mindenképpen, de a többit nem szeretném elsietni.
- Dolgoztam, egy nagyon kényes ügyön. Azért szívódtam fel hirtelen, mert nem akartalak belekeverni. Megszakadt volna a szívem, ha rajtad keresztül zsaroltak volna meg. De vége, annak vége. - somolygok rá, miközben a fagylaltárus ruhát előtte leveszem, s marad a sajátom. Eldobom a földre, mit sem törődve a furcsa tekintetekkel.
- Van egy új csapat, akik holtan szeretnének látni. Eric testvére lehet, s annak emberei. De leráztam őket. Nem kell aggódnod. - meséltem el neki dióhéjban, hogy mi a helyzet velem. Félve nyúlok ki a kezemmel, s nagy lassan megfogom. Séta közben ez olyan meghitt dolog. Be kell vallanom magamnak, hogy erre vágytam. Ránézek, s majd tetőtől talpig végignézem őt. Ki is bukik ajkaimon ez a pár szó.
- Nagyon gyönyörű vagy ma este – nézem a reakcióját, leginkább tartom vele a szemkontaktust.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Erin & Morthiana

Vissza az elejére Go down

Erin & Morthiana

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LONDON LIFE :: London :: kelet-london-